A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 
Egy Holland Állatorvos - A Magyar Zene Rajongója   

Magyar Krónika, augusztus 20.
KMCSSZ

Dr.Jan L. van Os – holland állatorvos és tudományos kutató – talán a világ egyik legnagyobb külföldi gyűjtője a magyar zenének. “Cimbalom” nevű honlapján több mint 3500 dallam található. Fiatal gyerekkora óta rendszeresen játssza azokat. A kezdetben nagyrészt az u.n. “magyar nótákból” és cigányzenéből álló gyűjtemény az utóbbi években– magyar cserkészek hatására – erőteljesen kiterjedt eredeti magyar népdalokra is. Így történt, hogy Dr. van Os megismerkedett és beleszeretett a Messzi tábortüzek népdalsorozatba, amelyet június óta honlapján is ismertet.

Gondolom, sokak számára meglepő tény – számomra okvetlenül az volt – hogy Hollandiában több, mint 40 zenekar játssza az ilyen zenét. Megtudtuk, hogy az 1900-as évek elején sok magyarországi zenész – olyanok, mint Lakatos Pál, Vidák Sándor, Veres Lajos – kint járt Hollandiában és nagy sikerre tett szert. Így történt, hogy Dr. van Os édesapja, egyetemista korában, belépett az utrechti egyetem 1910 óta működő ilyen irányú zenekarába. Maga Dr. van Os pedig már középiskolás korában indított hasonló zenekart. Ezt később, mint egyetemista is folytatta, rendszeres szereplésekkel, még tengeren túli hajóutakon való fellépéseket is vállalva. Később, mint gyakorló állatorvos majd kutató, továbbra is élt ennek a kedvtelésnek.

Két, számára kimagasló eseményt mesélt el Dr.van Os. Az egyik, amikor megkapta első cimbalmát: a II. világháború kitörésekor Balász Timi, édesapjának barátja, áthozta hozzájuk második cimbalmát, nehogy a német megszállók elkobozzák. A második esemény 1956. december 31-én történt, amikor a hollandok szilveszteri estet rendeztek az újonnan érkezett magyar menekültek részére és felkértek az egyetemi zenekart, hogy ezen magyar programot mutasson be.

Az iparban folytatott kutató-munkáján keresztül Dr.van Os, megismerkedett az akkoriban újszerű számítógépekkel. Ismereteit kifejlesztette és korai nyugdíjaztatása után belekezdett honlapok szerkesztésébe. Ekkor kezdte a dalok rendszeres gyűjtését is. Leginkább a magyar zene szerelmese, bár más környező nemzetek zenéjét is gyűjti.

Miután megismerkedett Zubrits Árpád torontói magyar cserkészvezetővel, ő sokat segített neki és kihangsúlyozta az eredeti népdalok értékét. Minthogy Dr. van Os nem tud magyarul, Árpád először a címeket fordította angolra, majd a magyar helyesírást javította. A kezdeti 450 népdal időközben 1100 eredeti népdallá bővült. Ezen a kapcsolaton keresztül ismerkedett meg Dr. van Os a Messzi tábortüzek sorozattal is. Különösen értékesnek és hézagpótlónak találta ezt a sorozatot, amely már négy CD lemezből és az azokhoz tartozó kottákat és szövegeket tartalmazó könyvecskékből áll. Immár 3500 magyar dalt nyilvántartó honlapján (www.cImbalom.nl), külön részt létesített a Messzi tábortüzek sorozatnak (www.cimbalom.nl/MT/nepdal.html). Itt nemcsak ismerteti a sorozatot, hanem a CD-ken található összes dalt bemutatja, hol csak az első versszakát, hol az egész dalt.

Nemrég a holland kormány is felfigyelt Dr. van Os munkájára és budapesti követségének honlapján terjesztette hírét, mint a holland-magyar kultúrkapcsolatok értékes mozzanatát. Mi magyarok pedig büszkék lehetünk, hogy nemzetünk zenei anyanyelve ilyen szeretett teli fogadtatásra talált Hollandiában.

Dömötör Gábor cscst., Easton, CT
az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © 2008 Magyar Krónika Rt