Március 12-én este a torontói Magyar Kultúrközpontban a világ legrangosabb koncerttermeire méretezett előadásra került sor: Szokolay Balázs és Szokolay Gergely zongorahangversenyére.

A két fiatal zongoraművész a kortárs opera- és zeneirodalom kimagasló egyéniségének, a most Sopronban élő Szokolay Sándornak és a szintén kiváló zongoraművésznőnek, Szesztay Sárinak  gyermeke.

A család zenei hagyományát nemcsak Balázs és Gergely, hanem három másik testvérük is folytatja, de szerencsésen testálódik át ez az örökség a hetvenes éveiben járó nagyapa unokáira is. A torontói hangversenyre készülő fiainak a következő üzenetet küldte a vallásosságát, hazafiságát nyíltan megvalló Szokolay Sándor: "Életem elején azt kutattam, hogy mire mondhatok NEM-et, ma azt keresem, hogy mire mondhatok "Igent" és ez Fontosabb. Nekem a nemzet sorsa fontosabb, mint a legszemélyesebb MAGÁNÉLETEMÉ. Csókol Apa."

Ilyen szülői üzenetnek mindenki életében súlya van. A művészetek világába született és abban nevelkedett Szokolay-fivérek játékát ha nem is befolyásolta, de ismételten ösztönzőleg hathatott rá, mert olyan élményt nyújtott a közönségnek, amelyet az, mint ritka és különleges ajándékot sokáig magában hordoz.

A hangverseny hangulati keretét Széplaki Aliz konferálása biztosította, aki mint a Magyar Rádió egykori bemondója és a Szokolay-család barátja megosztotta emlékeit a hallgatósággal. Ily módon szinte emberközelbe hozta a zongoradarabok szerzőit, azok szellemét, ugyanakkor bemutatta az előadóművészeket is.

A Szokolay-fiúk nemcsak mint testvérek, hanem mint művészek is nagyon közel állnak egymáshoz. Noha pályájuk némileg eltér egymástól, ars poeticájuk, emberi értékrendszerük azonos. Összehangolt játékukban az este folyamán két alkalommal gyönyörködhettünk: a nyitó és a befejező számnál. Mind a Brahms-művet - Magyar Táncok zongorára négy kézre, No. 1, 2, 5, 20, 21 -, mind Liszt Ferenc: Les Préludes, Szimfonikus Költemény zongorára négy kézre című kompozícióját káprázatos technikával, lendületes, férfias tűzzel játszotta el a két fivér.

A program második száma Brahms: Magyar Tánc No. 7 c. darabja, amelyet Dohnányi: C-dúr Rapszódiája követett Szokolay Balázs szóló zongorajátékaként.
"A kitűnő zongorista és zeneszerző Dohnányi Ernőt a magyar zenei élet mostoha gyerekének tekinthetjük", mesélte Aliz. "1931-ben a Magyar Rádió zenei igazgatója, majd 1934-ben, 42 éves korában a Zeneakadémia vezetőjének nevezik ki. Annak az intézménynek az élére kerül, ahol előtte Liszt Ferenc tanult és igazgatott.

A sors tragédiája, hogy fia, János részt vett az 1944-es Hitler elleni merényletben, amiért a németek kivégezték. Dohnányit ezzel szemben azzal vádolták meg, hogy együtt működött a Magyarországot megszálló németekkel. A zaklatások miatt végül elhagyta hazáját. Dohnányit hosszú évekig nem volt szabad játszani Magyarországon. Ezért külön öröm számomra, hogy Balázs büszkén vette be a C-dúr Rapszódiát  repertoárjába".
A Rapszódia után a nagy tanítómesterre, "Kodály Tanár Úrra" emlékezett a műsorvezető. "Büszke vagyok arra, hogy személyesen többször is találkozhattam vele.

Galyatetőn nyaraltam a Nagyszállóban, ahol ő ifjú, második feleségével, Sárival töltötte szabadságát. Névjegyet küldtem neki, Sárinak virágot és kértem, hogy fogadjon. Másnap telefonon meghívott teára és csodálatos délutánt töltöttünk együtt a magyar nyelv akkor időszerű kérdéseiről beszélgetve. Beszámolom  erről a találkozásról a Rádió Újságban jelent meg.
Következő emlékem sokkal szomorúbb. 1967. március 6-án reggel készültem a 10 órás híreket olvasni, amikor felfedeztem a bejelentést Kodály Zoltán elhunytáról. A főhírek, természetesen, mind politikai jellegűek voltak. Ebben az időben a bemondónak tilos volt engedély nélkül bármit is változtatnia a híreken. Ekkor azonban életemben először, habozás nélkül megcseréltem a sorrendet és első hírként jelentettem be a tragikus eseményt. Máig is büszke vagyok erre a bemondói rendbontásra."
Szokolay Balázs Kodálytól a Hét Zongoradarab Op. 11, No. 2, - Székely keserves, No. 3, ". esik a városban" című számokat adta elő rendkívüli átéléssel.

Bartók Bélának, az egyetemes zenei világ kimagasló egyéniségének, ebben az évben ünnepeljük  125. születésnapját. Bartók, aki "bátor ember, kitűnő zongorista és zeneszerző, ugyanakkor nagy gondolkodó volt", hangsúlyozta Aliz, "eldugott kicsi falvakba, hetedhétországba ment el népzenét gyűjteni."
Szokolay Balázs briliáns virtuozitással játszotta el a Három Csíkmegyei Népdalt, Siratóénekek, No. 1, 2-t és a Román Népi Táncokat. A zongorahangversenynek ezt a részét akár a Bartók-év torontói nyitányának is tekinthetjük.
A hangverseny második felét a Vérnász szvit vezette be.

A hatalmas sikerű Vérnász c. opera keletkezéséről Aliz a következőket mesélte el: "1964 márciusában készítettem interjút Szokolay Sándorral 33. születésnapját köszöntve. Akkor már több hazai és nemzetközi díj nyertese volt és mi, kortársai tudtuk, hogy istenadta tehetséggel van megáldva, csak még azt nem, hogy mekkorával. 1964 október végén az Operaház bemutatta Vérnász című operáját, amit Federico Garcia Lorca drámájára komponált. Szokolay így emlékezik a Vérnász bemutatójának 40. évfordulóján: "Bevallom, hogy a Vérnász sikersorozatára nem számítottam. Az 1964-es első bemutató Mikó András rendezésében a Komlossy-Házi-Faragó telitalálatot jelentő előadása megdöbbentett".

De mi lehet a Vérnász sikerének a titka?
"Lorca szimbolista elemekkel átitatott, népi realizmusa szerencsés módon találkozott a fiatal Szokolay vulkanikus alkatával, alapvetően ösztönös zenéjével. Az opera igen sokféle stíluselem egységét valósítja meg: Bartók, Stravinsky és Schönberg zenéjének eszközeit az egyéni megoldások gazdag változatosságával ötvözi. Az ábrázolás szolgálatában találkozik itt a késő romantika öröksége és a népies hang, az alaphármasok használata és az atonalitásba hajló dús kromatika, a primitív népek egzotikuma, a jazz-hatás, a gyermekdal, a melizmatikus magyar siratódallamok és a spanyol kolorit. Utóbbi a folklórból kölcsönzött ritmikai elemekben és záróformulákban, valamint az ütőhangszerek használatában jelentkezik. Helyet kap azonban a szabadon értelmezett dodekafónia is a halál tematikájához kapcsolódóan... A zene drámai feszültségét fokozza, hogy a darabban sűrűn váltakoznak a szabad ritmusok a makacs osztinátókkal, a nagyívű díszített dallamok és az ariózus recitativók a ritmikus prózához közelítő melodráma-szakaszokkal és e különböző elemek gyakran egy időben, egymás fölött szólalnak meg a szólisták, a kórus és a zenekar előadásában.

Az operát a visszatérő témák és dallamfordulatok sokrétű hálója fonja át, de ezek a wagneri vezérmotívumokkal ellentétben többnyire nem személyekhez vagy egyéb verbális tartalomhoz, hanem a szituációktól független, érzelmi és indulati helyzetekhez kapcsolódnak. A kivételek közé tartozik a kés motívuma: a mű elején az Anya óvja a Vőlegényt mindentől, ami eleven ember húsába hasíthat, de a 2. felvonás végén, amikor a szerelmeseket üldözők kórusában a korábbi téma indulóvá válik, éppen ő adja fia kezébe a gyilkos szerszámot. A 3. felvonás elejének szürreális jelenetében a Hold éneke ismét a kést idézi: ő teszi láthatóvá a menekülőket az erdőben a Vőlegény és a Halál számára.
A gondosan kidolgozott zenei és dramaturgiai ábrázolás mellett a főszereplők általános emberi vonásokat, funkciókat testesítenek meg, személynévvel egyedül Leonardo rendelkezik. A legszebb, izzó szenvedéllyel telített dallamok természetesen az ő szólamában jelennek meg, de a vetélytárs, a Vőlegény is jelentékeny melodikus profillal rendelkezik, hiszen a Menyasszony számára komoly döntést igényel a választás.", írja Gombos László a Mágus Kiadó gondozásában megjelent Magyar zeneszerzők-sorozatban.

Szokolay Balázs költői izzású, mély átéléssel előadott Vérnász szvit című darabja ugyanerre az operára alapul, aminek szerelmi háromszög a motívuma, ahol a menyasszony az esküvője napján megszökik volt szeretőjével. A szerző ezt így magyarázta meg Gergelynek: "Míg a társadalmak forradalmakkal változtatnak a fennálló társadalmi renden, az egyén kitörése sokkal nehezebb és sokszor csak botrányokkal oldható meg."

Az est fénypontjaként jelentette be Aliz a már említett Liszt-négy kézre írott zongoradarabjának előadását, a Les Préludes-t.  Összekötő szövegében a következőket mondta: "A magyar zenei élet egyik legszínesebb egyénisége kétségtelenül Liszt Ferenc volt. Egyik leghíresebb műve a Les Préludes, szimfonikus költemény, amit Lamartine verse inspirált. A cím előjátékokat jelent. Ő maga írta meg, hogy mire is gondolt: "Az emberi élet nem más, mint a halál előjátéka."

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján ennél a hangversenynél színvonalasabban és magasztosabb módon nem ünnepelhetett volna a kanadai magyar diaszpóra. Reméljük, hogy a Szokolay-zenészdinasztia tagjainak Magyar Házi szereplése nem volt egyszeri, lesz folytatása is.