Negyvenhat év után ismét HALIFAX-ban

Magyar Krónika, június 17.

Montreál

Bencsics Klára

A Magyarságtudományi Társaság (HSAC) tizenkilencedik konferenciáját az idén május 28-30 között tartotta, Halifaxban , a Dalhousie Egyetemen.

Ismét alkalmunk volt találkozni a társaság régi és új tagjaival, akik eljöttek Magyarország, USA és Kanada egyetemeirol ismeretterjesztõ, informáló elõadásaikra. Az évente megismétlõdõ tavaszi konferencia nem csak ismereteinket bõvíti, hanem kapcsolatot teremt hazánkkal, magyarságunkkal és nem utolsósorban, barátságokat is létrehoz közöttünk.

Érdekes elõadást hallhattunk új tagunktól Nikolényi Csaba (Concordia University) értekezését a mai magyar politikai pártok polarizációjáról, Novák Éva (Szegedi Egyetem) A tradiciók szerepe a mai magyar társadalomban. Iván Emese ( Western Ontario University), aki szintén új tagunk. A magyar sport az utolsó négy évben, témáról beszélt.
Az irodalomban Tarr Andor (University of Guelph) József Attila halála körüli vitát taglalta, magam részérõl Wass Albert munkásságát ismertettem és Judit Young (Nadasdy Foundation) a nemzetközi sajtó hangját ismertette Kertész Imre Nobel díjas író mûveirõl .
Érdekes és tanulságos elõadást tartott Dreisziger Nándor (Royal Millitary College of Canada) Bartók Béla és a politikai baloldal, címen. Rácz Barnabás (Eastern Michigan University) A magyar Kúria és a magyar öröklési jog a XX.században, címmel tartott ismertetést.

Majd a nõi témák következtek: Agatha Schwartz (University of Ottawa) A századfordulói magyar nõi írókról. Palasik Mária (Budapesti Muszaki és Gazadságtudományi Egyetem) népszerû elõadónk tartott értekezést a nõi munkaerõk az ötvenes években. Majd a Szegedi Egyetemrõl Kürtös Kati, a nõk jótékonysági szervezeteirõl Magyarországon.

Ezt követték a kulturális elõadások: Velki Magda értekezése, melyet Pilisi Pál adott elõ.
G.Hermann Judit érdekes összehasonlítása a tibeti és magyar maszkok hagyományairól, végül H. Krisztinkovits Mária (Vancouver) elõadása: Fõúri mulatság, a falkavadászat- címmel, sok történelmi képpel illusztrálva, melyet távollétében én olvastam fel és Bisztray György vetített, majd kérésére Vörösmarty: Szép Ilonka címu költeményét is felolvastam, ami remekül hozzáillett a témához.

Röviden ennyit a konferencia elõadásairól, de ebben még nem merült ki az aktivitás, mert összejöveteleink, beszélgetéseink folytatódtak az esti találkozókon.
Elsõnek, a patinás Lord Nelson hotel éttermében találkoztak a megérkezõk, egy év utáni viszontlátás alkalmából örömmel üdvözölték egymást.
Majd egy szokásos „spontán” találkozó az egyetem egyik épületében, pizzával és sörrel tarkítva, ilyenkor rendszerint valaki felolvas saját írásából, de az idén nem került rá sor, mivel Pilisi Pali vicc-tárlata annyi szórakozást nyújtott, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy olvasson. Utolsó este pedig, a hagyományos összvacsorára, a kikötõbe ment a társaság, a Nemó nevû étterembe, ahol a tengeri ételekben válogathatott.
A tizenkilencedik konferencián megválasztottuk G.Hermann Juditot elnöknek, és megköszöntük, leköszönõ elnökünknek Pilisi Pálnak munkáját.

Az utolsó napot városnézésre szenteltük és elsõnek elmentünk a Pier 21 -hez, az én javaslatomra, csupán nosztalgiából, hogy mégegyszer megnézzem azt a helyet, ahol elõször léptem Kanada földjére. Már nem olyan, mint negyvenhat évvel ezelõtt, mert szép múzeumot létesítettek a kikötõben, mivel ide 1972 óta nem érkeznek hajók. Mindent megnéztem amit csak lehetett. Elsõnek, kimentem a tengerhez, ahonnan egy múzeumõr betessékelt, de sikerült azért fényképet csinálnom.

Igen, a tenger nem változott, csak annyiban különbözött a negyvenhat év elõttitõl, hogy most ragyogóan sütött a nap, és a tenger szép csendesen hullámzott. Bezzeg, akkor februárban, sötét és viharos volt.

Ott volt a világítótorony jobbkéz felõl és az olajfinomítók is, de már nem mûködnek .
Bent az épületben megnéztem a táblákat, melyek mindjárt a bejáratnál láthatók, az ideérkezõ emigránsok, katonák emléktáblái. Az épületben egy kedves fiatal alkalmazott mellém szegõdött, s mikor megtudta, hogy én ide érkeztem, extázisba jött, mert mióta itt dolgozik, még nem találkozott ilyennel. Nagyon lelkes lett, elmagyarázta, nem lent, hanem egy emelettel feljebb kell menni, hogy lássam, hol kötött ki igazában a hajóm és hol szálltam ki. Megmutatta az ajtót, még a régi volt, amin elõször bementünk, a régi terem mását, ahol kikérdeztek és megröntgeneztek bennünket.
Láttam az 56 –os menekülteknek nagy fényképét , a többi bevándorló képei között.
Viszont, sajnos adatokat nem tudtak mutatni, még csak 1933-ig van elkészítve.

Minden alkalmazott rendkívül figyelmes volt, egy kisasszony fényképet adott „Berlinrõl”, a hajóról amin érkeztem. Egy másik kinagyított másolatot, a dokkról ahol kikötöttek az emigránsok. Húszperces filmet is megnéztem, különbözõ emigráns csoportokról, sajnos 56-osok nem szerepeltek. A halifaxi kikötõbe, ötven év alatt egy millió emigráns érkezett a világ minden részérõl Kanadába, hogy új életet kezdjen és új hazát találjon. Ez fontos történelmi helye Kanadának. A II.Világháború alatt innen indult sok ezer katona Európába és ide érkeztek a hazatérok csoportjai.

Nehéz leírni, hogy mit éreztem ott, negyvenhat év után! Talán, elképzelhetõ mindenkinek, ha csak annyit említek, akkor fiatalon, férjemmel érkeztem mint ifjú házas, egy ismeretlen országba, tele reménységgel. Ma ennyi év után, teljesen egyedül álltam ezen az emlékezetes helyen....

Az idei konferencia a sok új információ és baráti találkozás mellett, számomra még ezt az élményt is jelentette!