Gábor magas, atléta alkatú fiatalember, kisgyerekkora óta ismerjük. A hirt, hogy első nekirugaszkodással bekerült az állatorvosira, a család baráti köre őszinte örömmel fogadta, noha nagyon nem lepett meg senkit, hiszen tudtuk róla, hogy okos, intelligens, szorgalmas, az élet kihivásaival mindig szembe néz. Márpedig kihivásnak tekinthetjük a kanadai egyetemi rendszernek már az elfogadását is. Az első egyetemi diplomát kézbe véve – négy év kemény tanulás árán – valamiféle szakositás után kell néznie a fiatalnak, másképpen nehezen talál megfelelő munkát. Orvos, állatorvos, jogász csak második egyetemi diplomával lehet valaki, és ezekre a szakokra felvételivel juthat be, számolva a 7-10-szeres túljelentkezéssel.

Gábor a Guelph-i egyetemre iratkozott be a középiskola elvégzése után. Akkor történt a családban valami, ami az idén az édesapát egy nem mindennapi kalandra késztette: három nap alatt 92 kilómétert gyalogolt.

Ennek a szokatlan vállalkozásnak az okáról faggatjuk Dr. Magyar Tamást: miért?

M. T.: Elvesztettem egy Gábor fiammal kötött fogadást, aki annak idején azt mondta, hogy három év alatt megszerzi az alapdiplomáját, és első próbálkozásra bejut az állatorvosira. Azt igértem neki, hogy ha ezt eléri, legyalogolom a lakásunk és az egyetem közötti 92 és fél kilóméter távolságot. Gábor a fogadást megnyerte, nekem pedig gyalogolnom kellett.

Pontositsunk tehát: a North York-i házatoktól indultál el és érkeztél meg Guelph-be?

Igen. A Guelphi Egyetem Allatorvosi Karához, amelyet 1862-ben alapitottak. A jelenlegi helyen 1922 óta működik. Eredetileg Torontóban létesült, de kitelepitették, amikor a város körbe nőtte már az egyetemi istállókat, mert túl szagosak voltak az állatok.

Hány napra tervezted a sétádat?

Három napra. Pénteken indultam el. Az első nap, a kb. 40 km-es szakasz gyakorlatilag a Torontóból való kijutást jelentette, ekkor Bramptomig értem el. Ott éjszakáztam egy motelban. Amig áthaladtam ezen a hatalmas, sokszinű, soknemzetiségű városon, megtapasztalhattam a különleges negyedek hangulatát, az irániak, koreaiak, olaszok, zsidók, hinduk, szikek és más közösségek tarkaságát. Jó érzés volt „ismerősként” elhaladni mellettük. De jó volt ismételten meggyőződni, hogy ez a megaváros ad magára. A járdák tiszták, repedés mentesek – kanadai tél ide vagy oda! -, minden kereszteződésnél rokkantak és babakocsik számára lekerekitettek És a templomok változatosságára is most figyeltem fel tudatosan. A 100 évesnél is öregebb anglikán, katolikus templomok körül alig mozgott ember – vasárnap délután értem az utam végére, volt alkalmam ilyen jellegű tapasztalatot is gyűjtögetni -, viszont a modern, hatalmas területen épült jehovista és más szekták, avagy éppen a mohamedánok templomaiba özönlött a tömeg. A parkolókban a rengeteg kocsi is azt mutatta, hogy ezek a Kanada számára is új vallások nagyon élénken működnek. Ezen a napon hozzávetőlegesen 5 km-es sebességgel haladtam, az első nagyobb pihenőt egy Shell benzinkútnál tartottam 25 km hagyva magam mögött. De már 22 km után városon kívűl folytattam az utamat, 100 éves farmerházak bukkantak fel itt-ott közben, rendezett farmokkal, ahol nemcsak lovakat, teheneket, birkákat tenyésztenek, hanem egzotikumnak tekinthető struccokat, emukat, lámákat is. Ne felejtsük el: Kanadában vagyunk!

Mit vittél a batyudban?

Váltás fehérneműkönés elsősegélynyújtási dolgon kívűl nem sokat. Tartalék vizem mindig volt, a benzinkutaknál pedig frisset vettem. Naponta átlagban 4-5 liter vizet, illetve tejet ittam.

Gondolom, nem volt szükséged esti ringatásra negyven km után.

Nem, valóban. Brampton elővárosában fürödtem és pihentem ki a pontosan 40 km-es út fáradalmait, semmi luxus nem volt itt, de alig vártam , hogy lefeküdjem. Viszont amikor levetettem a cipőmet, akkor láttam, hogy a talpam tele van 2-3 cm-es vizhólyagokkal. Mint volt sebész, kifakaszgattam ezeket, lekezeltem, letapasztgattam és felhivtam Katit, hogy reggelre hozza el jól bejárt utcai papucsomat, ami aztán kitűnően bevált a továbbiakban. Az ADIDAS cipőm nem szerette a betont, bitument, út padkáját. Aki hasonló sétát tervez , ajánlom, hogy kezdje papuccsal, illetve sarokrész nélküli utcai cipővel.

Milyen időt fogtál ki, nagy volt a hőség?

26-30 Celsius fok meleg volt. Nem is volt mindenütt sima az út, sőt, mindig emelkedett. Nem mondhatjuk, hogy hegyek voltak körülöttem, mert nem azok, dimbes-dombos vidéknek nevezném inkább. Második napra csak 22,5 km-t terveztem, az után a Halton Hills (régen Georgetown) nevű, ragyogóan tiszta motelben szálltam meg.

A településeket, amelyeket érintettem, egyszerűségm célszerűség jellemzi, amit egyébként egész Kanadáról elmondhatunk. Eszembe jutott egy mondás, amit akkor hallottam, amikor közel húsz éve ide érkeztünk: Kanada nem egy csoda, de minden működik benne. Ez az egyedüli a Föld hét, legfejlettebb országa közül, amelyiknek a gazdasága működik, azaz kevesebbet költ, mint amennyit a bevétele. Magyarul, addig nyújtózik, ameddig a takarója ér. Ilyen szempontból az USA-nak is, Németországnak is példát mutatunk.

Az ember filozófussá is válik egy ilyen hosszú, magányos séta alatt, nem?

Igen, amit érzékel, van ideje át is gondolni. Ide kivánkozik az autókról kialakult összkép is, ami szintén sok mindenről árulkodik. Arra jöttem rá, hogy azóta, mióta Kanadába érkeztünk, a kocsik összezsugorodtak, közel egy méterrel lettek rövidebbek. Az átlagember nem amerikai, hanem japán vagy német, többek között légkondicionáló berendezéssel is ellátott kocsit - Toyota Corrollát, Honda Accordot - hajt, de sokan kedvelik az 5-6-7 személyes családi kisbuszokat is. Sétám idején sok busz, kamion, teherautó elhúzott mellettem. Az Isten áldja meg azokat a kanadai törvényhozókat, akik előirták, hogy a hatalmas motorú járművek kipuffogó csövei a tetőre kell hogy kerüljenek. Amúgy se piszkolnak ezek a sokszáz lóerős kitűnő masinák, és az egyébként kevés füstöt, amit kibocsátanak, nem lövik a gyalogos arcába!

A harmadik napra nem untál bele ebbe a hosszú ballagásba? Nem bántad meg, hogy elindultál?

Az adott szó kötelezi az embert, főleg, ha a gyermekének fogad meg valamit. De nem bántam meg, dehogy. Figyeltem a világot, gondolkoztam, fényképeztem, és élveztem a mozgást. Vasárnap is több hangulatos kisvároson haladtam keresztül, főként régi szép templomokat fotózva. Aki még nem járt erre, de tervez egy utat errefelő, Rockwood városkát ajánlom, mert a természetvédelmi parkjaival nagyon vonzó kirándulóhely. Ideális kisváros nyugdijasoknak is, közel van Guelph-hez, - persze nem gyalog – talán 15 km-nyi távolságra mindössze. Vasárnap délután megérkeztem az Állatorvosi Egyetem épületéhez. Gábor fiam jött értem Torontóból, de mielőtt haza indultuk volna, leültünk az Egyetem lépcsőjére, és elbeszélgettünk – főleg kanadai életünk főbb mozzanatairól, amelyek idáig vezettek bennünket. Elmondtam neki azt a régi, még a pesti egyetemen hallott szólásmondást, hogy az orvosira-állatorvosira való bejutással a leendő diplomának a négy csücskéből már három meg is van – tekintettel arra, hogy nagyon nehéz bekerülni ezekre a szakokra.

Mi történt volna akkor, ha Gábornak nem az idén sikerült volna az állatorvosi tanulmányokat megkezdenie?

Akkor bicikliznem kellett volna a fogadás szerint, egy nap alatt téve meg a 92,5 km-es utat.