A Regnum Marianum fiataljai emlékezetes kerékpártúrát tettek Kanadában. A túrán Borsai Csaba tanár úr kísérte a lelkes, és remek erőállapotú ifjakat. Nagyszerű erőállapotban kellett, és kell lenniük, mert önmagában egy utazás is erőpróba, de a gyerekek 1090 km- t kerekeztek gépkocsikíséret (!) nélkül, tehát mindent maguknak kellett vinniök tűző napsütésben, zuhogó esőben, vagy ellenszélben. A túráról a fiúk naponta küldtek kedves beszámolót, melyet Magyar Hon Lap híven közölt is.
Most, hazatértüket követően megkerestük "Csaba bácsit", hogy pár szóval tolmácsolja a túrázó fiúk tapasztalatait, érzéseit, véleményét, melyek a megtett út során írott napi beszámolókból kimaradtak.
Igazság szerint a napi beszámolókból nem maradt ki semmi. A fiúk remekül állták a sarat. A kanadai magyar vendéglátók, mind a magánszemélyek, mind a szervezetek, olyan rokonoknak kijáró szeretettel fogadtak minket mindenütt, amire nem is mertünk gondolni. Csak hálával tudunk visszaemlékezni minden tengeren túl élő nemzettestvérünkre.
Hogyan viselték a gyerekek az út nehézségeit?
A fiúknak nem ez volt az első olyan útja, mely komolyabb megpróbáltatást jelenthetett. Ilyen vállalkozásra tapasztalat nélküli diákokat semmi szín alatt nem mertünk volna elvinni. Bár a kisebbek között voltak, akiknek ez volt az első, igazán nagy túrája, de korábban minden résztvevő bebizonyította képességeit. Ennek megfelelően a gyerekek bírták a gyűrődést - értem ez alatt az utolsó, Kingston és Toronto közötti szakaszt, ahol napról-napra az erős szembe széllel kellett megküzdeni.
Az idősebb, tapasztalt fiúk olyan gondviselő segítségeim voltak, hogy néha már - különösen a nehezebb útszakaszokon, vagy az ekkora úton törvényszerűen fellépő meghibásodások idején - szinte feleslegesnek éreztem magam. Kidőlni a sorból csak egyik-másik kerékpárt, egy iskolabuszt, nomeg a Párizsból Budapestre szállítani hivatott repülőgépet láttam. Hiába! Murphy törvénye évényesül a világ minden dolgát illetően..
Bárhová érkeztünk, a minket váró szíves vendéglátók főttek, vagy áztak. Mi csak egyszer várakoztunk, az is a párizsi repülőtéren történt, viszont az tíz órai kényszerű várakozás volt.
Esengek, mondjon már valami negatívumot is kedves "Csaba bácsi", mert a szerkesztő nem fogja elhinni, hogy semmi rossz tapasztalatuk nem volt.
Háááát... Nincs szerencséje! Még a kispárna is pont akkora volt minden szálláson, mint milyenre vágytunk. A vendéglátók nem kozmálták sehol oda a vacsorát, vagy a hideg csomagot. Semmi kifogásunk nem akadt, bárkinek a portáján kopogtattunk. Ha legközelebb arra járunk, személyesen is megerősíthetjük.
Szeretettel üdvözlünk minden "odaáti" kedves segítőnket. Köszöneten, hálán kívül nincs más mondanivalónk. A Regnum Marianum fiataljai emlékezetes kerékpártúrát tettek Kanadában. A túrán Borsai Csaba tanár úr kísérte a lelkes, és remek erőállapotú ifjakat. Nagyszerű erőállapotban kellett, és kell lenniük, mert önmagában egy utazás is erőpróba, de a gyerekek 1090 km- t kerekeztek gépkocsikíséret (!) nélkül, tehát mindent maguknak kellett vinniök tűző napsütésben, zuhogó esőben, vagy ellenszélben. A túráról a fiúk naponta küldtek kedves beszámolót, melyet Magyar Hon Lap híven közölt is.
Most, hazatértüket követően megkerestük "Csaba bácsit", hogy pár szóval tolmácsolja a túrázó fiúk tapasztalatait, érzéseit, véleményét, melyek a megtett út során írott napi beszámolókból kimaradtak.
Igazság szerint a napi beszámolókból nem maradt ki semmi. A fiúk remekül állták a sarat. A kanadai magyar vendéglátók, mind a magánszemélyek, mind a szervezetek, olyan rokonoknak kijáró szeretettel fogadtak minket mindenütt, amire nem is mertünk gondolni. Csak hálával tudunk visszaemlékezni minden tengeren túl élő nemzettestvérünkre.
Hogyan viselték a gyerekek az út nehézségeit?
A fiúknak nem ez volt az első olyan útja, mely komolyabb megpróbáltatást jelenthetett. Ilyen vállalkozásra tapasztalat nélküli diákokat semmi szín alatt nem mertünk volna elvinni. Bár a kisebbek között voltak, akiknek ez volt az első, igazán nagy túrája, de korábban minden résztvevő bebizonyította képességeit. Ennek megfelelően a gyerekek bírták a gyűrődést - értem ez alatt az utolsó, Kingston és Toronto közötti szakaszt, ahol napról-napra az erős szembe széllel kellett megküzdeni.
Az idősebb, tapasztalt fiúk olyan gondviselő segítségeim voltak, hogy néha már - különösen a nehezebb útszakaszokon, vagy az ekkora úton törvényszerűen fellépő meghibásodások idején - szinte feleslegesnek éreztem magam. Kidőlni a sorból csak egyik-másik kerékpárt, egy iskolabuszt, nomeg a Párizsból Budapestre szállítani hivatott repülőgépet láttam. Hiába! Murphy törvénye évényesül a világ minden dolgát illetően..
Bárhová érkeztünk, a minket váró szíves vendéglátók főttek, vagy áztak. Mi csak egyszer várakoztunk, az is a párizsi repülőtéren történt, viszont az tíz órai kényszerű várakozás volt.
Esengek, mondjon már valami negatívumot is kedves "Csaba bácsi", mert a szerkesztő nem fogja elhinni, hogy semmi rossz tapasztalatuk nem volt.
Háááát... Nincs szerencséje! Még a kispárna is pont akkora volt minden szálláson, mint milyenre vágytunk. A vendéglátók nem kozmálták sehol oda a vacsorát, vagy a hideg csomagot. Semmi kifogásunk nem akadt, bárkinek a portáján kopogtattunk. Ha legközelebb arra járunk, személyesen is megerősíthetjük.
Szeretettel üdvözlünk minden "odaáti" kedves segítőnket. Köszöneten, hálán kívül nincs más mondanivalónk..
Mi Urunk áldása legyen mindannyiukon!
Köszönöm az interjút.
|