"Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni: esztelenség" tanította Seneca. Einstein pedig: "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."
Mivel egyik szerzőt sem olvastam eredetiben, inkább megadom a forrást: mindkét idézetet Pápai Ildikó honlapjáról vettem. Aki az elmúlt héten megjelent nyilatkozatokat nyomon követte, alighanem kitalálta, hogy a fenti idézetek szerinti esztelenséget vagy épp őrültséget hazánk volt miniszterelnöke, Gy. Ferenc követte el. Patetikus videóüzeneteivel saját híveit elkápráztathatja, de a semlegeseket inkább legyintésre, az ellenpólust pedig kacagásra ingereli. Nem vagyok semleges, tehát nem legyintek, de kacagás helyett inkább néhány tételt fogalmazok meg.
1. Egyetértek a pénteki Népszabadságban megjelent azon felvetéssel, hogy a beszédet el kellett mondania, mert valamiképp rá kellett vennie a frakciót, hogy a választási ígéretekkel homlokegyenest ellenkező lépéseket – az uniós konvergencia program követelményeit megszavazza. Ez, mint tudjuk sikerült.
2. A beszédből kiderült, hogy a folyamatos hazudozásnak egyetlen célja volt, a hatalom megszerzése, hogy egy a korábbinál jobb országot építsenek. Ha el is hiszi valaki, hogy ez a cél őszinte volt, azt nem fogadja el ma már senki, hogy a cél szentesíti az eszközöket. Sajnos akkor nem vagy csak igen halkan mondták, hogy a hazugság által megszerzett hatalom nem legitim. Tévedek, ha azt állítom, hogy választási csalás történt? Ha a jogrendszerünk olyan, hogy a választók ekként beismert félrevezetése nem elegendő a mandátum megsemmisítésére és például új választások kiírására, akkor el kell gondolkodnunk, hogy miként alakítsuk olyanná, hogy többet hasonló eset ne fordulhasson elő. Tévedés ne legyen, nem a nagyhangú választási beszédek és a későbbi konkrét lépések közötti eltérésről beszélek. Ha ez történik, a következő választáson fizet a tettes. De a miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnök kérésére beszámolt az ország gazdasági helyzetéről, ami köszönő viszonyban sem volt sem az őszödi beszéddel, sem a konvergencia programmal. Érthetetlen, hogy amikor ez kiderült, Sólyom miért csak burkoltan célzott egy esetleges lemondásra? Nem gondolta meg, hogy ezzel maga is bűnpártoló lett? Nem vállalta, hogy nyíltan szembe szegüljenek vele? Ha megteszi, ma is tisztelnénk érte. Így részesedik Gy. Ferenc megítéléséből.
3. Gy. Ferenc most ugyan még mindig név nélkül, de az MSZP vezérkarát vádolta meg a kiszivárogtatással, aminek célja szerinte az ő megbuktatása volt. A mai MSZP érthetően visszadobta a labdát. Eredmény: pillanatnyilag a baloldali egység romokban van. Az én szememben ez örvendetes fejlemény, bár a pillanatnyi erőviszonyok alapján édes mindegy, hogy a DK és az MSZP mit csinál.
4. Ha az őszödi beszéd valóban igazság beszéd lett volna, akkor, ha más nem is, de a hazugságok nem folytatódnak. De maga a beszéd körvonalazott egy újabb átverést: néhány képviselői privilégiumról lemondunk, hogy el lehessen mondani: magunkon kezdtük. Más szavakkal ki kell szúrni a lakosság szemét néhány valójában nem húsbavágó dologgal.
5. A Gy. Fernc videóüzenete emlékeztet: 2006-ban megverték Orbán Viktort, ismét meg fogják verni. Hogyan verték meg? Hazugsággal. Mai kormánykritikáit is ennek a fényében kell értelmezni.
6. A két idézet azért vonatkoztatható erre az esetre, mert a kétszeres Fidesz-KDNP győzelem ellenére Gy. Ferenc még mindig nem fogta fel, hogy a beszéd és kiszivárogtatásának kezelése hiba volt. Az ókori bölcs szerint esztelenség, az újkori megfogalmazás szerint őrültség.
Végezetül emlékeimben rögzült egy nyilatkozat. 2006 őszén, a beszéd nyilvánosságra kerülése után az akkori miniszterelnök azt mondta, hogy a 2010. évi választásokra az egésznek nem lesz hatása. Ahogy a dolgok most állnak, még a 2018-asra is lesz. Hívei ezért szavaznak rá, a többiek meg ezért nem.
|