Megjelent a Magyar Élet 2009. november 19-i számában

Belovai István emigrációban élt, hazaárulóként elítélt, majd kegyelmet kapott, az egykori Népköztársaság Katonai Felderítő Szolgálatának ezredese halálhírével kapcsolatban minden magyarországi hírcsatornán foglalkoznak egy kémügyben betöltött szerepével, elítéltetésével, és azzal a botránnyal, ami ártatlanná nyilvánítása elmaradása miatt keletkezett, ami egyúttal rávilágít a mai magyarországi jogi és politikai állapotokra.

A második világháborút követő négy évtized markánsan a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyáról szól. A háború két győzteseként a világ sorsának e két pólusból történt irányítottságát az a területi érdekfelosztás alapozta meg, amiben Jaltában megállapodtak. A négy évtizednek ez a merev állapota mozdíthatatlan volt, mialatt a világ további háborúk és gazdasági foglalások révén nagyot változott. A négy évtized története, folyamata, háromféle alakban zajlott le: katonai, diplomáciai és hírközlési alakban. Ezek nem fedték egymást. Katonai vonalon folyt a fegyverkezési verseny, a felkészülés olyan esetre, amikor a diplomácia megbicsaklik. A diplomácia vonalán programozottan egysíkú volt a helyzet, annak nyilvánosság előtt folyó eseményei már a média kivetítő világába tartoztak, amelynek az volt a feladata, hogy az antagonizmust (amit a Vasfüggöny intézménye kézzelfoghatóan jelenített meg), tehát a kibékíthetetlen ellentét létezését hirdesse (a furcsa frigy miatti széleskörű felháborodás leszerelésére), ami viszont – úgymond – az atomháború veszélye miatt nem fordulhat háborús konfliktusba.

Hírszolgálati, kém és kémelhárítási vonalon az ellenséges szembenállás valóságos pályán, valóságos hadműveleti vállalkozásokban valósult meg. Óriási apparátussal működött a két győztes nagyhatalom kémszervezete. (Lehet, hogy ezen a téren is egyeztettek, de a kémháború valóságos volt).
A Szovjetunió Magyarországot is bekapcsolta a hírszerzési munkába. Ezen esetek egyikével foglalkozunk, időszerűsége okán. Ötvenhatos menekült honfitársunk, Szabó Zoltán, az Egyesült Államokban talált új hazára – mint sokan mások. Katonaként szolgált Vietnamban, majd a Németországban állomásozó USA-erőknél. Szüleinek, rokonainak írt leveleit a BM Levélellenőrző Osztálya elolvasta, tartalmát közölte a Katonai Felderítő Szolgálattal. Szeretettel hazacsalogatták, és 1967-től már a magyar katonai hírszerzésnek dolgozott. Zsarolással, ígérgetésekkel szervezték be, majd egyik leghasznosabb kémük lett a szovjet stratégia számára. Sikerült beszerveznie a kommunista szolgálat részére az amerikai Clyde Leee Conrad őrmestert.

A Szabó Zoltán által beszervezett Conrad őrmester Németországban, az amerikai hadsereg tervezési és taktikai osztályán dolgozott, ahol hozzáfért számos titkos dokumentumhoz – például a NATO esetleges nukleáris válaszcsapásának tervéhez, a védelmi atomaknazár teljes dokumentációjához, a NATO kozmikusan szigorúan titkos védelmi hadműveleti terveihez, az európai légvédelmi rendszer tervéhez, az utánpótlási útvonalak térképéhez. Ezeket átjátszotta a magyar és a cseh katonai hírszerzés ügynökeinek, köztük dr. Kercsik Sándornak, végülis a szovjet hírszerzésnek.
Kercsik már svéd állampolgár volt, Göteborgban orvosi praxist folytatott, de mellékállásként 1967 és 1986 között „futárszolgálatot” teljesített testvérével együtt a Conrad-kémbandában. Egyes források azt állítják, hogy Kercsik disszidálását a magyar katonai hírszerzés rendezte meg, és orvosi rendelőjét is a titkosszolgálat pénzéből rendezték be, illetve tartották fent – egyfajta „fedőcégként”.
A Conradtól érkezett információs anyag értékéről dr. Bokor Imre, a hadtudományok akadémiai doktora, egyetemi tanár adja az alábbi téjékoztatást:

„Mint az »égből hullott manna«, úgy jött a szovjet hadászati felderítésnek, az USA Európában állomásozó, V. hadtest alárendeltségében lévő – a 8. gépesített hadosztály állományában szolgáló – Clyde Lee Conrad vezette csoport jelentkezése, akiktől kb. 1975-től 1985-ig folyamatosan érkeztek a hadászati, hadműveleti és harcászati értékű anyagok (közöttük: Cosmic Top Secret = Kozmikus Szigorúan Titkos minősítésűek), a Vezérkar 2. Csoportfőnökség Hadászati Katonai Hírszerző Szolgálat részére, onnan pedig, Nyikolaj Mihajlovics Krasznyikov ezredes (a szovjet nagykövetség légügyi attaséhelyettes) útján, az illetékes szovjet felderítő szervekhez.”
„Ezeket az információkat kizárólag a szovjetek hasznosíthatták. Meg is kapták rendszeresen és ingyen! Egy 1997-ben, az USA-ban megjelent újsághír szerint Clyde Lee Conrad 5 millió dollárt kapott értük! A VK. 2. főnöke nem garasoskodott a magyar adófizetők pénzével! Mai értékét mintegy tízszeres szorzóval lehetne érzékeltetni. Az amerikaiak által telepített atomaknazár teljes dokumentációját megkapták, amit »HÓVIRÁG«, majd »HAVASI GYOPÁR« fedőnévvel címkézett, mintegy 35–40 dossziéban tároltak.”

„Miután Belovai István őrnagy, a Katonai Felderítő Központ Tájékoztató Szolgálatánál az USA anyagaival dolgozott, angol és olasz felsőfokú nyelvismerete révén 1978 tavaszán megbízták a HÓVIRÁG és a HAVASI GYOPÁR fedőnevű anyagok fordításával. 1979 őszétől Belovai őrnagyot áthelyezték a Tájékoztató Szolgálat Katonapolitikai Osztály állományába, ahol megbízást kapott az egész anyag kezelésére. Munkakapcsolatba került Krasznyikov ezredessel, aki meghatározta számára, hogy melyik anyagokat kéri eredetiben, és melyekről kér másolatot, hogy továbbítsa moszkvai főnökeihez.”
Belovai István alezredessé előléptetve 1982-ben a londoni magyar nagykövetségen katonai és légügyi attaséhelyettesi pozíciót töltött be. Ami Londonban 1984-ben megtörtént, arról Belovai István így ír:

„Én voltam az első magyar katonai hírszerző tiszt, aki elég bátor volt és harcolt a Szovjet Birodalom terjeszkedése ellen. Az Egyesült Államok kormányának felfedtem a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai erők állományába tartozó legnagyobb áruló, Clyde Lee Conrad amerikai őrmester és kémbandájának tevékenységét. Conrad a Magyar Katonai Hírszerző Szolgálat részére kémkedett, hatalmas mennyiségű amerikai és NATO titkos és kozmikus szigorúan titkos anyagot szolgáltatott a Magyar Katonai Hírszerzésnek, a számlát a magyarok fizették dollárban. Ezek a titkos anyagok azonnal mentek tovább a Szovjet Katonai Hírszerzéshez, a GRU-hoz.”
Egy év sem telik el, a CIA egyik ügynöke 1985 májusában értesítette a KGB-t, hogy van valaki Magyarországon, aki kapcsolatban áll a CIA-val. A közben hazatárt Belovait júliusban letartóztatják, decemberben hadbíróság előtt áll. Balatoni Elemér ezredes, a vádat képviselő ügyész, halálos ítéletet kért a bíróságtól Belovai részére. Végülis életfogytig tartó fegyházra ítélték.
A kémháborúnak 1985-ben már kevés jelentősége volt. Ez már a Gorbacsov–Reagan találkozások ideje, ki tudja, mióta már csak közös szórakozás a kémháború Washington és Moszkva között. Belovai hitt abban, hogy tettével szolgálatot teljesít hazája, Európa, az emberiség javára. Leleplezése – ha valóban arról szólt, ami a kémkedési anyagban állt – háborút, esetleg atomfegyver bevetést akadályozott meg. Az akkori amerikai–szovjet viszony teljesebb ismeretében ez nagyon valószínűtlennek látszik. Belovai a játéktér letakarításakor feleslegessé vált.
Van azonban ennek az ügynek egy magyarországi vetülete is, ami számunkra nemcsak tanulságos, de éppen napjainkban válig helyzetértékelővé.

Belovai István november 6-án, 71 évesen meghalt. Ez adott alkalmat élete sorsdöntő eseményeinek és ezekből fakadó további sorsának felidézésére a magyarországi sajtóban és interneten. Sorsa valóságos korkép, ha úgy tetszik kórkép a magyar állapotokról. Az állapot rövid képlete az, hogy a szovjet hatalmat és kommunista diktatúrát megvalósítók árulóként elítélik, fegyházra vetik Belovai Istvánt, aki a szovjet veszély elhárítása szándékával leleplezte a NATO egy árulóját. Jön a rendszerváltozás, az ítélethirdetők elveszítik moszkvai támaszukat, hovatovább NATO-katonákká vedlenek, magukat megváltják, de Belovait mint bűnözőt a fegyházban tartják.

Rendszerváltás – de nem mindenkinek. 1990 májusában megalakult az Antall-kormány, június 16-án a Parlament általános amnesztiát rendelt. A kémkedésért elítéltekre az amnesztia nem vonatkozott, Belovai cellája nem nyílt meg. Valójában nem is kémkedett, inkább megelőzte a rendszerváltás azon szándékát, hogy a kommunizmustól meg kell szabadulni. Ilyen alapon nagyon sokan követelték Belovai ítéletének megszüntetését. Ám sok érdek fűződött fogvatartásához, nem tudtak volna szemébe nézni azok a tábornokok, akik elítélték, akik a rendszerváltástól joggal félték a számonkérést, de amikor látták, hogy az elmarad, a „nemzeti” kormány megtartja őket rangjukban és hatalmukban, megnyugodtak és felülkerekedtek, tudták, hogy a történész-honvédelmi miniszter, Fűr Lajos ártalmatlan részükre. Göncz Árpád köztársasági elnök kényszerült engedni képviselők, újságírók, ötvenhatosok követelésének, de gyér tisztességéből csak egy magalázó döntés született: az életfogytiglanit 15 évre változtatta, és a büntetés hátralévő részének végrehajtását ötévi próbaidőre felfüggesztette.

Belovai nem lett nemzeti hős, maradt bűnöző, ott, ahol a bolsevista rémuralom tömeggyilkosai, hóhérai, hazaárulói, tolvajai tisztes állásokban, kiemelt nyugdíjjal élik tovább eredménydús életüket. Ez volt a rendszerváltás. 1990 decemberében fiával együtt az Egyesült Államokba emigrált, mert arról tájékoztatta a katonai hírszerzés, hogy az életére törnek. 1992-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Amerikai emigrációban élve igyekezett elérni hazája hivatalosaitól a rehabilitációt. 2000-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök ismételten kegyelemben részesítette, és mentesítette a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. Belovai István ítélete azonban mind a mai napig hatályos. Elkobzott ingatlanáért, vagyontárgyaiért, a börtönben töltött évekért semmiféle kárpótlásban nem részesült. Nyugdíjra jogosultságától megfosztották. Magyar katonai rangjától megfosztottan élt az Egyesült Államokban, amely ezredesi nyugdíjat folyósított neki, kitüntették, de a CIA sem tesz semmit ebben az ügyben, megüzenték Belovainak, hogy ennél sokkal fontosabb az amerikai és a magyar titkosszolgálat jó viszonya – közli Kiss Róbert, aki dokumentumfilmet készített a Belovai-ügyről.
Hazája részéről sérelemmel a szívében halt meg. A Belovai-ügy iratait Magyarországon 2015-ig titkosították.

Álljunk meg egy mély lélegzetre. Jogászi szóhasználattal Belovai ügye nem változtatható bűncselekményből hőstetté. A cselekményt a jogász aszerint bírálja, hogy annak elkövetésekor mi volt a törvény. Belovai megszegte az akkori törvényt. Lehet-e visszamenőlegesen megsemmisíteni olyan ítéletet, amely az elkövetés idején fennálló törvény értelmében bűncselekményként üldözendő volt? Természetesen nem lehet. Illetve akkor lehetne, ha azt a bitang hazaáruló rendszert elmarasztaljuk, vagy legalábbis kirívóan nemzetellenes kormányzati, jogi, törvénykezési intézkedéseit elbíráljuk és érvénytelenítjük.
Pontosan ez az, ami elmaradt a magyar rendszerváltás idején. Elmaradásának okairól és következményeiről máig folyik a vita. A változások idején még tartott a szovjet katonai megszállás, az átszerelésben nagy szerepű Egyesült Államok irányelveiben nem szerepelt a leváltandó rezsím bűnössége, hiszen a nagy befolyású nyugati tanácsadók kívánsága a zökkenőmentes áttérés volt, amit az garantált, hogy az áttérés levezetésére a leváltandó rezsim kapott lehetőséget és külföldi támogatást.

Az első adandó alkalommal, 1991 nyarán, a megszálló szovjet csapatok távozásával egyidőben, terjesztette be Zétényi Zsolt képviselő az akkor már többséggel törvénykező és uralkodó nemzeti párt nevében a róla elnevezett (Lex Zétényi) törvényjavaslatot, amely az új hatalomnak szabad kezet adott volna az elmúlt önkényuralmi rendszer bűneinek és bűnöseinek megítéléséhez a jogállam keretei között. Megfogalmazása szerint „a bűnösök felelősségre vonása mindenekelőtt erkölcsi parancs, a bűnt követnie kell a büntetésnek. A megsértett erkölcsi és jogi világrendet helyre kell állítani azért, mert tiszta lelkű, öntudatos nép nem létezhet le nem mosott gyalázat bélyegével. Az erkölcsi célokon kívül igen erős, a szó legnemesebb értelmében vett politikai magyarázata és indoka van a felelősségre vonásnak. Ez pedig nem más, mint a demokratikus államhatalom felelőssége és közösségvállalása a magyar nemzettel, amelyből vétetett, amelynek akaratából kormányoz.”

Az Országgyűlés a múlt bűneinek elszámoltatását kimondó törvényt 1991. november 4-én elfogadta. Majd még 1993-ban hozott három törvényt és egy országgyűlési határozatot. Ezeket az Alkotmánybíróság mind alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.
Hogyis van ez? A nép által megválasztott Országgyűlés megalkot egy törvényt, és azt elbírálhatja, elvetheti egy olyan szűkkörű társaság, amelynek létrejöttét a rendszerváltást előkészítő, főként kommunistákból álló, kerekasztalon javasolták, mint szakértői szervet. Összetételében azonban pártállami érdekeket megőrző magasállású jogászok voltak, akik elveik szerint döntöttek. Döntésük – ma már tudjuk – nagyon messze ható kárt okozott a magyar társadalomban. Magyarország ma politikailag zavart, ingadozó, a régi bűnök halmain újak halmozódnak, a régi és mai nagy bűnözők példája szétmálasztotta a társadalom erkölcsi tartását.
Ebben a fertőben lehetséges felújítani és érvényesíteni népbírósági és ávós kihallgatásokon kikényszerített tanúvallomásokat, 65 évvel ezelőtti esetekből előhamisított, világra szóló pert előkísérteni, miközben nem lehet többé jogi útra terelni ártatlan emberekre zúdított sortűzeseteket. Belovai István bűnöző, a kommunista rémuralom tömeggyilkosai, vérbírái, ÁVH-s vallató érdemdús polgárok lehettek. Hála a rendszermegváltóknak.