Magyar Krónika, december 16.

Dancs Rózsa

Toronto

Montreal Kanada egyik legeurópaibb hangulatú városa. Az idelátogatót több élmény ejti rabul, ki-ki maga döntheti el, mi tetszett jobban: a sétálásra csábító utcák tarka forgataga, a szuper modern épületek monumentalitása, a táj pompája, a többnyelvûség, a híres-neves montreáli füstölt marhahús, a „smoked beef” íze vagy a mûemléképületek gazdagsága.
Noha összességében is lenyûgözõ a látvány, amely a városnézõ túra különbözõ pontján a látogatók elé tárul, a magam részérõl mindenekelõtt az Oratory of Saint Joseph-nek nyújtanám a pálmát.

A Mount Royal ékessége az Egyetemes Egyház védõszentjének, Szent Józsefnek a tiszteletére emelt Oratórium. Méreteiben is megbecsülést érdemel ez a 361 láb, azaz 109. 89 méter magasságú épület, tehát magasabb, mint a New York-i Saint Patrick’s Cathedral vagy a párizsi Notre Dame. A tetején tündöklõ hatalmas kereszt messzirõl mutatja a követendõ irányt a világ minden tájáról érkezõ, szenvedéseikre enyhülést remélõ zarándokoknak.

A kegyhely alapítója Brother André volt, a maga korának legismertebb és legmegbecsültebb Quebec-i polgára, helybeli jelzõ szerint, „Québécois”-ja.

André Testvér eredeti neve Alfred Bessette volt. Tizenkét gyermekes, szegény család nyolcadik gyermekeként született 1845-ben a Montreáltól 40 kilóméterre fekvõ, Saint-Grégoire nevû faluban. Életrajzírói szerint annyira gyenge és beteges babaként jött a világra, hogy nem sok remény fûzõdött életben maradásához. Hívõ katolikus szülei azonnal keresztvíz alá tartották, hogy ne pogányként hunyjon ki a pislákoló élet, amely azonban kilencvenkét éves koráig lobogott benne hol erõsebb, hol gyengébb lánggal. De mindig világítón és gyógyító melegséggel. Halála után ezért a lángolásért avatták boldoggá.

Alig kilenc esztendõs, amikor édesapja munkabaleset áldozata lesz, és az alig negyven éves édesanyára nehezedik tíz kisgyerek nevelésének gondja. Rövid három év múlva azonban õ is meghal tüdõbajban, így a sok gyermek árván marad.

Brother André (hadd használjuk a nevétõl elválaszthatatlan jelzõvel) hosszú élete során gyakran elmondta, hogy „Anyámért ritkán imádkoztam, de gyakran imádkoztam hozzá.”

Az árva, támasz nélkül maradt Alfred, fizikai gyengesége ellenére, alkalmi munkákat vállal nemcsak Kanadában, hanem az Egyesült Államokban is, és mindig vigyáz arra, hogy erejét meghazudtolva teljesítse, amit rábíznak.

Visszatérve Kanadába, a montreáli Szent Kereszt Egyházközség – Congregation of Holy Cross – noviciátusa lesz, ahol felveszi a Brother André nevet. A Notre Dame Kollégium portása lesz élete végéig. „Amikor beléptem a közösségbe, a feletteseim az ajtót mutatták nekem, és én rendületlenül ott is maradtam negyven évig” – tréfálkozik élete végén beosztásával kapcsolatban.

Háziszolgai teendõi mellett hamarosan felvállalta a bánatos és bajba jutott emberek vigasztalását is. Együtt imádkozott velük Szent Józsefhez kis szolgálati fülkéjében, naponta hat-nyolc órát is.

Az orvosok hitetlenkedõ tanácstalansággal figyelték az egyre több gyógyíthatatlan kórból felépült ember esetét, miközben Brother André csodatevõ hírneve feltartóztathatatlanul terjedt a világban.

A csodatevõ jelzõ ellen maga tiltakozott a legjobban, mondván, hogy õ a Gondviselésnek csak egyszerû eszköze, a Szûzanya férjének alázatos követõje. De a szenvedõk hittek a csodában, amelynek erejérõl a mai hatalmas templom belsejében ezernyi bot, mankó tanúskodik.

Brother André évekig gyûjtögette barátaitól a pénzbeli adományokat és a kollégiumban végzett alkalmi hajvágásokért kapott fizetését, hogy megvalósítsa dédelgetett álmát: egy kis kápolna a felépítését, ahol meghitt közelségben lehet Szent Józseffel, csendesen imádkozhat hozzá a zarándokokkal. A kápolna 1904-ben épült fel, de rövid idõ alatt kicsinek bizonyult, ezért kibõvítették 1908-ban, majd 1910-ben, míg végül 1917-ben egy altemplomot építettek hozzá, az ú.n. kriptát. Késõbb, 1924-ben megkezdõdött a bazilika építése, amelynek végleges befejezésére 1967-ben került sor. A hegyre épített Oratórium a hit, a remény és a szeretet szimbólumává vált, amelynek belsejében a világ minden tájáról idesereglett, különbözõ nyelvû és hitbéli, de jó szándékú ember lelki testvérére talál.

A centenárium elõestéjén már ünnepi hangulat lengi be a Szent József Oratórium környékét. 2004. október 17-én lesz századik évfordulója a templom hivatalos felszentelésének, amelyre nagy érdeklõdéssel tekint a világ.

A bazilika egyik érdekessége a Múzeum. Így advent táján nagy tömeg látogatja az ott létrehozott, állandó, nemzetközi kiállítást is, amelyet a Szent családnak, a Megváltó születésének szentelt az egyházközség. A világ legrangosabb képzõmûvészei munkáinak társaságában az ösztönös, naiv alkotók százai sorakoztatják fel mûveiket, hirdetvén Jézus születésének örömünnepét. A több teremnyi festmény, szobor, kézimunka, fotó látványa lenyûgözi, karácsonyos hangulatba ringatja a látogatót.

Boldogan fedeztem fel a montreáli fotómûvész, Szilasi Gábor nevét, örülve, hogy ennek a gazdag seregszemlének magyar résztvevõje is van. Néhány kanyarral odébb azonban hirtelen a hargitai fagörcsökbõl felfejtett betlehemi jelenet köszöntött rám. Az impozánsan elhelyezett, hatalmas üvegkockában védett szoborcsoport felirata szûkszavúan adta hírül, hogy a szerzõ ismeretlen és Magyarországon él.