IAmikor Mailáth Mária cikkét elolvastam, első gondolatom az volt, erre bizony válaszolni kell, mert nem szabad édes anyanyelvünket ezzel a szeméttel azonosítani. Jobban meggondolva rájöttem, hogy csak egyetlen betűről van itt szó: nem anyanyelvünk, hanem anyanyelvük a helyes kifejezés.

Mert az igazság az, hogy ez az ocsmány beszéd annyira elterjedt, hogy az ma már Magyarországon mindennapos lett, sok embernek az anyanyelve lett, nem más, mint  negyven év gondos és tudatos népbutításának eredménye. Az elmúlt rendszer nagyon is céltudatosan, és sajnos eredményesen, azon dolgozott, hogy tönkretegye a magyar öntudatot, a hagyományos értékrendszert, mindazt, ami a magyart nemesíti.  Nem tudom, bizonyítéka-e, mennyire sikeres volt ez az irányzat, vagy jel-e, hogy még folytatódik, a mai magyar miniszterelnök rosszhírű beszéde, ami nem is olyan régen olyan nagy feltűnést keltett, és amiben ugyancsak trágár kifejezésekkel illette azt az országot, melynek vezetését elvállalta és amit feltehetőleg hazájának vall.

Nem mentség ez azok számára, akik ezt a nyelvet használják, miként nem mentség az sem, hogy ma már nagyon is hasonló nyelvet használ a nyugati világ sok nagyhírű, sikeres embere, különösen a szórakoztató ipar különböző ágában. Nem mentségükképpen hoztam fel ezt a tényt, hanem figyelmeztetésül a magunk számára. Nem elég a nyelvhasználat ellen fellépnünk, mert ez csak szimptómája egy sokkal mélyebben fekvő betegségnek. Nekünk, ha meg akarjuk menteni a nemzetet, ugyanolyan komoly, összefogó, tudatos munkát kell végeznünk hagyományos értékeink és a magyarság, a magyar nép erényeinek erősítésében, ha kell, felélesztésében, amilyen tudatosan, egységesen és céltudatosan a rombolás erői végezték a maguk munkáját.