Ötvenhatos magyarok Kanadában

Interjú Miska Jánossal

Keindl Zsófia, a Kodolányi János Főiskola (Székesfehérvár) végzős növendéke a kanadai 56-os magyarságról ír tanulmányt vizsgadolgozatként, melynek ,,case study” része János életpályájára épül. Az alábbi kérdések érdekelték velünk kapcsolatban.

 Miért Kanadát választották? Mert Kanada befogadta őket? Vagy a korábbi bevándorlók hatására?

Mindkét feltételezés szerepet játszott benne. Ehhez ismerni kell az adott körülményeket. Ausztriában, s általában a környező nyugati államokban káosz honolt. Váratlanul érte őket a közel negyedmilliós menekült biblikus méretű exodusa pár hónap leforgása alatt. A nyugat-európai államok elsőnek lefölözték a menekültek színe-javát, az ipari szakmunkásokat, a neves tudósokat, művészeket, s utána bezárták a tömeg előtt kapuikat. Hasonlóan viselkedett az Egyesült Államok is, ahova a menekültek nagy része kívánkozott. Kanada volt az egyetlen állam, amely kategorikusan kijelentette, hogy otthont nyújt minden Kanadába kívánkozó léleknek. Miután a parlamentben megváltoztatták a bevándorlási törvényeket, eltörölve a szponzorok szükségességét és a beutazási költségeket, az osztrák és más gyűjtőtáborokban megindult az érdeklődés Kanada iránt. Az ország, nehéz gazdasági helyzete következtében – száztízezerre ment a munkanélküliek száma! -  nem számított ekkora érdeklődésre. De 37,500 menekültnek adott hajlékot, beleértve 3000 bona fide egyetemi-főiskolai hallgatót.

Természetes, az itt élő magyarság tudata szintén nagy szerepet játszott otthon-választásukban. Őszintén szólva, nagy többségüknek kevés ismerete volt ez országról, kivéve a romantikus eszkimó, indiánus világot. Sokuknak azonban éltek itt hozzátartozói, s ez sokat jelentett döntésükben. De lényegében, jöttek, mert befogadták őket.

Hogyan tudták felvenni a kapcsolatot a kint élő magyarokkal? Akik segítették őket?

Az itt élő magyarság csodálatos testvéri együttérzéssel viszonyult a menekültek iránt. A kapcsolat-teremetés már megindult az osztrák lágerekben. A kint élő magyarság határtalan együttérzéssel fogadta menekült testvéreit. Az egyházaikon, társadalmi és kulturális intézményeiken keresztül képviselőket küldtek Ausztriába, akik felkeresték és buzdították a hontalanná vált ezreket a Kanadába való bevándorlásra. A vancouveri Metzger Frigyes református lelkész például két hajónyi magyarral tért vissza. Hasonlóan a hamiltoni Ruzsa Jenő nagytiszteletes fia, és számos katolikus lelkész szerte az országból.

A helyi magyarság áldozatosan fogadta az új menekülteket, egyénileg is, közössége útján is. A magyar sajtó, újságok, rádióállomások, felekezeti kiadványok lelkesen üdvözölték az új jövevényeket. Magyar Házak léteztek szinte minden nagyobb városban. Ezek tagjai is gyűjtést indítottak megsegítésükre, tüntetéseket szerveztek a szovjet megszállók ellen. Meglátogatták a gyűjtőtáborokat, sokak befogadtak otthonukba menekülteket, segítették, buzdították őket, amíg sikerült munkát találniuk. Kanada általában tárt karokkal fogadta az 56-os menekülteket, s ebben magyarsága is jó példával járt elől.

Mit vártak Kanadától?
Ez igen általános és összetett kérdés. Voltak közöttük különböző korú, beállítottságú emberek, s mindnek megvolt a maga vágya, elképzelése. Voltak, akik határtalan és azonnali lehetőségekre számítottak. Amikor rájöttek, hogy a végeláthatatlan sövények itt sem kolbászból fonódtak, csalódtak. Voltak, akik a hazai politikai és nevelési módszerek eredményeként gyanakvással viseltettek a kapitalista rendszer embertelensége iránt. Volt olyan fiatal Miskolcról, aki bélistás  szülőktől származott, élete folytán hátrányban részesült, s gyűlölte a kommunista rendszert. Kanadában azonban rövid időn belül a kapitalizmus ,,sírásója” lett, s első vakációját Kubában töltötte! Erről írtam egyik novellámban is. Nagy többségük azonban reális elképzelésekkel vállalta az emigráns sorsot. Becsületes munkája révén nyugalmas életet remélt magának és övéinek. Reményük, a kezdeti nehézségek ellenére is, valóra is vált. Nagy többségük rendezett körülmények között, mondhatjuk jó módban él.

Milyen hehézségekkel kellett szembenézniük a letelepedés után?

A nyelvtudás hiánya megnehezítette a menekültek részére a befogadó társadalomba való beépülést. Kezdetben elszigetelődtek, egymás, vagy az itt élő honfitársak társaságát keresve. Képesítésükhöz viszonyitva, általában idegen, vagy alacsonyabb beosztásban részesültek. Ismeretlenek voltak számukra a befogadó ország törvényei, társadalmi, kulturális hagyományai. Ez utóbbiakkal kapcsolatban voltak csalódásaik is. A korabeli Kanadában nem léteztek – ma sem léteznek! – a hazai értelemben vett operaházak. E száz éves történetét ünneplő országban 1956-ban alapították meg a nemzeti könyvtárat, pár ezer adományozott kötettel!

Voltak anyagi problémáik is. Bár az állam gondoskodott megélhetőségükről munkába való elhelyezkedésükig, utána viszonylag alacsony keresetből kellett gondoskodniuk családjuk eltartásáról, otthonuk megalapozásáról. Problémát jelentett a munkakörnyezet ismeretlensége is. Kanadában nagyobbaknak bizonyultak az elvárások, intenzívebb volt  a munkatempó, szigorúbb lojalitást vártak el az alkalmazottaktól, s a mindennapi és a közös múlt hiányában a munkatársi kapcsolat is feszélyezett volt, meg kellett találniuk a beilleszkedés, alkalmazkodás módját.

Hasonlóan, problémát jelentett a hazai világiasabb környezetből az itteni, gyakran elszigetelő, parlagias környezetbe való beilleszkedés. Részben ezért van az, hogy ma Kanadában minden 5 magyarból 4 városban él. Kanada az 50-es években eléggé konzervatív, puritán állam volt. Törvényei archaikusak voltak. Pl. egy üveg bort csak részletes kitöltőív útján lehetett megvásárolni. Szeszes italt csak fedél alatt és ülve lehetett elfogyasztani. Vasárnap itt az üzletek zárva voltak, a madár is alig nyitotta szárnyát repülésre. Mindezek tetejében, éveken át gyötörte a menekülteket a honvágy.

Problémát jelentett a nagy humánusság és lelkesedés után beállt pangás is. Kanada népe nagy elvárásokkal fogadta a magyar hősöket. Mikor kiderült, ők is CSAK mindennapi erényekkel és fogyatékosságokkal rendelkező lények, sokak, s főleg a gazdasági nehézségben, krónikus munkanélküliségben szenvedő keleti-part regiói ellenségesen nézték a szájukból a falatot elvevő magyarokat, akik még ráadásul válogatósak voltak, erkölcstelenek is, s azért jöttek ide, hogy felforgassák a nyugalmas victoriai puritán hagyományokat. Hogy maradtak volna ott, ahonnan jöttek! A nagy többség azonban továbbra is mindent elkövetett, hogy megönnyítse a menekültek zökkenőmentes integrálódását.

Nyelvtudás nélkül hogyan boldogultak?

Megérkezésük után az állam hamarosan gondoskodott nyelvi tanfolyamok beindításáról. Már a gyűjtőtáborokban megalakultak a tanfolyamok kezdőknek és haladóknak. A menekültek nagy része komolyan vette a lehetőséget, s igyekezett minél előbb elsajátítani az alapvető szókincset. Voltak, akik hamarosan el tudtak helyezkedni gyér nyelvtudással is. Kanadában nem jelent újdonságot a nyelvet alig beszélő bevándorlók jelenléte. A munkahelyen viszonylag gyorsan ment a nyelvtanulás. Az angol nyelv, legalábbis annak egyszerű változata, viszonylag könnyen és gyorsan elsajátítható. Segített a nyelvhasználatban a televízió, rádió, az újságok, az üzletekben való bevásárlás. A kanadai nép sztoikus természeténél fogva kiváló házigazdának bizonyult. Megkönnyítette új polgárai sikeres és kényelmes beilleszkedését.

Kezdetben hol szállásolták el őket?

Kanada hihetetlen gyorsasággal felkészült a nagy tömeg befogadására. Ebben előnyére volt az ország szerkezeti felépítése. Politikai és adminisztratív szempontból van az összövetségi kormány Ottawában, mely az állami ügyek irányításáért, politikai, törvényhozói, végrehajtói ügyek kidolgozásáért felelős. Ide tartozik még a külügy, a belügy, a hadügy, stb. S van 10 provincia és három területi fennhatóság az északi részeken, melyek hatáskörébe tartozik a helyi nevelésügy, egészségügy, és sok más ügyintézet. Az 56-osok esetében a központi kabinet kapcsolatba lépett a tartományi és területi intézményekkel, közösen kidolgozták, melyik hány lélek befogadására képes és ennek alapján döntötték el a 37,500-as kvótát.

Mikor megérkeztek hajóval Halifaxba, repülővel Montrealba, pontos számadatok alapján irányították vonaton a menekülteket a megfelelő területekre. Ezek napokon belül előkészítették a szálláshelyeket, pompás felszerelésekkel, egészségügyi dolgok figyelembe vételével. Ez a rétegződési rendszer sokban elősegítette a munkába való elhelyezést, vagy az ahhoz szükséges előkészületeket. Az elszállásolás általában üres középületekben, bezárt repülőtereken, kiüresedett gyárüzemek környékén történt. Ilyen körülmények között helyezték el a brit columbiai Powell Riverben a soproni erdőmérnöki fakultás több mint kétszázas személyállományát.

A fiatal menekültek nagy része értelmiségi volt, de nem fejezték be tanulmányaikat. Hogyan helyezkedtek el?

Igen, a hivatalos adatok szerint 3000 fiatal, egyetemi, főiskolai hallgató és középiskolás érkezett Kanadába. Személyes tapasztalat alapján tudom, hogy ez a szám nem egészen reális. Az tény, hogy a diákok, akik hathatós részt vállaltak a forradalomban, nagy megbecsülésben részesültek Nyugaton. Ennek eredményeképpen nagyon sok nem diák fiatal is diákként regisztráltatta magát. A montreali Petőfi Házból, az ottani diákok szállásáról húszan indultunk Hamiltonba, a McMaster Egyetem gyámsága alatt. A csoport egy harmada nem volt diák. Voltak közöttünk fiatal szabósegédek, géplakatosok, távolsági buszvezetők. Ezek nem is gondoltak arra, hogy itt egyetemi tanulmányokat folytassanak. Húsz közül négyen végeztük el egyetemi tanulmányainkat. A többi főleg a maga igyekezetéből talált munkát, kezdetben mint takarító, vagy Orderly (kórházi segédszemélyzet) kórházakban, ugyancsak takarító irodaépületekben, árudákban, fűvágó kertészetben. Én magam is orderly-ként dolgoztam másfél évet, mielőtt átestem a felvételi vizsgákon az egyetemre. A nyelv elsajátítása után mások is szépen haladtak a ranglistán, írnokok, könyvelők lettek az iparban, kereskedelemben, kiszolgálók áruházakban, ingatlankezelők ingatlan ügynökségekben és másutt.

Azok, akik felvételt nyertek egyetemekre, főiskolákra jól megállták a helyüket. Különösen a reál szakosok. Kanada nagy számú tehetséges mérnököt, erdőmérnököt, posztdoktorátust szerzett vegyészt nyert a magyarokban. Feljegyezte Dr. Roller Kálmán, hogy a University of British Columbia Sopron División végzett 141 növendék közül olyan magas volt a Master’s és Ph.D. fokozatot elért hallgatók száma, amely többszörösen megduplázta az átlag kanadait. Általában elmondható, hogy az értelmiségi fiatalok, más csoportokhoz hasonlóan úgy érezték, a tenger közepére kerültek, s meg kellett tanulniuk úszni, de nagyon gyorsan, hogy parthoz érjenek.

Mennyire voltak együttműködőek a felsőoktatási szervek?

Az egyetemek és főiskolák nagy érdeklődést mutattak a menekült fiatalok iránt. Montrealban, a Petőfi Házban egymásnak adták a kilincset az ország különböző vidékéről jött egyetemi képviselők, toborzás végett. A diákok közül sokan nem szívesen hagyták el a várost, a biztosat a bizonytalanért, de hetek múlásával, amikor kiderült, hogy a később érkezettek kevés lehetőségre számíthatnak Montrealban, elfogadták a meghívásokat. Mint említettem, Hamiltonba egy húszas csoport indult útnak. Kedvelt város volt Toronto, London, Vancouver.

Az egyetemek állami támogatásban részesültek a diákok patronizálása ügyében. Családoknál helyezték el őket, teljes ellátásban részesültek és heti 7 dollár zsebpénzt kaptak. Nyelvtanfolyamokon vettek részt, gyakori állami és egyetemi ellenőrzés alatt. Buzdították őket munkavállalásra, hiszen maguknak kellett előteremteniük a tandíjat és a megélhetést, ha felvételt nyertek az egyetemre. Egyetemi tanulmányaik semmiben sem különböztek a kanadai születésűekéitől, az írásban történt vizsgákon éppen úgy kellett szerepelniük, mint bennszülött társaiknak. Hálával tartozhatnak a kanadai nevelésügyi és városi szerveknek, amelyek előtérbe helyezték a magyar menekült diákok nyári elhelyezését városi hivatalokban és másutt. A Sopron Divisio kiváltságos eset volt. A UBC egyetem engedélyt adott a növendékeknek tanulmányaik anyanyelvükön való folytatására. Angol nyelvű tantárgyakat is hallgatniuk kellett, de államvizsgájukat magyarul tették le. A többi diák a kanadai nevelésügyi rendszer keretein belül végezte el tanulmányait.

Kanada tiszteletben tartja más nemzetek kultúráját, s 56-ot nemzeti napként kezeli.

Igen, Kanada humánus multikulturális intézkedéseivel vált a világ példaképévé. Több mint 150 nemzetiség, a lakosság jó egynegyedét teszi ki a bevándorlók száma. Korábban itt is létezett az Amerikára jellemző olvasztótégely politikája. Jó példa erre az aboriginálok elleni türelmetlenség, kiknek gyermekeit speciális intézményekben nevelték ,,jó kanadaiakká.” A 18. századvégi nagy bevándorló csoportokat igyekezett az állam úgy letelepíteni, hogy megakadályozza az ukrán, olasz, lengyel, magyar gettók kialakulását. A másodgenerációs fiatalok elég mostoha bánásmódban részesültek az iskolákban és munkahelyeken. A magyar származású John Marlyn leírja Under the Ribs of Death (A halál szorításában) című, klasszikussá vált regényében, hogy a fiatal Hunyadi Sándor verekedések, ütlegelések árán jutott el naponként az iskolába.

A nagytömegű bevándorlás, az új politikai áramlatok, a kanadai fiatal katonák világlátása a két világháború alatt, valamint más humánus tényezők sokban hozzájárultak a climate of opinion javulásához. Kanada az 56-os forradalmat szívvel-lélekkel támogatta. Arra azonban nem is gondolt itt senki, hogy a nagyszámú menekült bevándorlók hatása gyökereiben megváltoztatja az ország bevándorlási politikáját. Azt megelőzően a közmondásos tevének könnyebb volt átjútnia a tű fokán, mint az átlag bevándorlónak bejútnia Kanadába. Az új törvény azonban lehetővé tette e hatalmas kiterjedésű ország benépesítését, ami elősegítette, hogy ma a világ fejlett államai között találja magát. Hogy nemzeti történelmeként tekinti-e a magyar forradalmat, nem tudom biztosan. Azt igen, hogy az akkori bevándorlási miniszter, The Hon. John W. Pickersgill, többször kijelentette, hogy a magyar menekültek jelentették ez ország legértékesebb ajándékát, amit valaha is kapott. Az évek folyamán százakra megy az 56-osokkal foglalkozó cikkek, tanulmányok, monográfiák száma, nagy része pozitív hozzáállással.

Gyökeres változás a hetvenes évek elején kezdődött, az un. Bilingual-Bicultural törvény beiktatásával. A kormány megalkotta a kétnyelvűség – angol-francia – és többkulturális törvény hivatalos elfogadását. Megalakult az első Multiculturális Minisztérium, magyarul jól beszélő lengyel származású minisztersége alatt, s volt Andrássy nevû osztályvezetõje. Ez a korszak jelentette Kanada haladó államának reneszánszát. Új egyetemek, tudományos intézmények tucatjai nőttek ki. A megalapozott egyetemek, főiskolák pedig az új szellem tanulmányozása érdekében új multikulturális tanszékeket létesítettek. Számos etnik tanszék alakult, az olasz, német, ukrán, magyar, észt nyelv és kultúra tanítására. Színvonalas antológiák közölték angol fordításban tehetséges bevándorló írók és költők munkáit. 

Mi is, magyar és angol nyelvű antológiát szerkesztettünk évi kiadásokban. Ha már valamicskét késtünk a megjelenéssel, jöttek a levelek egyetemi és városi könyvtárakból, sürgetve leszállításukat. Az országos és egyetemi bibliográfiák külön teret biztosítottak a más nyelvű könyvek adatai regisztrálására. A nemzetiségi irodalmak és hagyományok tárgyával foglalkozó kutatók hathatós állami támogatásban részesültek. E sorok írója tíz állami és egyetemi ösztöndíjat kapott kanadai magyar bibliográfiák, antológiák, esszégyûjtemények  összeállítására, beleértve 75,000 dollár grantet a kanadai nemzetiségi irodalmak bibliográfiájának megírására, mely a Torontoi Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg 1990-ben, s 135 dolláros példányonkénti áron bestseller volt pár éven át.

Mint korábban is megírtam, büszkeség számba ment Kanadában nemzetiségi írónak lenni. A kanadai magyarság pedig, köszönet az 56-os menekülteknek, ma is az elit nemzetiségek sorába tartozik. Azt azonban megvallom, hogy a 3-kötetes Canadian Studies on Hungarians című bibliográfiám kb 2000 citátuma íróinak kétharmad része magyar származású!

Kérdezett: Keindl Zsófia,
Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár