A gazdasági válság és az Egyesült Államokbeli és kanadai választások nagyrészt elvonták a nagyközönség figyelmét a már régebben kifejlődő, és potenciálisan veszélyesebb természeti válságokról. Ezek leszorultak a figyelem szélére, és gyakran a sokan vállvonogatással intézik el, „már megint valaki rémisztget” alapon. 

Pedig ma már nem lehet vitás, hogy maga a természet is sok szempontból döntő időszakban van. A különbség csak az, hogy a természet maga nem tud dönteni, annak törvényei nem demokratikus alapon működnek. Dönteni csak ember tud, csak ő tudja megváltoztatni cselekedeteit, amelyek befolyásolják, vagy befolyásolhatják a természetet.

Ha a természet válságairól beszélünk, elsősorban a globális melegedés kérdése jut eszünkbe. Ez vitathatatlanul fontos számunkra, és majdnem biztosan sokmillió ember jólétét, és esetleg az emberiség létét veszélyeztetheti. A melegedés hatása legjobban a sarkvidékeken figyelhető meg, ahol a jég olvadása földtörténeti viszonylatban egyedülálló módon felgyorsult. A tudósok becslése szerint, ha Grönland jégtakarója elolvadna, a tengerek szintje kb. 20 m-rel emelkednék. Ha a délisark körül Antarktika jégtakarója is elolvadna, ez hasonló méretű tengerszint-emelkedést okozna, tehát összesen mintegy 40 méternyit. Hogy ez gyakorlatban mit jelentene, ahhoz csak meg kell gondolnunk, hogy a dorvali repülőtér mindössze 38m-re fekszik a tengerszint felett, St Hubert a déli parton pedig 27 méterre. Sok tudós véleménye szerint, ha nem változtatjuk meg viselkedésünket, a század végére Montreal magasabban fekvő része csak  mint egy óceáni sziget maradna meg…

Nem ez az egyetlen probléma a melegedéssel kapcsolatban. Az északi Jegestenger már beállott olvadása ugyan nem emeli a tengerszintet, mert a jég már úgyis a vízben van, de jelentősen megváltoztathatja a tengeri áramlásokat, közöttük a Golfáramlatot is, mely Európát jelentősen melegíti. Ha ez az áramlás lelassul, vagy teljesen leáll, a mi időjárásunkkal számolhat Milánó, amely kb. ugyanúgy fekszik, mint Montreal, Európa sok nagyvárosa pedig, amely északabbra fekszik mint Montreal, így pl. Párizs, London, Berlin, Bécs, pedig még rosszabbal.

A globális melegedésen kívül, vagy részben azzal összefüggően azonban más válságok is mutatkoznak a természetben. A növény- és állatfajták kihalása az utóbbi évtizedekben riasztó mértékben meggyorsult. Ennek oka a felmelegedéssel járó éghajlat- és időjárás változások mellett az ember-okozta föld-, víz-, és levegőszennyezés és életterületük (habitat) megsemmisítése vagy elfoglalása. A fajok kihalása nemcsak moráliskérdés, és nem az határozza meg, vajon gyerekeink láthatnak-e majd még vadállatot vagy fát, virágot természetes környezetükben. A természet egyensúlyba maradása fontos saját megélhetésünkhöz is. Fák, növények oxigént termelnek, gyökereik megkötik a földet, megvédik az ellen, hogy eső, szél elsodorja. Példa erre Haiti helyzete, ahol a szegénység egyik nagyon látható eredménye a fák nagymértékű kiirtása volt. Ennek következtében a szigetet jóformán évenként sújtó hurrikánok óriási földcsuszamlásokat okoztak Haitiben, amelyek egész falukat pusztítottak el és számos lakost megöltek.  A sziget másik felén, Dominikában, ahol okosabban gazdálkodtak és az erdők megmaradtak, ilyen egyáltalán nem fordult elő. A kihaló állat- és növényfajok arra is figyelmeztetnek, hogy ez velünk is előfordulhat.

Az erdők kipusztítása, főleg Délamerikában, Afrikában és Ázsiában (az igazság kedvéért meg kell állapítani, hogy ezt Európa és Északamerika lakossága már régen alaposan megvalósította!) komoly válságot okoz a világ lakosságának élelmiszerellátásában is. Bár szakértők szerint még mindig elegendő élelmiszert termelünk, hogy minden embernek legalább a minimum, az egészség fenntartásához szükséges táplálék rendelkezésre álljon, ma már minden értelmes ember tudja, hogy a felhasználás és az elosztás nagyon távol áll az egyenlőségtől. Ugyanakkor a megművelhető terület és a föld termelőképessége majdnem mindenütt csökken. Emellett a technika változásai is veszélyeztethetik az ellátást. Így pl., amikor gazdaságossá vált kukoricából termelt alkoholt gépkocsik üzemanyagában adalékként felhasználni, ez olyan áremelkedést idézett elő, ami szegényebbeknek lehetetlenné tette nagymennyiségű kukorica vásárlását. Ez aztán Mexico egyes vidékein, ahol a kukorica és bab a szegények élelmezésének alapja, éhínséget okozott.

A termőföldek kimerülésének vidékenként más-más az oka, de a világnak majd minden tájékán a válságos határán van. Fejlődött, ipari államokban a kimerülés oka alapjában a mezőgazdaságnak nagyiparrá való kialakítása, mely többek között a humuszrétegnek, a föld termő részének jelentős veszteségéhez vezetett, a megmaradt termőföldet pedig megfosztotta a szerves anyagoktól, kimeríti a földet és növényi betegségek elterjedését is elősegíti.

Kevéssé fejlett országokban a válságot sokszor az úgynevezett „irtás-égetés” (slash-and-burn) okozza, főleg a trópusi őserdőkben, de más erdős vidékeken is. A földműves kivág egy akkora területet az erdőben, amekkora családja fenntartásához szükséges, a kivágott fákat és a bozótot aztán felégeti. Gyakran előfordul, hogy a tűz terjed, de nem ez az egyetlen baj. Az erdőnek, és különösen az őserdőnek talaja meglepően szegény. Az erdő buja növényzetét alapjában az állandó anyagcsere táplálja: a lehulló levelek, letörő ágak, kidűlő fák korhadó anyaga. Az égetésnél keletkezett hamu kitűnő műtrágya, és néhány évig lehetővé teszi a föld megművelését, azonban hamarosan kimerül és a családnak újabb területet kell irtania és égetnie. A kimerült földön pedig csak lassan tud az erdő újra kifejlődni.

Válság van a természeti kincsek elérhetőségében is. Bár ez különbözik a fent felsoroltaktól, ide sorolható, mert bár az oka elsősorban az ember és következményei is elsősorban minket, embereket érintenek, a válság a természet többi tényezőjére is kihat. Itt csak két válságra akarunk kitérni, a víz- és az olajellátás válságára.

Ma több mint egy millárd ember nem jut egészséges ivóvízhez és 2.6 millárd embernek nem áll elég víz rendelkezésére, hogy egészségügyi követelményeinek eleget tegyen. A következmény többek között az, hogy naponta 6 000 gyermek hal meg szennyezett víz által okozott betegségekben.

Ez azonban a víz válságának csak egyik oldala. Válsághelyzetet teremt az is, hogy az öntözéses mezőgazdaság különböző mélységekből szivattyúzott vizet használ öntözésre, lényegesen többet, mint amennyit a természet csapadékkal pótolni tud. Az Egyesült Államok prairie-államaiban ez olyan méreteket öltött, hogy egyes helyeken a földalatti víztábla több mint 30m-rel alacsonyabb, mint száz évvel ezelőtt volt, és ez a felszín több méteres süllyedésével járt. Bár ez a helyzet talán legkritikusabb a legfejlettebb államokban, Kína és más fejlődő ország is hamarosan utolérni látszanak ezt a szintet.

Ugyancsak probléma a felszíni vizek túlhasználata és szennyezése. A szennyezés mind az emberekre, mind az állat- és növényvilágra káros, sőt, halálos lehet.  A túlhasználat pedig olyan helyzeteket teremt, mint pl. az Aral tóé. A tápláló folyók vízhozamának nagy részét  öntözésre térítették el és a tó, mely valamikor a világ negyedik legnagyobb tava volt, felületének 90%-át elvesztette, és olyan sós lett, hogy gyakorlatilag semmi sem él meg benne.

A válság elbírálásánál azt is számításba kell venni, hogy a felmelegedés egyik következménye a gleccserek olvadása. Márpedig a nagy folyók majdnem mindegyike gleccserekből kapja vizét. Ha tehát a gleccserek teljesen, vagy akár csak jelentősen elolvadnak, a folyók vízhozama drasztikusan csökkenne, ez pedig százmillók ivóvíz ellátását érintené, nem beszélve az ipar óriási vízszükségletéről. A vízhiány máris okozott viszályokat; további romlás majdnem biztosan komolyabb konfliktusokhoz és könnyen háborúkhoz vezethet.

Nagy vita folyik arról, hogy mennyi olajat tudunk még kitermelni, és a becslések szerint 20-50 éven belül a kitermelhető nyersolaj vagy teljesen elfogy, vagy katasztrofális mértékben lecsökken. Olajról rendszerint gépkocsink jut eszünkbe; azonban az olajtermelésnek csak kisebb részét használjuk üzemanyagként, az iparilag fejlett államokban 14% (Japán) és 52% (Egyesült Államok) között. Gyakorlatilag valamennyi műanyag (plasztik) és sok gyógyszer, kenőcs, stb. is olajból készül. Gondoljuk csak meg, ruházatunk milyen lenne, ha minden műanyagot kivennénk belőle!

Mindebben a jó hír az, hogy komoly tudósok megállapítása szerint már rendelkezésre áll, vagy rövid időn belül kidolgozható az a technológia, mely szükséges ezeknek a válságoknak megoldásához. A kérdés az, hogy megvan-e közös, társadalmi és politikai akaratunk, hogy megtegyük, ami szükséges.

Újból és újból ismételnünk kell, válság nem azt jelenti, hogy itt a világ vége, hanem azt, itt az ideje, hogy válasszunk, mit akarunk tenni. Mint a cikk elején említettük, a természet nem tud választani. Rajtunk, embereken múlik, megtesszük-e, ami szükséges. A következő cikkekben megvizsgáljuk a különböző válságokat, és a szükséges tennivalókat.