A maMég nagyon jól emlékszem  Boldizsár Iván  rádióműsorának címére, amit gyerekkoromban minden vasárnap a rádióban hallottam Édes Anyanyelvünk címmel.
A műsor tartalmára már nem emlékszem, de gondolom mi lehetett. Vigyázzunk anyanyelvünk tisztaságára, őrizzük meg a nyelv szépségét, használjuk helyesen, gondolataink kifejezésére, úgy, hogy az érthető legyen mindenki számára.
Mindezt, ahogy az iskolában is  tanultuk és a mai napig itt az idegen világban is igyekszünk megtartani, átadni a következő generációnak, tisztán, szabályosan, világos érthető mondatokat formálva.

Ezek a gondolatok rajzanak manapság fejemben és nem tudom tovább csendben hallgatni az anyaországból jövő magyar nyelv használatát.
Elképesztő, és szégyellem magam miatta.
Azok a fiatalok, akik még itt idegenben beszélik a nyelvet, mert fontosnak tartják, hogy azt megőrizzék szüleik, nagyszüleik hagyatékaként, elképedve hallgatják azt a nyelvezetet, amit manapság az anyaországban használnak. Visszataszító és elviselhetetlen. Sajnos, példákat nem tudok idézni, mert azok nem tűrik a nyomda- festéket. Mind mocskos szavak, szennyvízből kihalászva.
A napokban egy fiatalember hívott  fel, aki két éves korában került Kanadába. Itt nőtt fel, jórészt kanadai környezetben, szülei halála óta szinte nem volt magyar társasága, de mégis megtartotta anyanyelvét, mert fontosnak tartja. Nemrég a hivatalos magyar közegekhez fordulva felvilágosításért, olyan nyelvezetet hallott át a telefonon, ami nagyon megdöbbentette, annyira, hogy telefonált nekünk:

- „mi történik, ez a mai hivatalos nyelv Magyarországon?”

Igazán szégyelltem magam.

Azért szégyelltem, mert nem tudtam semmi magyarázatot adni, nem volt elfogadható ok arra, hogy ezt a fajta nyelvezetet használja a hivatal, vagy bárki más.
A szomorú, hogy ez mindig rosszabb lesz ,  annyira,  hogy talán az otthoniak már észre sem veszik mit mondanak, de bennünk, akik igyekszünk nyelvünket szépségében megtartani, beszélni, kimondhatatlan ellenszenvet vált ki és nem tudom miért kell eltűrnünk.
Nem akarok tovább hallgatni és tűrni, kikérem magunknak mindannyiunk nevében.

Meghívom olvasóimat, akik egyetértenek, mondják el véleményüket, talán felébrednek a magyarok otthon és feladják az ocsmány, értelmetlen,  fölöslegesen használt szavakat. Mindenre van szép szavunk és a kötőszavak is többet fejeznek ki, mint azok, amiket az  utóbbi időben  otthon használnak.

Állítsuk meg ezt a folyamatot, ki tudja hova vezet, ne tűrjük édes anyanyelvünk sárbataposását. Hogyan lehetünk büszkék magyarságunkra, ha nyelvünket piszkosan  használjuk?