Magyar Krónika
Szent István-nap 78 évvel ezelőtt Budapesten
magyar krónika  2019. 09. 04. aktuálisTudós-Takács Ernő
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A SZARVASMARHA Ez az állat háziállat, található mindenhol a föld kerekségén. Igen hasznos állat, mert az ökör terhet húz, a tehén pedig tejet ad mindkettőt pedig, amikor már megunták az életüket, levágjuk.
hirdetés
Dr. Tomas Machan DentistKlikk ide
Az 1800-as évek elejétől, miután Raguzából visszakerült a Szent Jobb Budára, a budai Vár Zsigmond kápolnájában őrizték az ereklyét, ahol 1944-ig volt látható.
Először az angolkisasszonyok rendje, majd pedig a főegyházmegye papsága látta el az őrzési feladatot.

A Mária Terézia által nemzeti ünnepnappá nyilvánított augusztus 20-án a Bach-korszak után, az enyhüléstől kezdődően rendszeressé váltak az ünnepélyes körmenetek, amelynek során az ereklyét körülhordozták a Budavári Palota Udvari Várkápolnájától a Nagyboldogasszony-templomig.  

A körmeneteken az állami és egyházi méltóságoktól kezdve a társadalom széles rétegei képviseltették magukat. Ennek lehetünk tanúi az 1941-es filmhíradóban is. A világháborút követően az Amerikai Katonai Misszió juttatta vissza a külföldre került ereklyét az országba.

Az ünnepi körmenetet 1945 és 1947 között még megrendezték, de már új helyszínen: a pesti ferences templomtól a Szent István-bazilikáig. 1948-tól a körmenetet betiltották, s csak 1989-től kezdődött újra a Szent István-napi ünnepélyes felvonulás, amelynek helyszíne a Bazilika és a környező belvárosi utcák.
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212