Gondolatok a szökőárról

Először jöttek a borzalmas képek. Az ember csak ült a tévé előtt és bámult. Micsoda katasztrófa, a víz nevű elemnek micsoda hatalmas tombolása! Autók és strandcikkek, gumimatracok és emberek keverednek valami irtózatos hullámban össze.

Később jöttek a beszámolók a túlélőktől. Igen, láttuk, hogyan csapott le az ár a tengerparti gyanútlan üdülőtelepre, láttunk embereket életükért küzdeni. Valahogyan megmenekültünk...

Aztán a képek a túlélőkről. Akik szeretteiket keresik. A kórházak, szükségmenhelyek, a kötözések és az ételosztások. Az ivóvíz és a járványok. Az eltűntek és a halottak képe az üzenőfalakon.

És a rettenthetetlen nyaralók, akik az iszapban rejtőző hullák fölött mennek úszni és szörfözni, elvégre kifizették üdülésüket. Akiket nem zavar a környező halál mint ahogy nem zavart senkit a környező nyomor mikor odaértek, és látták az országot, a strand, a hotel környékét. Talán jövőre is odamennek majd nyaralni.

A segélyek érkeznek, de az elosztás zavaros. Gyermekek, ahogy enni kérnek, sírnak, mert elvesztették családjukat. A tévések, ahogy tudósítanak és a különböző szervezetek ahogy gyűjtenek és osztanak. A kezek és a szemek...

Aztán jönnek a hírek, hogy voltak előrejelzések. Akik a földrengéssel foglalkoznak, szakemberek szóltak, jelezték, amikor még lett volna idő. Nem történt semmi, hiszen a nyaraló turistákat, a pénzes üdülőket nem lehet háborgatni, elijeszteni. Szezon van... Ez nem csupán természeti katasztrófa, ez az emberi rövidlátás és kapzsiság eleven és holt bizonyítéka.

A környék kiemelt földrengés-övezet. Rajta van a törésvonalon. A kislányról, aki tanult az iskolában a szökőárról és sokak életét megmentve riadót kiáltott, legendák keringenek. De miért nem tanítják ezt a helyi lakosoknak? Miért nem tájékoztatják a hoteltulajdonosokat, hogy mikor kell - kötelező - riadót fújni? Hogy legalább az menekülhessen, akinek ideje még megengedi. Úgy látszik, senki sem tartotta fontosnak. Vajon ezután fordítanak-e rá némi figyelmet? via