Építõk,Pünkösdi gondolatok Kongresszuson

Magyar Krónika, június 17.

BOGNÁR Attila rk. lelkész

"Volt egyszer egy ember, aki az ö háza udvarán oszlopot épített az õ Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kõbõl építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homokszemcsébõl, és a homokszemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az õIstenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelsõ szél összedönti. És jött az elsõ szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak, és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az õ oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az õ udvarára, és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az õ Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kõbõl, hanem megint sok-sok apró homokszemcsébõl, és a homokszemcséket köddel kötötte össze."

Wass Albert 1926-ban leírt szavai találóan fejezik ki az ünnep lényegét. Ha rangsorolnánk a keresztény ünnepeket, természetesen nem tartalmi szempontból, hanem érthetõség és kedveltség szempontjából, Pünkösd valószínuleg az utolsó helyek egyikét foglalná el. Nem véletlen, hogy az egyházi tanításból is igen gyakran hiányzik a harmadik isteni személy kellõ méltatása, fontosságának megmagyarázása. Ha beszélünk is Róla, érthetetlennek hangzik, talán a legmegfoghatatlanabb üzenet. "És a homokszemcséket köddel kötötte össze." Ha érteni akarod a Lélek igazi muködését, figyeld azokat, akik oszlopot építenek az õ Istenüknek.

A Szent Szellem erejében megerõsödve nem az örökös sopánkodás és siránkozás lelkületében élnek, hanem az örökös tenni akarás italától megittasodva, akadályokat legyozve az emberiséget új távlatok és lehetoségek felé kalauzolják. Õk a magyar Messiások, akikrõl Ady énekel, õk azok, akikért rimánkodik Füst Milán Magyar könyörgés címu versében, ekképpen: És miért nem küldesz látnokot, / Hunyt szemmel aki vezetni szokott, / rettenetes lángoszlopot!"

E csodásan nyugodt, bácskai rónaságon az ember lelke oly mélyre süpped, oly sekélyessé tud silányulni. Csupán a csillagok üzenetét fürkészve várhatunk valami új üzenetet. Új Messiás születését, aki oszlopot épít az õ Istenének a csõcselék és romboló lélekpusztítók legnagyobb bosszantására. Értéknek feltüntetett szellemi nihil, lelki impotencia zûrzavaros kavalkádjában semmi keresnivalója sincs a Szent Szellem megszállottjainak közösségeinkben. A magasabb, a távlat, ideának tunik, marad a földhözragadt, földbegyömöszölt élet.

Én hiszem, hogy végig lehet dolgozni egy emberöltõt akár csavarkészítõ esztergapad mellett is úgy, hogy emberségében ne sérüljön valaki, hanem kiteljesedjék. De lehet úgy is másokat igazságra oktatni, hogy a tanító maga sohasem ér fel a lelki bölcsesség magaslatára. Valósítsd meg önmagad! -- a kor emberére igen illõ, eszelõs szlogenjét, Ibsen híres drámaíró ekképpen értelmezi: "Soha ne félj önmagadtól!" Pünkösd ünnepe kitûnõ alkalom arra, hogy profánná züllesztett gyönyörû életünk szépségén elmerengjünk.

Csak egy egyszeru kérdés: épül-e az oszlop családjainkban, társadalmunkban? Mely csoportba tartozom az építõkhöz, vagy pedig a rombolókhoz? Miben hiszek jobban a lehetõségekben, az újban, még ha annak kimenetele ismeretlen és bizonytalan is, vagy pedig állandóan a múltból kotorászom elo a használhatatlan formulákat, idejét múlt kedves csecsebecséket?

Meggyõzõdésem, hogy ez utóbbiak csoportja szeretné az egyházat is, közösségeinket is, a még megmaradt szellemi életünket múzeummá alakítani, szép szertartásokkal lelkek élo tüzét csillapítani és kialtatni. Hiszek a Szentlélek mindent felkavaró és felforgató üzenetében, hiszen "ott fúj, ahol akar", nem ahol mi szeretnénk, vagy ahová lehívnánk rendet csinálni. Ha valaha, ma nagyon is újraolvasandók Szenteleky Kornél szavai: "Ugart kell törni!" Elkezdeni az újat, nem a régit folytatni. Jézus példabeszédében szereplõ bölcs király mielõtt hadba vonulna megfontolás tárgyává teszi erejét, képességét, lehetõségeit. Õ ahhoz az emberhez hasonlít, aki házát sziklára építi, melyet semmiféle szél, vihar vagy egyéb más nem pusztíthat el.

Családot, otthont, hazát, egyházközséget építeni anélkül, hogy erõnket felmérjük esztelen kalandoroknak tûnhetünk. "Mert csak az esztelen nem ad az idõre" -- tanít a Biblia. És az idõ, mindig jóra fordulhat, kedvezõ"Szelet" kaphatunk és hajónk elindulhat. A fotelekbol okoskodó, pöffeszkedo nagyurak és hölgyek, elobb-utóbb trónfosztottakká válnak, hiszen rosszul mérik fel hadba indulásuk idejét.

Akik örökké abban bíznak, hogy a tegnapi jószerencse ma is, meg holnap is ez marad egyszer tévedhetnek! Az egyszerû lélek, szerény bölcsességével figyeli a csillagok járását, vet és arat. Néha az uraknak, néha egy kevéske neki is marad, de teszi ezt rendíthetetlen hittel és erõvel, még ha idõnként csak azért, hogy földjét ne a gaz bitorolja. Ugart tör és új vizekre evez, hiszen gyermekére gondol. Már nem saját, hanem mások boldogulását keresi.