Nagyböjti gondolatok    

Mai forrongó társadalmi helyzetünkben egyre többször hangzik el, hogy imádsággal és böjttel tehetünk valamit. A nagyböjt alkalmat ad arra, hogy egészen komolyan vállaljuk a lemondást, a böjtöt. 

Egyházunk mai elvárása, a két szigorú böjti nap és a péntekenkénti hústilalom minimum elvárás. Éppen azért van ez így, hogy leleményesen megkereshessük azt, amit helyzetünk, állapotunk megenged a nagyböjti önmegtagadásokra.

Mit tehetünk? Vállaljuk például a napi háromszori étkezést! Ezt akkor is megtehetjük, ha munkahelyen étkezünk, és abban hús is van. Általánosságban csökkentsük a fogyasztásunkat, csak a szükségeset fogyasszuk mindenből!

Böjtöltessük a szemünket, a fülünket, a szánkat! A számítógépet csak ténylegesen munkára használjuk! Teremtsünk csendet magunkban és magunk körül!

Mit tegyünk az így felszabaduló időnkkel? Használjuk imádságra, hétköznapi Szentmisére, keresztútjárásra! De használhatjuk beszélgetésekre otthon, családi körben. Vagy látogassunk meg valakit, akit már régen kellene, keressük a nehéz kapcsolatok rendezésének lehetőségét! Adjunk bátran a másiknak időnkből!

 A böjt közösségi tett. Együtt tesszük, akkor is, ha ki-ki másként teszi, más önmegtagadást vállal. A böjt közösségi jellegét fejezzük ki azzal, hogy esténként, 9 órakor mondjuk el a Szentmise bánatimáját, (Gyónom a mindenható Istennek …) fűzzünk hozzá egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Ezzel egyrészt kifejezzük bűnbánatunkat, másrészt egymásért imádkozva tesszük, amit a bánatimában kérünk: „imádkozzatok érettem, Urunkhoz, Istenünkhöz!” Osszuk meg egymással – névtelenül – azt, amit vállalunk, ehhez egy kosarat teszünk ki, amelybe betehetjük vállalásunkat.

Hiszem, hogy a komolyan vállalt imádság, böjt, önmegtagadás által Jézus arca átragyog tekintetünkön. Hiszem, hogy a csendes ima és böjt sugárzóvá válhat. Ha pedig sugárzóvá válik, ez alkalmat teremt a beszélgetésekre, a tanúságtételre is.

Ákos atya