"Véren vett ország ez az ország,
Önnön vérünket adjuk érte,
7 S addig fog bennünk egyre nőni,
Amíg telik még könnyre, vérre.

(Wass Albert)

2006. február 26-án a torontói Első Magyar Református Egyház és a Székely-Magyar Kanadai Egyesület jótékonyságú vacsorát szervezett a székely autonómiáért. A nagyszabású rendezvényre a templom gyönyörű Károli Gáspár termében került sor mintegy válaszul arra a segélykiáltásra, amely mostanában minden jóravaló magyar ember lelkében visszhangra talál: Székelyföldnek, Erdélynek, Románia minden magyarjának önrendelkezési jogot kell biztosítani! Az erdélyi magyarság eljutott a betelő sors huszonnegyedik órájába: most kell megragadnia a pillanatot ahhoz, hogy megteremtse a maga számára a megmaradás feltételeit, mielőtt Románia betáncolna Európa nagy olvasztókemencéjébe. Ennek egyik legfőbb záloga az összefogás, a közös cselekvés.

Dr. Csapó József nyugdíjas szenátor, az autonómiaprogram kidolgozója, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal vállvetve kétségbeesett, de egyszersmind magasztos lépésre szánta el magát: az összmagyarság egyik legnagyobb nemzeti ünnepén, március 15-én Székely Nagygyűlést tart Székelyudvarhelyen. Ezen a hatalmas, egész Romániát átfogó nemzeti találkozón megmutatják nemcsak számbeli nagyságukat, hanem erkölcsi és politikai elszántságukat is a világnak, amelyik egyelőre behunyja szemét Európa egyik legrégibb, de legnagyobb nemzeti kisebbségének jogos követelése előtt.

Trianon szétverte a magyar nemzetet, csúfosan megcsorbította, és testrészeit kiosztotta a szomszédos idegeneknek. De az újraszerveződött nemzettagok megmaradtak, és megsokszorozódott szellemi, erkölcsi erővel továbbélnek - a fennmaradás ezernyi fortélyával akár.

Ám elérkezett az idő, hogy ettől kezdve jogaikba visszahelyezve önállóan döntsenek saját sorsukról. Ehhez kell a globális összefogás - a mi részünkről is, itt, a diaszpórában. "Ma kevés olyan dolog van, amiben minden magyar, bárhol is él, bármilyen politikai eszméket is vall, úgy egyet ért, mint a trianoni békeszerződés megítélésében: azt legsúlyosabb nemzeti tragédiánknak tartja. Bár hadd tegyük hozzá, hogy e nemzeti tragédiának orvoslására nagyon is eltérőek, sőt szembenállóak a vélemények. Pedig vannak szent dolgok ezen a világon, amelyeket az ember a szívében és a lelkében őriz, és amelyeket soha nem bocsáthat alkuba. Szent dolog a hit, a nemzet, a haza, szent fogalmak, mert a Mindenható Isten írta szívünkbe és oltotta a lelkünkbe azokat.

A megsebzett nemzet ügye szent fájdalom nekünk. De ami a magyaroknak gyógyíthatatlan tragédia, azt a szomszédos országok többsége győzelemként, történelmi igazságtételként tartja számon," mondta Nt. Vass Zoltán, az Első Magyar Református Egyház lelkipásztora. Beszédének további részében rövid történelmi összefoglalót tartott azokról a körülményekről, amelyek az 1918. december 1-én megtartott gyulafehérvári román népgyűléshez vezettek, ahol a kizárólag román résztvevők kimondták Erdély egyesülését Romániával.

Az azóta eltelt hosszú évtizedek alatt, beleértve az 1989-es rendszerváltás utáni időszakot is, "az önrendelkezés elvét felrúgó Nagy Románia többségi nemzete mindig tudta, hogy Erdély bekebelezésére nem volt erkölcsi jogalapja, ezért nem akarta biztosítani a demokratikus jogokat az erdélyi magyaroknak, így a Gyulafehérváron megígért autonómiát sem. Olyan lehetőségek vannak azonban a jelen pillanatban, amiket nem szalaszthat el a romániai magyarság, nem hagyhat figyelmen kívül a székelység. Most nem az a kérdés, hogy jogokat adjanak-e vagy sem az ősi földjén élő romániai magyarságnak, hanem az, hogy van-e, aki kérje. Ha megmozdul a nép, az Isten adta nép, akkor biztos, hogy odafigyel ország-világ.

A megoldás, a megbékélés mintái és keretei adottak a Kárpát-medencében. Nyugat-Európában a decentralizáció, a helyi demokrácia, az önkormányzat, az autonómia mindennapi gyakorlat, amit Erdélyben is meg kell teremtenünk. Az a konfliktus, amely a hivatalos román vezetés és a kisebbségek önvédelmi törekvései között fennáll, csak a hagyományos nemzetállami modell feladásával szüntethető meg", hangsúlyozta Nt. Vass Zoltán.

A hivatalos szónoki beszédet a Duna TV február 24. péntek reggeli adásának egy bejátszott jelenete követte, amelyen Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének interjúját nézhettük meg. Tőkés László szavaiból a nemzet sorsáért való aggodalom mellett a magyarság előtt álló történelmi feladatok is feltárultak. Egyik legsürgetőbb kérése, a globális összefogás példájaként a torontói magyarok jótékonysági vacsoráját említette meg. Megtudtuk azt is, hogy a nyugati végek magyarsága március 11-én tart a székelyudvarhelyihez hasonló népgyűlést Szatmárnémetiben.

A templom és a Székely-Magyar Kanadai Egyesület közös rendezvényének elsősorban a pénzgyűjtés volt a célja, hiszen Dr. Csapó segélykérő leveléből kitűnik, hogy "Igen nagy szükségünk lenne a gyors segítségre! A jelenlét (a Székely Nagygyűlésen - D. R. megjegyzése.) igen nagymértékben attól függ, hogy mennyi szállítóeszközt tudunk rendelkezésre bocsátani. Csak az autóbuszok bérlése 7 700 dollár."

Az anyagi támogatás mellett az összetartozás érzését is mélyítette ez a vacsora, hiszen a résztvevők a legnagyszerűbb nemzeti ügyért, az erdélyi autonómiáért egy szívdobbanással fogtak össze. Farkas András és Erdélyi Rózsa népszerű énekesek dalokkal szórakoztatták a vacsora vendégeit, közben szavalatok hangzottak el Bánhegyi Erzsébet, Nyulas Arnold és Kacsó Erika tolmácsolásában. A gyermekek közreműködésével Tamás János megjelenítette a Mit kíván a székely nép című összeállítást. Lőrincz Mirtil felolvasta a Petíciót, amit a résztvevők aláírtak, majd Bánhegyi Zoltán és Ilyés Gyula beszéltek a további tennivalókról.

Remélhetőleg, ez a kezdeményezés, amelyen a torontói magyar média képviselői is jelen voltak, folytatódik, és sikerül felhívni a világ figyelmét annak a történelmi feladatnak fontosságára, amelynek megoldása nélkül nem lesz - nem lehet! - modern, demokratikus Európa.

Reméljük, hogy Reményik Sándor üzenete visszhangra talál mindannyiunk lelkében és odafigyelünk március 11-re és 15-re, mert akkor nagy szelek fújnak Erdélyben: