Szeresd a magyart! - Nyílt levél Robert Ficóhoz  

Malárik Attila szlovák származású magyar állampolgár nyílt levélben fordult Robert Ficóhoz, a Szlovák Köztársaság miniszterelnökéhez.. Az alábbiakban ezt a nyílt levelet olvashatják..

Szlovák származású magyarországi magyar állampolgárként írom Neked levelem.

Igen, tót atyafiként. Őseimet valamikor, talán az 1700-as években telepítették a Felvidékről a Pilis oldalába. Tömegesen költöztették ide őket éppúgy, mint Békésbe vagy a Nyírségbe, hiszen szükség volt a munkájukra. Földműves, favágó, mészégető, szorgos, katolikus emberek voltak. A betelepített területek közül talán a mai napig a legszínesebb a Pilis lakossága. Olyan, mint egy kicsinyített Kárpát-medence. Szinte faluról falura más nemzetiség lakja. Tótok, svábok, rácok, a városokban inkább magyarok, de egymással jószomszédi békességben. Emlékszem, gyerekkoromban, ha valaki tótként a szomszéd faluból hozott magának menyecskét, nem szólták meg érte, hogy sváb vagy magyar lánnyal esett szerelembe, de azért jólesően vette Piliscsév népe tudomásul, ha a tót zsák a saját foltját találta meg. Úgy nevelkedtem, hogy nekem természetes volt a családban a tót beszéd. Nagymamám tótul pletykálkodott, beszedált a barátnőivel, de éppoly természetesen szóltak az idegenhez magyarul, mint a gyermekeikhez tótul. Nem volt ebben semmi erőltetett, semmi mesterkélt. Nem a nyelv számított, hanem az ember. Nem is lehetett ez másképp. A lakosságcserék után is sok családnak maradt rokonsága a Felvidéken, így oktondi dolog lett volna sovinisztának lenni.

Az én családomnak is maradtak magyar ajkú rokonai Bátorkeszin (ha meg akarod keresni a térképeden: Bátorové Kosihy), mi itt maradtunk tótnak Piliscséven. Malárikok, Mladeneczek, Hudákok, Hubacsekek, Hugyeczek, Zsibritovszkik és a többiek. Nem fogott rajtunk a nemzetállami politikai akarat, maradtunk a szülőföldünkön. Miért is ne maradtunk volna? A családunk soha nem érezte ennek a hátrányát. Szeretünk itt lakni, a család emlékezete óta ez a hazánk. Én magam a szülőfalum általános iskolájában szlovákul tanulhattam, és lehetőségem volt a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanulójává válni. Járhattam volna Pozsonyban egyetemre, mint osztálytársam, de kamaszkori romantikus elképzelések miatt inkább a hajózást választottam. A polgármesteri hivatalban – akkoriban még tanácsnak hívtuk – helybeliek dolgoztak, aki akarta, így tótul is intézhette a dolgait. Amióta az eszemet tudom, kétnyelvű táblákat láttam minden középületen, és a miséken szlovák zsoltároskönyvből énekelte a falu hagyománytisztelő népe a szent énekeket. Igen, otthon a szülőfalumban, a mi templomunkban az oltár mellett a mai napig megférnek egymás mellett a magyar és a szlovák színek.

Ki merem jelenteni: Magyarországon a származásom miatt sohasem ért semmiféle hátrány. Ha megkülönböztettek, azt mindig előnyömre tették. Soha nem kellett szégyellnem azt, hogy tót vagyok. Eddig. És éppen ezért írom ezt a levelet Neked.

Az elmúlt nyolc évben Magyarországnak olyan kormánya volt, amellyel Nektek, szlovák nacionalistáknak több közös dolgotok is volt. Közös volt Bennetek az, hogy a néhai pártállamok internacionalista, bolsevik ideológiáján nőttetek fel. A gondolkodásotokat ma is ez határozza meg. Közös az ellenségképetek is. Te és szlovák nacionalistáid a magyarokkal rémisztgetitek most a szlovák választókat, a most megbukott posztbolsevik kormányunk is tőlük, tőlünk féltette a saját korrupt demokráciáját. Most a kettős állampolgárságról szóló magyar törvénnyel kapcsolatosan a magyarországi szocialistákhoz kísértetiesen hasonló módon fasizmusról vizionálsz. Te, aki foggal-körömmel ragaszkodsz a beneši dekrétumok életben tartásához! Kormányfő létedre nem szégyelled magad? Ezzel a goebbelsi propagandafogással igyekszel Európában szavazatokat szerezni? Nem kételkedem, sokan fognak Rád szavazni, de remélem, nem elegen. Persze mindenkinek jobb volna, ha lenne a kormányzásodnak eredménye, és nem a magyar kártyával játszva kellene 19-re még lapot húznod a kampányban.

Emlékszem, Nádszegen (Trstice) megboldogult Pali barátom mesélte: – Amikor a szlovákok közül lejön bárki a „hegyről” ide a Csallóközbe, mindig elcsodálkozik azon, hogy ezek a magyarok nem olyanok, mint amilyennek a televízióban mutogatják őket. Nem gyűlölködnek, nem utálják a szlovákot, hanem barátságos, vendégszerető emberek. Még jogaikban a saját szülőföldjükön megnyomorítva is képesek a szlovák embert is szeretni, barátsággal fogadni az utazót, a vendéget teli kézzel továbbengedni.

Mert bizony soha nem volt az egyszerű emberek között olyan ellentét, mint amilyet Ti szítotok. Tetszik, nem tetszik, de közös a két nép történelméből majd’ ezer év. Ami történelmi érték ma Szlovákiában található, az a Magyar Királyságban a Felvidéken együtt élő két nép közös alkotása. A két nép jóban-rosszban együtt tudott élni, amíg a szlovák nacionalizmust a békés együttélés ellen nem fordítottátok. Önös politikai érdekből.

De ezen a ponton ajánlom a figyelmedbe a Nap és a Szél történetét. Arról vitatkoztak, hogy melyikük az erősebb. Melyikük tudja a juhászról előbb levenni a subáját. A Szél tépte, cibálta a juhász subáját, de minél jobban tépte, a juhász annál jobban magára húzta. A Nap ekkor kisütött, melengette a juhászt, aki magától vette azt le.

Ugye tudod, mire gondolok? A magyarországi szlovákság nyelvtudásában, létszámában, identitásában jelentősen sorvad, különösebb asszimilációs kényszer nélkül is. Tudod, itt szeretnek minket. De nemcsak minket, hanem a svábokat, rácokat, ruszinokat, örményeket is. És mert itt szeretnek minket, jelentőségét veszíti az, hogy honnan származunk. Nincs értelme a szlovákságunkat fitogtatni. Csak az ember méretik meg. A gyermekeink már nem szlovákul tanulnak, hanem angolul és németül. Miért is tennének mást? Kire legyenek büszkék? Rád? Arra, aki szlovák nemzetállamot vizionál, és ezt hazugságokkal, embertelen kollektív jogfosztásokkal akarja elérni? Ideje lenne tudomásul venned – még ha frusztrál is ez a dolog –, hogy Szlovákia létrehozásakor színmagyar területek kerültek az új közigazgatás hatálya alá. Tovább nyújtózkodtak elődeid Trianonban, mint ameddig a szlovák takaró ért. Így vált az ott élő magyar lakosság saját akarata ellenére Szlovákia államalkotó nemzetévé is.
Robert! Te vagy az első számú szlovák közszereplő. Rád, a magyargyűlöletből élő szlovákra nem lehetnek büszkék a gyerekeim. És én sem.

Ennek ellenére érdeklődve figyelem, mit csinálsz, és mit mondasz, mert Te vagy Szlovákia kormányfője.
Robert! Idegesnek tűnsz mostanában, és idegességedben hibázol. Ha valaki megkapja a magyar állampolgárságot, akkor Te elveszed tőle a szlovákot? Mit gondolsz, mit szólnak majd az Európai Unió urai? Meg kell majd magyaráznod, hogy fordulhat elő az, hogy a magyar határ mellett tucatjával vannak olyan települések, ahol nemcsak szlovák ember nem lakik, hanem szlovák állampolgár sem. Akkor az mitől lesz jogosan Szlovákia? Nem tűnik ez a vagdalkozás bölcs döntésnek. Épp ezzel bizonyítod be a trianoni döntés tarthatatlanságát. És ha ez sikerül, na akkor aztán tényleg ideges lehetsz majd, mert a saját nacionalistáid fognak elzavarni. Talán akkor majd belátjátok, Ti, határokon túli szlovák testvérek is, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél.

Robert! Bizony, többre mennél szlovákként, ha szeretnéd a magyart!

Üdvözlettel:
Malárik Attila, szlovák származású magyarországi magyar állampolgár