A Metropol hasábjain megjelent Frei Tamás írása Nizzából a „tolvajok generációja” címmel. Provokatív és az idősebb generáció ellen hangulatot keltő írásában megemlíti, hogy főleg nyugaton a fiatalabb generáció tudatába egyre mélyebben rágja be magát a „tolvajgeneráció” kifejezés. Tolvajok a mai 50-60 évesek, a már éppen nyugdíjasok, vagy akik pár év múlva lesznek azok. Ők lopták el a mai fiatalok jövőjét, ez a legszerencsésebb generáció mert nem rázta meg az életüket háború, és évtizedekig fognak még a mai fiatalok hátán élősködni.

Tény, hogy vannak akik próbálnak békétlenséget szítani a generációk között. Nemrégiben az ATV Start Plusz műsorában egy Kiss Zoltán nevű túltáplált kinézetű blogger tette próbára a nézők türelmét, és vélhetően a széket is amin ült. Ő radikális nyugdíjcsökkentésért harcol, mondván, hogy a mai nyugdíjasok felélik a jövő erőforrásait, és azt is nehezményezte, hogy nem halnak meg időben. Emellett léteznek olyan szakértők akik egyoldalú kimutatásokkal és érvelésekkel szintén az idősebb generáció ellen lobbiznak.

A kormány kommunikációját tekintve teljességgel érthetetlen azok viselkedése, akik az idősebb generáció ellen hangulatot keltenek és hadjáratot szeretnének indítani. Hiszen a kormány 2010-ben hangoztatott álláspontja szerint „a nyugdíjrendszer jelen formájában 30 évig fenntartható”, de vélhetően a biztonság kedvéért 2010-óta még számos intézkedést is hoztak amellyel „talpra állították a nyugdíjrendszert”, ráadásul még az ország is jobban teljesít, és nőtt a foglalkoztatás is.

Fogadjuk el, hogy vannak akik nem értenek ezzel egyet és más a véleményük erről. Az akkor is érthetetlen, hogy miért az idősebb generációt és a nyugdíjasokat állítják be bűnbaknak, és miért az ő juttatásaikat akarják megnyirbálni, amiért már megdolgoztak, és más alternatíva meg sem fordul a fejükben. Például az, hogy harcot indítsanak és javaslatokat készítsenek arra, hogy lehet jelentősen csökkenteni a fekete munkát, szürke munkát, 4 órásra bejelentett munkát 12 órás foglalkoztatással, zsebbe fizetést, számla nélküli munkát, a külföldi munkavállalást, és még lehetne sorolni. Az adó és járulékelkerülés aggasztó méreteket öltött, ami hiányzik a költségvetésből! Köztudott az is, hogy sok munkavállalót belekényszerítettek ebbe a helyzetbe és nem mindenki önszántából rövidíti meg az államot és saját magát is. Igen saját magát is, mert nem csak a jelen nyugdíjasainak a járandóságához és az államháztartáshoz nem járul hozzá megfelelően, de a saját leendő nyugdíját is „feléli”, és részben a foglalkoztatója zsebét tömi vele.

Ennek tükrében elgondolkoztató, hogy most milyen tolvajgenerációról is beszélünk? Ki lop meg és kit, és ki az élősködő akár akaratán kívül is. Vajon Frei Tamás a Francia Riviéráról és a túltáplált blogger hogy vélekednek erről? Tudják e, hogy többek között 2008-ban 8%-al csökkentették az induló nyugdíjakat, majd felemelték a nyugdíjkorhatárt, és megszüntették a korhatár előtti nyugdíjakat, megváltoztatták az évenkénti nyugdíjemelési indexálást? Megnyugodhat a blogger, mert a nyugdíjemelési indexálás egy növekvő gazdaság és reálbér emelkedés mellett garantálja a nyugdíjasok elszegényedését az aktív munkavállalókhoz viszonyítva. Mennél tovább él a nyugdíjas, annál szegényebb lesz. Ezért lenne kívánatos a svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása, mert ez igazságosabb! De ezért persze nem lobbiznak a „nyuggerezők”, pedig ez érdekükben állna nekik is. Így ez a feladat a nyugdíjas érdekképviseletekre marad. A 16%-os szja bevezetése is növelte a jövedelemkülönbséget az aktívak és a nyugdíjasok között, erről kevés szó esik.

A nyugdíjcsökkentést szorgalmazók belegondoltak e abba, hogy nyugdíjcsökkentés bármilyen fondorlatos és rafinált formája, akár differenciált nyugdíjemelés útján is, ami felborítja az elért pozíciókat, mivel járna az aktív dolgozók járulék és adó-befizetési moráljára? Az érintett nyugdíjasok jogos felháborodásáról nem is beszélve. El lehet gondolni... Megtapasztalják, hogy nincs értelme több adót és járulékot befizetni, mert semmi garancia nincs arra, hogy a leendő nyugdíjukat idővel nem kurtítják e meg nekik is. A munkaalapú társadalomhoz a munkaalapú, befizetés-alapú nyugdíj is hozzátartozik.

Azok akik azt hánytorgatják fel az érintett generációnak, hogy megúszták a háborút, végképp betegesen gondolkodnak. Ha lett volna újabb háború, talán nem is létezhetnének, hogy ostoba nézeteiknek hangot adjanak, vagy éppen a harcok alatt megrokkant, végtaghiányos hozzátartozóikkal kellene foglalkozniuk. De az is lehet, hogy éppen ezt hiányolják. Az érintett generáció „mentségére” legyen mondva, egy részük azért 1956-ban megtapasztalhatta, hogy milyen a háború íze, milyen érzés az amikor még a pince alja is remeg a becsapódásoktól, és azon tűnődhetett vajon ráomlott e a ház a pincekijáróra vagy sem. De lehet, hogy az ilyen élmények sem nyugtatják meg azokat akik szerencsés, háborút megúszó tolvajgenerációról beszélnek.

Az megállapítható, hogy akik a nyugdíjasokra mint erőforrás felélő tolvajgenerációra tekintenek, alkalmatlanok arra, hogy a rájuk háruló aktuális problémákkal (például az elképesztő méreteket öltött adó és járulékkerülés jelentős csökkentése) megküzdjenek, és ezért az idősebb generáció ellen fordulnak, őket téve felelőssé a saját tehetetlenségükért.