Magyar Krónika
Nemzetépítés? Örök kötelesség!
magyar krónika  2019. 10. 05. aktuálisKabdebó Lóránt
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
AZ OROSZLÁN Az oroszlán az állatok királya, akit a köztársasági pártiak is respektálnak. Ereje rendkívüli, nagyobb, mint Hackenschmiedté.
hirdetés
Dr. Tomas Machan DentistKlikk ide
Barátunk, az egyik kerület országgyűlési képviselje megkért, országzászlójuk alatt tartsak ünnepi beszédet a trianoni dátumú napon a nemzeti összefogásról. Jöttek sokan, öregek is, fekete zászlókkal.
Én pedig arról beszéltem, hogy az adott nap szememben nem a gyász szenvedése, hanem a nemzeti megmaradás ünnepe. Tudatosítása. A nemzetépítés kötelessége. Ennek alapján írtam egy cikket is a CHARTA XXI. tervezett évfordulós könyvébe. Majd készítettem egy szövegvariánst az Aracs folyóirat számára is, a Délvidékre. Hon-Lapunk olvasói jól ismerik a színvonalas, évente négyszer megjelenő folyóiratot, és nagyszerű költőként is bemutatott főszerkesztőjét, Bata János barátomat. Most, amikor újabb számukat szerkesztette, nem erre válaszul, inkább kiegészítésül elküldte egy régebbi írását. Kisérő levéllel: Az Aracs októberi számát szerkesztgetvén, újraolvastam a Trianonról szóló írásod és eszembe jutott az az első budapesti föllépésünk az Araccsal, amely a kétezres évek legelején volt a Magyarok Házában. Amikor rám került a sor, hogy a szerkesztőség tagjaként mondjak valamit, a Ne számíts ránk, Magyarország című írásomat olvastam föl. Én is láttam a döbbenetet az arcokon, amikor a címet és az első sorokat fölolvastam. Küldöm szeretettel: J. Válaszlevelemben ekként jellemeztem küldeményét: szomorú, sok tapasztalaton érlelt történelmi ballada, és egyben személyes keserű sikoly.
Ezt az irodalmi alkotást most pedig megjelentetve kérem mindegyik olvasónkat, kapcsolja ahhoz a török hódoltság korát felidéző, végvári költészethez, amelyről vagy fél éve ugyanitt írhattam, bemutatva Bata János költészetét. Az annyiszor elhagyott végek elkeseredése szól ebből a prózaversből, elsírja kemény vádoló hanggal, hányszor feledkeztünk el szenvedő testvéreinkről. Akik pedig a szellemi nemzet testvériségében éppolyan magyarok, mint az ezeréves ország maradék részében élők. Összetartozunk. És ha mi, itthon sikeresen tudunk a nagyvilág előtt megmutatkozni, akkor azzal védhetjük meg őket. Hogy ne érezzék magukra hagyottnak vidéküket. És ha hozzáteszem, hogy Bata János német nyelvtanárként éppen Horgoson él, magyar folyóiratot szerkesztve, megértik, nemcsak a sokszor megbánt, elátkozott népszavazás utáni fájdalomban lehetett érvényes a kétségbeesése. Érvényes az évszázadok óta. Ma már nem végvárak, de hódoltatott áldozatok, éppen hűséges magyarságuk okán.

Erősnek kell lennünk, védeni magunkat és Európát. És meggyőzni szomszédainkat, akikkel a nemzetközi politika évszázadok óta véresen szembeállított, akikkel háborúságot, méginkább bosszútól terhes vérengzéseket váltott ki, a részeket elszaggatva az össznemzeti testtől, – tudatosítsák ők is magukban, hogy csak együtt, összefogva tudunk embernek és nemzetnek megmaradni a Balkántól, fel a Kárpát-medencén át, a Balti tengerig. Ez a jajsikoly az egész térség egymásra utaltságát jelenti. Akkor is, ha sokan éppen még most is gyilkos indulattal tekintenek egymásra.

Fontos nemzeti prózaversként, történelmi balladaként bocsátom olvasóink elé ezt a meggondolkodtató, és a nemzetépítést követelő – ha úgy olvasom: – politikai emlékeztetőt. Szívünk dobbanása válaszolja meg Bata János versét: Számítsatok ránk!  Mert csak veletek, sőt csak a velünk és veletek is kegyetlenül szembenálló szomszédainkkal összefogva menthetjük meg külön-külön, és együttesen saját keresztény mivoltunkat, családaink biztonságát. Utódaink biztonságos létezését.

Mert vannak pillanatok, amikor azért kell emlékezni mindarra, ami szétválaszt, hogy szembemehessünk vele. Van idő, amikor a nemzetépítés és a nemzetek közötti kapcsolatkeresés egyszerre lesz fontossá. Összekapcsolttá. Amikor – Babits szavával – a Martinuzziak korát éljük. De Kodály-Zrínyi szózatának szava is mindig aktuális marad: Ne bántsd a magyart! Ennek szellemében vár ránk a nemzetépítés öröksége és örök feladata.

Lehetséges? Válaszoljak azzal a formulával, amivel valamely jövőbeli ottlétemet függővé teszem – koromnál és egészségemnél fogva –: Remélem. Közben széttekintek, és máris más hangsúllyal ismétlem meg: Remélem? De tekintetem átszúrja kétségeimet: Ott leszek!

Bata János
Ne számíts ránk, Magyarország!

Ne számíts ránk, Magyarország! Ne számíts ránk, mert nem számíthatsz ránk. Ha valaki mást mond, az felelőtlenül tesz be ne tartható kijelentéseket. Mert "Bármit mond a szemtelen hízelgés", mi, kitaszítottak, kívülre rekesztettek, magunk vagyunk egymagunkban.

Bennünket ott, valahol Párizs mellett halálra ítéltek. Mindannyiunkat, akiket néhány tollvonással elszakítottak a Kenyérszelet-Magyarországtól. Felsorakoztattak, gödörbe lőttek, karóba húztak, felakasztottak bennünket. Papjaink belét vörös csillagos szajhák taposták ki, gyermekeink szájába idegbeteg suhancok köptek. Nem, hölgyeim és uraim, nem tévedés: szájukat szétfeszítették, és kedvtelésből beleköptek.

Nagyapáinknak bajuszát tépték, apáinkat és fiainkat harcterekre hajtották, ahol fegyvertelenül mészároltatták és mészárolták le őket – voltak közöttük, sokan voltak, olyanok, akik tarkólövéssel lettek öngyilkosok.

Ne számíts ránk, Magyarország, mert gyermekeink háborúban fogantak, és háborúban születtek. Napnyugat felől udvarainkba esténként nemcsak az ágyúdörejek gurultak be, hanem a szél magával hozta a temetetlen hullák szagát is. Az elpusztult jószágok dögszagával a lépfene már akkor fölöttünk lebegett, amikor Amerika lángoló tornyokat még csak filmeken látott.

És fölöttünk köröztek helikopterek, hogy csecsemők álmukból riadtak, és mi láttunk Lopakodót mélyrepülésben elhúzni a fejünk fölött. Éreztük a vadászgépeket, ahogy célpontjukat keresik, hallottuk a rakéták süvítését, és úgy tűnt, a légnyomás belülről lökött, taszított rajtunk. Éjszakánként, mert sokáig csak éjszaka jöttek, alvó gyermekeinket testünkkel fedezve próbáltuk óvni a becsapódó repeszektől, szilánkoktól. Asszonyaink az Úrhoz fohászkodtak, hogy a radarral szerelt kocsi ne éppen a mi ablakunk alatt álljon, akkor, amikor az F-16-ok bemérik. Mi láttuk a hidakon táncoló tömeget, és apja nyakában a gyermeket, kinek a homlokára céltáblát festettek: ide lőjetek! És láttuk ugyanezt a tömeget az első szirénahangra fejvesztetten menekülni...

Láttunk fegyverért kiáltó embertömeget, és az őket heccelő vezéreket habzó szájjal szidni mindenkit, aki nem az ő nyelvüket beszéli. Nekünk ígértek bombázást és mészárlást, megígérték: rozsdás kanállal vájják ki a szemünket, és késsel metszik át a torkunkat. Otthonainkat, templomainkat fölégetik, hogy kő kövön ne maradjon, s még a földet is sóval hintik be utánunk.

Közöttünk gyilkosok élnek, akik a jelre várnak, a kürtszóra, ami újra harcba szólítja őket.
És láttuk a békéért kiáltó tömeget, végig a Tisza mentén, tankokkal és géppisztolyokkal körülvéve, esőben, szélben a háború ellen lázadva. Láttuk volt diákjainkat a harcterekről hazatérni, tekintetükben rémülettel és iszonyattal, és láttunk lezárt koporsókat érkezni. Számba vettük a gyászba borult éveket, és az eltékozolt, föláldozott életeket. Rettegtünk behívóktól és előállításoktól. Ruhánk az ágy mellé készítve, ha jönnek értünk, a kerteken át meneküljünk – de hova? Átéltünk határzárat, és csempésztünk alkoholt, sorban álltunk üzemanyagért, és világítottunk gyertyával, meg petróleumlámpával az áramszünetek alatt. Tanítottunk fagyos iskolákban, ahol a folyosó ablakain a jégvirágoktól nem láttunk ki. Hajnalban kenyérért és tejért mentünk, a milliárdos bankjegyek meg óránként vesztették értéküket. Nem volt holnap, és nem volt ma, csak a pillanat.

Ne számíts ránk, Magyarország, mert bennünket nacionalistáknak neveznek saját nemzettársaink, olyanoknak, akiket a nemzetállamban való gondolkodás és kizárólagosság szelleme hat át. Magyar nemzeti romantikánk nem ismer el multikulturális hatalommegosztást. Mi megrekedtünk az etnikailag tiszta nemzetállam paradigmájában. Mi melldöngetők vagyunk, és előbb magyarok, s csak azután értelmiségiek – nacionalisták, mert minek lehetne másnak minősíteni bennünket, ha ebben a globalizált világban nem vagyunk balosok, se liberálisak, de még csak kozmopoliták sem!

Ne számíts ránk, Magyarország, mert gondolatainkért még mindig perbe foghatnak, ne számíts ránk, mert velünk még mindig mindent meg lehet tenni, ne számíts ránk, mert bennünket senki sem véd meg, ne számíts ránk, mert velünk még mindig minden megtörténhet, ne számíts ránk, mert bennünket még mindig föl lehet sorakoztatni, gödörbe lövetni, karóba húzni – és felakasztani!
Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212