Magyar Krónika
Történelmi esély
magyar krónika  2018. 05. 02. aktuálisRónay Tamás
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
hirdetés
Klikk ide
Joggal nevezik történelminek az észak- és a dél-koreai vezető pénteki csúcstalálkozóját. Ahhoz képest, hogy tavaly még arról szóltak a hírek: minden korábbinál közelebb került a háborúhoz a két állam, már az is nagy szó, hogy egyáltalán találkoztak egymással.

Hitet tettek egy nukleáris fegyvermentes Koreai-félsziget mellett, illetve szót ejtettek arról is, hogy végre tárgyalnak egy békemegállapodásról, amely lezárná a 65 évvel ezelőtti háborút. Ez utóbbi nem olyan egyszerű. Ezért is lesz annyira fontos Kim Dzsong Un és Donald Trump május végén vagy júniusban megrendezendő csúcstalálkozója. Dél-Korea ugyanis egyetlen jelentős geostratégiai döntést sem hozhat Washington nélkül, a békemegállapodáshoz a nagyhatalmak hozzájárulására is szükség van.

Vágyálom-e az, hogy Phenjan lemondjon atomfegyvereiről? Kim Dzsong Un fokozatos leszerelést akar, bármit jelentsen is ez, az Egyesült Államok ezzel szemben azt követeli, minél hamarabb szabaduljon meg tömegpusztító fegyvereitől. Csakhogy Észak-Korea teljes külpolitikája arra épül, hogy elrettentő nukleáris erejével váljék megkerülhetetlen tényezővé a világban.

A sztálinista rezsimnek csak atomfegyverei, rakétái vannak, gazdasága romokban hever. Kim Dzsong Il vezetése idején a hivatalos ideológia lényege az volt: a hadsereg mindenek felett áll, mindent meg kell adni neki akár annak árán is, hogy a lakosság éhezik. Fia, Kim Dzsong Un, talán egykori svájci tapasztalataira hagyatkozva, megkísérelt változtatni ezen, igyekezett valamiféle minimális nyitást keresztülvinni a gazdaságban. Csakhogy erős falakba ütközött, az országgal szembeni nemzetközi büntetőintézkedések hatására pedig a mozgástere nagyon beszűkült.

Bár Phenjan korábban már számos alkalommal próbált fogócskázni a nemzetközi közösségekkel, most először valódi esély nyílhat a leszerelésre. Ám a békekezdeményezéseket csak akkor koronázhatja siker, ha a nemzetközi nyitás észak-koreai belpolitikai változásokkal is párosul. Ez már azonban olyan kihívás lenne a „kis vezér” számára, amibe könnyen beletörhet a bicskája.
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
KERESÜNK
Magyarul beszélő személyt, A Magyar Társadalmi Klub (Hungaria) keres, kiszolgálás és kisebb feladatok ellátására, hétvégenként és rendezvények alkalmával.
Tel: 514-288-7966
kérje Tibort.
Dr. Machan Tamás Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212