"A trianoni békekötés nemcsak a területeinket, gazdasági lehetőségeinket és magyarjaink millióit vette el, hanem erőszakosan kettévágta a nemzetté válásunk akkor már évszázadok óta tartó folyamatát. Mintha megtörte volna a nemzetnek a jövőbe vetett hitét és a bizalmát önmagában."
(Raffay Ernő: Trianon titkai. Tornado Damenija, Budapest, 1990.)

Nem véletlenül utalok Dsida Jenő költeményére cikkemben, mert a torontói magyarok Trianont idéző összejövetelének egyik legnagyobb hatású mozzanatát Péterfy Lajos nagyváradi színművész verstolmácsolása jelentette. Ám még ennél is nagyobb hatást és meghökkenést váltott ki június 4-én, vasárnap délben a torontói Szent Erzsébet Magyar Templom elől indult kocsisor. A lassú méltósággal, rendőri kísérettel vonuló autókat az itt megszokott halottas menettől az különböztette meg, hogy - fekete szalagot is lehetett ugyan látni - mindegyiken piros-fehér-zöld magyar zászló lobogott a langyos szélben azzal a felirattal, hogy "Justice for Hungary" - "Igazságot Magyarországnak". 

A zászló közepén a feldarabolt Magyarország térképét láthatták, akik felfigyeltek a tüntetőkre. Márpedig fel kellett figyelnie mindenkinek, gyalogosnak, járművön közlekedőnek egyaránt, mert a két kilométer hosszan kígyózó kocsisort a kanadai rendőrök olyan hangos szirénázással, dudálással kísérték, amilyent csak legfeljebb egy győztes sportverseny után szoktunk hallani. Ha a magyarok tiszteletet parancsoló vonulása szinte hangtalan volt, a kanadai hatóság kirendelt szolgálatosai - autósok és motorkerékpárosok - annál hangosabban, igaz komolysággal és odaadással tették meg a magukét.

Nemcsak jó érzés, de reményt keltő is volt az, hogy abban az órában csak a magyar tüntetőkért dolgozott a legnagyobb energiabevetéssel 50-60 torontói rendőr, beleértve magasrangú felügyelőjüket is. Szinte elhitte az ember, hogy most végre eljut a világ lelkiismeretéig az a fájdalom, amelyet 1920. június 4-én jajongtak a szélbe a magyar harangok, amikor közhírré tétetett, hogy "A magyar békeszerződést ma délután 4 óra 30 perckor aláírták Trianonban... elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat:  kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, iparkodó Temesvárt, vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert és béklyót raktak dolgos két kezünkre." (i. m.)

A torontói rendőrök a 35-40 km-es útszakaszon leállították a forgalmat, így nagyon sok kocsiból érdeklődve szóltak át a magyarokhoz, hogy mi történik. A járdákról taps, éljenzés hangzott, de volt olyan is, aki öklét rázta perceken át az előtte elhaladó autók felé. "Na, végre, ti is tudjátok, mit jelent, ha elveszik tőletek a hazát", ordította az egyik kocsi sofőrje, de mi boldogok voltunk, mert felfigyeltek ránk. A nép, az utca népe, a kanadai, a mások ügye iránt langymeleg torontói lakosság egy pillanatig rácsodálkozott a magyarok nemzeti gyászára.

A felvonulás a Sheppard utcai Szent Erzsébet templomtól indult, majd a világ leghosszabb utcájaként ismert Yonge-on haladt a belváros irányába, keresztezve a Bloor utcát, majd a Bathurst-ön át a St. Clair nyugati oldalán levő Magyar Háznál fejeződött be.
A Magyar Ház kezdeményezése volt ez a Trianon elleni kocsis tüntetés, amelynek kitűnő szervezéséért Kenderesi Lászlót és Varga Istvánt illeti dicséret. Sajnálatos azonban, hogy nem sikerült sem az angol, sem az itteni magyar média figyelmét felhívni erre a nagyszabású, az utóbbi idők talán egyik legnagyobb méretű magyar megmozdulására. Az esemény súlyát emelte, hogy Dr. Raffay Ernő budapesti professzor is jelen volt, aki a Magyar Ház meghívására érkezett Kanadába, hogy előadássorozatot tartson Trianonról.

Előzőleg, június 3-án este a nagyváradi színész-trió, Fall Ilona, Gáll Annamária és Péterfy Lajos Üzenet Erdélyből c. műsora nyitotta meg a trianoni emlékezést. A Magyar Ház kulturális igazgatójának, Bede Fazekas Zsoltnak köszönhető, hogy lassan hagyománnyá válik itt is az alkalmakhoz illő színvonalas műsorok szervezése. A nagyváradiak a trianoni gyászt sírták a szívekbe olyan szenvedéllyel és emelkedettséggel, hogy az sokáig emlékezetes marad a nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb közönség körében.

Június 4-én délután, az autófelvonulást követően sor került a Trianon c. film vetítésére, majd Dr. Raffay Ernő tartotta meg  előadását. Beszélt a szégyenteljes békekötés előzményeiről, a közvetlen és máig tartó tragikus következményekről, valamint a teendőkről. Előadásának végkicsengése a könyveiben is megfogalmazott optimista előretekintés volt. "Olvassuk csak, mit irt Kossuth Lajos - idézzük említett műve bevezetőjéből -: "Nemzetnek, lehet elnyomást tűrnie, de jogai valósításásnak reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbeesnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani."

Meg kell őriznünk a reményt és tudnunk kell jogainkat a Kárpátok medencéjében. Akkor is, ha jelenlegi helyzetünkhöz jobban illik Áprily Lajos négysoros verse,

A legyőzöttek strófája:

Múltunk gonosz volt, életünk pogány,
Rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
Jó, hogy nem ültem győztes-lakomán
S hogy egy legázolt néphez tartozom."