Nagyon kemény mondatok jelennek meg Európa szerte
| Magyar Krónika január 15. |
| Surján László |
| |
| |
Nagyon kemény mondatok jelennek meg Európa szerte. Lényegük: Orbán Viktor felszámolja a demokráciát. Egy berlini lapban valaki feltette a kérdést: Mit lehet tenni egy demokratikusan megválasztott miniszterelnökkel, aki gátlástalanul a demokrácia elárulására használja felhatalmazását.
Nézzünk szembe a kérdéssel: valóban ezt teszi? Tegyük fel, hogy amit tesz, az a magyar balliberális oldal elől elszívja a levegőt. Reméljük, hogy valóban megtörik a baloldalinak álcázott liberálisok és a liberálisnak álcázott balosok hatalma. Hogy kiszorulnak azokból a kényelmes és hatalmi pozíciókból, amelyeket részben átmentettek, részben az elmúlt húsz év alatt összekapartak. Mit jelent ez? Nem a demokrácia végét, hanem a kezdetét. Azt, hogy egy véres, majd megpuhult diktatúra maradékai lelépnek a magyar közélet porondjáról. Vagy ha nem is le, de némileg hátrább. Ezt persze az érintettek nem veszik jó néven. Szaladgálnak, sápítoznak és keményen becsapják nyugati híveiket: magukkal azonosítják a demokráciát. Pedig messze nincs szó annyi rendcsinálásról, mint amennyi 1945-ben történt. Pedig egy diktatúrát alighanem csak gyökerestől lehet felszámolni.
A következő idők azon múlnak, megérti-e a nyugati ember, hogy a mi baloldalunk nem azonos az övékével. Hogy nem eláruljuk, hanem megvalósítjuk a demokráciát. Hogy Gyurcsány demokráciája csak máz, ami 2006-ben már kicsit lekopott. Igazunk van, de nehéz lesz az ismeretterjesztés. De belevágunk.
Temetni kell-e a magyar demokráciát?
Jeszenszky Géza
nagykövet, 1990-94-ben külügyminiszter Az elmúlt napokban a világsajtót elárasztották a magyarországi demokrácia súlyos veszélyeztetettségéről, esetleg megszűnéséről szóló hírek. Betegség, ne adj ’ Isten elhalálozás esetén jól esik az együttérzés. Megköszönöm a magyar demokrácia sorsa iránti figyelmet. Minden demokratikus ország működésében, törvényeiben lehet hibákat találni, és ez fennáll Magyarország estében is. Az Economist Intelligence Unit 2011 májusában kiadott értékelése szerint 163 ország demokráciaszintjének rangsorában Magyarország a 48. helyen állt, megelőzve többek között Argentínát, Bulgáriát, Horvátországot, Romániát , Szerbiát és Ukrajnát, nem sokkal lemaradva északi szomszédainktól.
Az elmúlt hónap történései és törvény-dömpingje magyarázza a figyelmet, de nem indokolja a harangok félreverését. A parlamenti ellenzék és egyes civil szervezetek élesen bírálják a január elsején életbe lépett Alaptörvényt, ezt a közszolgálati média rendszeresen közvetíti, műsoraiban megszólaltatja az ellenzőket is, a január 2-i több tízezres tüntetésről pedig részletesen beszámolt. 2006 október 23-án, a ma ellenzékben lévő Magyar Szocialista Párt által irányított kormány a politikája ellen tiltakozó tömeg ellen lovasrohamot vezényelt és gumilövedékekkel több száz embert súlyosan megsebesített. Előállított tüntetőket napokon át fogva tartottak és bántalmaztak. Ez ellen akkor a világsajtó és a kormányok elmulasztották a tiltakozást. Szerencsére a mostani tüntetéseken atrocitásokra nem került sor, a rendőrség biztosította a gyülekezés és szólás szabadságát. A törvényekkel kapcsolatos bírálatokra a magyar kormány válasza az, hogy azokról, esetleges módosításokról kész konzultálni, mind az Európai Unióval mind az egyes kormányokkal. Az is gyakran elhangzik a bírálatokban, hogy Magyarországon erős a nacionalizmus és a különféle kisebbségek, etnikai csoportokkal szembeni türelmetlenség. Jelenleg Magyarországnak egyedül szlovák szomszédjával van vitája az ottani félmilliós magyar kisebbséget hátrányosan érintő rendelkezések miatt, Ausztriával pedig gazdasági és környezetvédelmi kérdésekben van nézetkülönbség. Valamennyi többi szomszédunkkal kitűnőek a kapcsolataink. A magyarországi több százezres roma (cigány) etnikum helyzete nehéz, de merem állítani, hogy Európában a magyar kormány tette és teszi a legtöbbet érdekükben, mi dolgoztuk ki az Európai Unió számára azt a stratégiát, ami a tanulás és a munkavállalás elősegítésével reményt ad eme több milliós etnikum problémájának megoldására.
A Magyarországgal kapcsolatos bírálatokból sajnálatos módon hiányzik a magyar belpolitika alaposabb ismerete. A helyzetet az elmúlt 25 év kontextusába helyezve lehet a legjobban megérteni. Az 1980-as években Magyarországról elterjedt, hogy ez „a legvidámabb barakk a kommunista tömbben”. Az 1956-os forradalom szovjet leverését követően az ország élére állított Kádár János úgy tudta pacifikálni a magyar népet, hogy engedélyezte a háztáji gazdaságokat, azok megtöltötték az emberek hasát. Lehetővé tette, hogy álláshalmozással, fekete munkával a jövedelmek növekedjenek, és aki nyilvánosan nem szidta a rendszert, az három évente turista utat tehetett Nyugaton. Olyan volt ez, mint amikor a leláncolt kutyát hosszú pórázra engedik és eltűrik, hogy ugasson.
Amikor az egész kommunista tömb a gazdasági csőd szélére került, a magyar politikai vezetés megegyezett a mind erősebb szellemi ellenzékkel a többpártrendszerre és piacgazdaságra történő békés átmenetben. E folyama hősei voltak Pozsgay Imre és Németh Miklós a kommunista kormány részéről, Antall József (az 1990-es szabad választások utáni miniszterelnök) és Orbán Viktor (a jelenlegi miniszterelnök) az ellenzék részéről. Magyarország példáját követve valamennyi kommunista dominó, egymást gyors ütemben követve, eldőlt.
A szabadd vált egykori szovjet csatlós országokban a rendszerváltozást övező örömöt hamar a csalódás és kiábrándulás váltotta föl. Az emberek nem a demokráciából ábrándultak ki, hanem életkörülményeik romlása (magas infláció, a korábban ismeretlen munkanélküliség, ár-robbanás, igen nagy vagyoni különbségek) okozta az elkeseredettséget. Az eredmény az lett, hogy a következő választásokon a magukat szociáldemokratának nevező egykori kommunistákat visszaszavazták a hatalomba. E poszt-kommunistáknak eszükbe sem jutott visszahozni a diktatúrát, a korábbi állami vagyont sikeresen általuk irányított cégekbe átmentették, lelkes kapitalistává váltak, lojalitásukat pedig Moszkvából áthelyezték Washingtonba és Brüsszelbe. Magyarországon a szocialista vezetésű kormányok 2002 és 2008 között – általános vélekedés szerint – rendkívül felelőtlen és rossz gazdaságpolitikát folytattak, az államadósságot több mint megkétszerezték, rohamosan terjedt a korrupció és a bűnözés. Már a 2008-as világméretű pénzügyi válság előtt a magyar gazdaság stagnált, és csak az IMF-től felvett jelentős kölcsönnel sikerült elkerülni az államcsődöt. A korábban az átalakulás éllovasának tekintett Magyarországból gazdaságilag sereghajtó lett. A lakosság minderre azzal válaszolt, hogy 2010-ben az addig ellenzékben lévő Fideszt a parlamenti helyek kétharmadát hozó győzelemhez segítette.
Orbán Viktor, aki másodízben lett miniszterelnök, úgy érzete, hogy lehetőséget kapott régi víziója megvalósítására. Legyen a magyar nemzet büszke önmagára, éljen jólétben, állítsa helyre az olyan hagyományos európai értékek tiszteletét mint az erkölcs, a család, a szociális igazságosság és valósítsa meg a kereszténydemokrata modellt. Célja volt még a bűnözés, az alkoholizmus, a kábítószer-használat radikális visszaszorítása, továbbá kigyógyítani a magyarokat újabb keletű betegségükből, a pesszimizmusból. Ezzel a programmal élesen szemben áll a poszt-kommunista elit, a baloldali mentalitású értelmiség, de a jobboldali radikális Jobbik párt is. Az utóbbit jelenleg a választók mintegy 15%-a támogatja, elsősorban az észak-keleti iparvidék munkanékülijei, valamint a falusi lakosság egy része, amelyet súlyosan érint az elharapódzó bűnözés - amit a Jobbik a nyomorúságos életkörülmények között élő cigány lakossághoz kapcsol.
A Fidesz vezette kormány elsődleges célja a gazdaságot növekedési pályára állítani, csökkenteni a munkanélküliséget, az iskoláztatással és munkára ösztönzéssel megoldani a roma kérdést, nem utolsó sorban pedig egészségesebbé tenni a nemzet gondolkodását, megszabadítva a kommunizmus olyan örökségétől mint az önzés, a közömbösség, a gyávaság, az elvtelen alkalmazkodás és a személyes felelősségvállalás elhárítása. Ezeket a célokat szolgája a 2012 január 1-én életbe lépő új Alaptörvény, amely felváltja azt az 1949-ben reánk erőszakolt kommunista alkotmányt, amit 1989-ben radikálisan megváltoztattunk, de csak ideiglenesnek tartottunk. 2011-ben mintegy 250 új törvényt fogadott el az ellenzék, a rohammunka következtében ezeken biztosan van javítani való, a kormány és a törvényhozás kész figyelembe venni a külföldi véleményeket és bírálatokat. Aligha lehet bírálni azonban a törvényeket abból a szempontból, hogy szigorúan előírják a kiegyensúlyozott költségvetést és tiltják a további eladósodást, a képviselői helyek számát 386-ról 199-re csökkentik, a választókerületeket pedig úgy alakítják, hogy mindegyikben nagyjából azonos legyen a választók száma. Csak üdvözölhető, hogy növekednek a magyarországi nemzeti kisebbségek jogai, és képviseletet nyernek az Országgyűlésben. Amikor mérlegre teszik a jelenlegi kormány teljesítményét méltánytalan és igazságtalan megfeledkezni a fönti célokról és eredményekről.
Egy dolog vitathatatlan. Mi, magyarok egy törvénytisztelő nemzet vagyunk, de nem tűrjük az elnyomást és a külföldi beavatkozást. (Ugyanúgy vagyunk ezzel, mint a norvégok.) Alkotmányos jogaink és a vallásszabadság védelmében felkeltünk a Habsburg uralom ellen, 1606-ban, 1703-11-ben, 1848-49-ben, és a világ még ma is emlékezik a szovjet uralom ellen 1956-os felkelésre és szabadságharcra. Rendkívül méltánytalan, sértő és egyenesen kontraproduktív, amikor a külföld a magyarországi demokrácia végéről, sőt fasizmusról beszél. Ezzel csak tápot ad a radikális jobboldalnak, amelynek egyik kedvenc – nem is sikertelen – jelszava: „Kimentek a [szovjet] tankok és bejöttek [nyugati] bankok.” Mint minden országnak, Magyarországnak is szüksége van bankokra, szüksége van az IMF segítségére, az Európai Unió szolidaritására, a szövetségeseinkkel és partnereinkkel folytatott állandó konzultációra és együttműködésre. 2010-ben a magyar választók nagy többsége úgy vélte, hogy Orbán Viktor vezetésével az ország ki fog gyógyulni számtalan bajából. Látszik, hogy mára sok szavazó elfordult minden párttól és politikustól. 2014-ben a magyaroknak meglesz a szabadsága és lehetősége, hogy mérlegre tegyék a jelenlegi kormány teljesítményét. Valamennyi demokráciának ez az alapja és a próbája.
|