Gondolj merészet és nagyot

Képes-e a magyar az összefogásra? Tud-e tenni valamit a közös jóért? Érti-e a demokrácia alapját, hogy a többség dönt az irányról, de az egész együtt építi a házat?

Minden dramatizálás nélkül, ha a felelet e kérdésekre nem: biztosan elveszünk.

Haladhat-e a lovas kocsi, az autó, a repülőgép vezető nélkül? Persze, hogy nem. Ám mindenre van ellenpélda. A bóbiskoló, kapatos kocsist a megszokott útvonalon hazavitték a lovak, repülőket robotpilóták is vezethetnek, s a gépkocsi közlekedésben is vannak automatizálási kísérletek. De eljuthatunk-e ismeretlen tájakra, képesek vagyunk-e új dolgok felfedezésére megfelelő vezető nélkül?

Van-e ismeretlenebb, mint a jövő? Kell-e több váratlanra számítani bárhol, mint a politikában? A pártok élén elnökök, a kormányok élén miniszterelnökök állnak. Jól láthatók, személyükben is felelősek. De vajon mire képesek? Klebelsbergnek a dualizmus koráról nem volt nagy véleménye: "Meggyőződésem az, hogy a kiegyezéstől az összeomlásig eltelt félszázados békében rejlő nagy alkotási lehetőségeket teljes mértékben azért nem tudták kihasználni, mert nem támadt olyan kimagasló államférfiú, aki a nemzet bizalmát magában egyesítve, annak összes vágyait, összes érdekeit és összes erőit nagy akcióra egybe tudta volna fonni."
Ma két kérdésre kell megfelelnünk. Van-e a magyar politikában erre a feladatra alkalmas személy és képes-e a nemzet maga az összefogásra?

Antall József alkalmas lett volna, de betegsége elszívta életerejét. A baloldal egymást váltó és egymást a színfalak mögött lefelé rángató vezetői szót sem érdemelnek. Antall maga is Orbán Viktorban látta a jövőt, s az első kérdésre nekem is ő a felelet. A kimagasló államférfi tehát most megadott. Még akkor is kitartok mellette, ha olyanokat olvasok, hogy "A zsidó bérenc Orbán HAZAÁRULÁSA", vagy "Így hazudik a mocskos zsidóposztkommunista Olstein-Orsos zsidócigány patkány." Ez a színvonal nem érdemel választ, s a velük való egyesülésre nem is szabad törekedni.

Mi a helyzet a baloldallal? Velük kapcsolatban másképp kell megítélni a párt elitet és a szavazótábort. Akár a gyurcsányista, akár a gyurcsánytalanított pártvezetést nézem, csak stílusban térnek el a fenti idézetek embereitől. Az indulat azonos. A Tökmag Jankók világa. Ám a baloldali emberek nem ilyenek. Nélkülük nem lett volna meg a kétharmad. A hódmezővásárhelyi polgármester választás sem hozhatott volna ilyen szép eredményt a minap, ha a jó szándékú, várost szerető emberek nem fogtak volna össze a történetesen Fidesz-KDNP által állított jelölt érdekében. Ezért bízom abban, hogy Klebelsbergnek a XIX. századra érvényes kritikáját a XXI. század első felére nézvést nem kell majd megismételni. De ehhez valóban össze kell fognia minden jóravaló magyarnak, a pártbéli kötődéseken túl. A mai gyűlölködés részben abból fakad, hogy a hatalmát vesztett párt elit minden áron vissza akarja hívni a korábbi támogatóit a balosnak mondott táborba. Ez önmagában nem baj. Jót tenne az országnak, ha a visszahívás okos, a kormányénál jobb programok kidolgozásával, és konstruktív, azaz a jót támogató, a rossz helyett jót ajánló ellenzékiséggel történnék. Ám csak a kormány oldal szidását halljuk.
Persze hallom az ellenérveket: Orbán despota, átgázol mindenkin, nem lehet vele együttműködni. Ha az együttműködés azt jelenti, hogy a farok csóválja a kutyát, akkor persze valóban nem lehet. De az alapvető együttműködési készség meg volt. Emlékszem a 2002-es választások után a Dísz téri tüntetésre. "Nem az számit, hogy ki teszi a jót, hanem hogy jót tesz-e". Ezzel adta meg Orbán a bizalmat az akkor kinevezett új miniszterelnöknek, Medgyessy Péternek. Nem Orbánon múlt, hogy kevés volt a támogatható kormányjavaslat.

Azokat, akik még mindig kitartanak a szocialisták mellett, arra kérem, hogy figyeljenek: jelzőket, vagy tényeket hallanak a vezetőiktől? Ha jelzőkkel akarják bennük szítani a kormánypárti politikusok elleni hangulatot, akkor biztosra vehetik: pártérdeket és nem nemzetérdekelt képviselnek a jelzőosztogatók. Ennél Magyarország többet érdemel.
Most is nagy alkotásokra van szükség. Új Magyarországot kell felépítenünk, házakban, utakban, intézményekben, de legfőképp a lelkekben. Az alapokat alkotmányban, törvényekben letettük. De az épületet mindannyiunknak emelnünk kell. Hatalmas kihívás.

Fogjunk neki. Itt az ideje a nagy tetteknek, s minden kézre szükség van.

Rád is.