Kivételesen itt nem a vitathatatlanul magas – és vitathatóan szükségtelenül magas –benzinárakról lesz szó, bár témánk nem választható el az áraktól sem. A válságnak is tulajdonképpen csak legkezdetén vagyunk. Azért érdemes erről most beszélni, mert most a legkönnyebb olyan döntéseket tenni, amik megakadályozhatják, hogy a válság olyan méreteket öltsön, amikor már nehéz a katasztrófát elkerülni.

Miben áll az olaj válság? Erre a kérdésre aránylag egyszerű a válasz: a földben lévő olaj nem végtelen, és nagyon valószínű, hogy közel állunk ahhoz a ponthoz, amikor az olajkutak hozama egyre erősebb ütemben csökken, míg végre teljesen megszűnik.

Amikor ez a téma felmerül, rendszerint felhangzik két válasz közül valamelyik (vagy mindkettő): Ó, addigra (a) majd találnak új forrásokat, vagy (b) a tudósok majd találnak más üzemanyagot. Ezeknek a megnyugtató válaszoknak azonban vannak sarkalatos hibái. Kezdjük az első szóval: addigra.

Mikor várható az olajkutak hozamának csökkenése? Szakemberek véleménye meglehetősen jelentősen különbözik. Ennek több oka is van. Először is, az olaj mélyen a föld alatt van, és csak becsülni lehet, mennyi van belőle, senki sem tudja biztosan. Másrészt az sem biztos, a meglévő mennyiségből mennyit lehet felhozni a felszinre. Kezdetben az uralkodó természetes nyomás hajtja fel az olajat a fúrt kutak csövein. Később, ha ez a nyomás gyengül, vagy kimerül, általában vizet pumpálnak az olajtartalmú kőzetekbe, hogy az felnyomja a vizet. Mivel azonban nem zárt térségről van szó, hanem különböző szikla alakulatokról, senki sem tudja biztosen sem azt, mennyire lehet ezt a „mű” nyomást fokozni, sem, hogy az így felefelé hajtott olaj nem szivárog-e repedéseken, üregeken át annyira szét, hogy már ne lehessen gazdaságosan felszinre hozni. Egyes lelőhelyeken lévő olaj mennyiségére vonatkozó adatok egyébként sem biztosak, hiszen minden olajtársaságnak és nyersolajjal rendelkező országnak éredeke, hogy minél nagyobb mennyiséget jelentsen. A vállalatok részvényeinek értéke nagymértékben függ attól, mekkora tartalék áll rendelkezésükre, az olajtermelő államoknak pedig az OPEC (olajexportáló államok szövetsége) a becsült tartalék szerint engedélyezi a termelést.

Természetesen a termelési csúcspont jóslata (amely után a termelés csökken) függ attól is, a szakember mekkora kereslettel számol, tehát mekkorára becsüli a következő években a világ „olajéhségét”. Talán az sem véletlen, hogy a későbbi időpontok sokszor az olajvállalatok vagy olajtermelő országok szakembereitől származnak. Azonban még a független szakértők sem tudnak megegyezni, mikorra várható a csúcspont. a Legpesszimistább jóslatok tulajdonképpen nem is jóslatok, mert azt tartják, hogy a fordulópontot már el is értük. Tény, hogy nem egy, a legnagyobb olajmezők közül már csökkent hozamot mutat, de kérdéses, hogy ez világviszonylatban is áll-e. Néhányan a legoptimistább szakemberek közül 2050-t jelölik meg, de ilyenek kevesen vannak. A szakemberek legnagyobb része az elmult két év során kiadott becslésükben harminc évnél rövidebb időt jósolt. A jóslatok sokszor jelentősen rövidebb határidőt szabnak, mint a korábbiak, elsősorban mivel Kina és India fogyasztása rövid idő alatt rohamosan emelkedett, igy pl. ma már Kina több nyersolajat fogyaszt, mint az Egyesült Államok. Ennek alapján a legtöbb szakember azt gondolja, a termelés 15 éven belül csökken majd.

Ez pedig nem sok időt enged sem új lelőhelyek felfedezésére, sem új technológia kidolgozására. Az új olajmezők keresése persze teljes gőzzel folytatódik. A baj csak az, hogy az elmúlt tíz év alatt egyetlen jelentős lelőhelyet sem fedeztek fel annak dacára, hogy a keresés egyre fejlettebb műszerekkel történik és egyre többe is kerül. Probléma az is, hogy sok olyan terülen, amelynek geológiája lehetséges olajmezőkre utal, valamilyen okból nem lehet, vagy nem tanácsos fúrni. Ilyen pl. az alaszkai védett terület vagy a tengerfenék. Mind politikai, mind technikai nehézségek vannak jelen mindkét helyen.

Új technológia kidolgozása is akadályokba ütközik.  Ezen a téren a legismertebb a kanadai „olajhomok” kiaknázása. Alberta északi részében óriási területen bitumennel átitatott homok van sokszor csupán 20-30 méterrel a felszín alatt. Ezt már régóta tudják és a technológia is megvolt kiaknázásához. Azonban mind a bányászat (minden hordó olajért 4 tonna földet kell megmozgatni), mind a bitumen elválasztása a homoktól és agyagtól (ehhez pl. naponta 200 millió liter vizet kell 80C°-ra fűteni Athabascaban), igen drága és csak azóta lehetséges, hogy a benzinárak ilyen magasak lettek. Emellett ez a termelés háromszor annyi széndioxid gázt termel és kétszer annyi energiát követel, mint a hagyományos, kutakból nyert olaj.

Új üzemanyagok használata sem jár következmények nélkül. Két évvel ezelött az Egyesült Államok, hogy nyersolajfogyasztásukat csökkentsék, kukoricából készült alkoholt kezdett a benzinbe keverni. A keverék nagyon jól működött a kocsikban, azonban a kereslet következtében a kukorica ára annyira felszökött, hogy Mexico egyes szegényebb vidékein, ahol a legtöbb családnak kukorica a fő tápanyaga, éhinség tört ki, mert nem tudták a magas árakat megfizetni.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a gépkocsik üzemanyaga a nyersolajnak csak egy részét használja fel. Ez is nagyon fontos, hiszen a városoknak a világháború utáni  terjeszkedése majdnem lehetetlenné teszi a lakosság jórészének, hogy gépkocsi nélkül létezzék. Ha azonban szétnézünk, rájövünk arra, hogy jóformán minden, amit ma használunk vagy kőolajból készül, vagy előállításához nélkülözhetetlen a kőolaj. Legelterjedtebb ezek között a műanyag, mely majdnem kivétel nélkül nyersolajból készül. Ha egyszeriben minden, ami műanyagból készült, eltűnne a világból, nagyon sokan hirtelen meztelenül a földön találnánk magunkat, hiszen ruhaanyagjaink, ha nem teljesen, legalább részben műanyagból készülnek, bútoraink, szőnyegeink, sokszor még kávéscsészénk, lámpáink, képeink kerete is műanyag. Ugyancsak kell olaj sok gyógyszer gyártásához, élelmiszereink csomagolóanyagához, a termeléshez szükséges műtrágyákhoz, stb. stb. nem is beszélve mindennek szállításáról, ami különben utakon történik - és az aszfalt is nyersolajból készül.

Nehéz lenne elképzelni egy világot olaj nélkül – vagy akár egy világot, ahol az olaj lényegesen drágább, mint ma. De ennek nem lehetősége, hanem valószinűsége nagyon is fennáll. Nem lenne ideje komolyan gondolkozni arról, mint társadalmom, mint állam, és mint egyének mit tehetünk annak érdekében, hogy a krízis ne váljék tragédiává?