Az európai közösség gondolata gyönyörű gondolat, megvalósulása hét évtizedes békét adott annak a földrésznek, amelynek történetében erre nehéz volna példát találni.
A második világháborúban rommá lett földrészen épp az európai összefogás révén sikerült elérni nemcsak az újjáépítést, hanem a fejlődést. Az európai egység folytonos mozgásban terebélyesedik és erősödik. Ugyanakkor mindenki látja, hogy baj van. A 2008 utáni helyzetet az Unió képtelen volt értelmesen kezelni, a konkrét problémákra gyakran csak jelszavakkal reagált. Ilyen jelszó volt például hogy a több Európa a megoldás.

De jelszógyártás közben mintha elfelejtenénk, hogy mi a probléma lényege. Úgy akarják orvosolni Európa bajait, hogy a diagnózist senki nem állította fel. Csak tüneti kezelés minden hangzatos javaslat. Ilyen volt például Sigmar Gabriel német és Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter közös cikke, mely az Európai Unió gyökeres megreformálását sürgeti. A reformigény jogos, de előbb világosan meg kell fogalmazni: mi a baj, amit fel akarunk számolni és mi a cél, amit el akarunk érni.

A két miniszter cikke a nyár elején jelent meg, azóta majdnem három hónap telt el, és lassan úgy vélhetjük, hogy a cikk oda került, ahová való: a szemétbe. Miért guberálom mégis elő? Mert tipikus példája a mottóul választott verssornak. Az olyan „nem henyélést”, amelynek nem számít, hogy ront vagy javít, abba kellene hagyni. A neves szerzők maguk is hivatkoznak a cikkükben arra, hogy Európában növekszik az Unióval szembeni elégedetlenség, hogy euroszkeptikus pártok korábban elképzelhetetlen és egyre növekvő népszerűségre tesznek szert. Épeszű dolog ilyenkor azt javasolni, hogy legyen még több abból, amiből kevesebbet kérnek az emberek? A jelenlegi európai intézményrendszer elleni egyik kifogás éppen az átláthatatlan bonyolultság, akkor a derék miniszterek attól várnak eredményt, hogy egy új irányítási szintet hoznának létre, közös költségvetéssel és adózással és a maguk zárt klubja számára külön parlamenttel. A demokrácia megcsúfolása több Európát kínálni azoknak, akik épp kevesebbet kérnének belőle.

Amúgy a miniszterek cikke tele van szép szavakkal. Növekedés. Beruházás. Munkahely teremtés. Az európai egység alapgondolatát, az egyenjogú államok önkéntes szövetkezését mindazonáltal sárba tiporja: létrehozná az eurózóna elitklubját és nagy kegyesen megtűrné a többi tagállamot. Közben nem beszél arról, hogy mi lehetne az új rendszerben azon államok sorsa, amelyek gyöngének bizonyultak az euróhoz, mint például most Görögország.
Sok súlyos probléma nehezedik ma Európára. Amikor a világháború után megerősödött az európai egység gondolata, olyan világot akartak teremteni, amelyben az országok közötti érdekellentétek megoldására nem a háború a megoldás, hanem a közös érdekek megkeresése. Olyan világot, amelyben van elegendő élelmiszer, nem kell éheznie senkinek. Ezt az Európát megteremtették, az éhezés nem áruhiány miatt van, ha van, hanem szociális probléma, a béke pedig természetes lett, mint a levegő. A mai Európa céltalan.

Ebben a helyzetben viszont kihívások sora éri. Kivonul a tőke, szennyeződik a környezet, nő a munkanélküliség, s most megindult egy korábban elképzelhetetlen népvándorlás: emberek milliói itt keresik a boldogulásukat, a jobb megélhetést. Közben rohanunk egy kultúrák közötti feszültség robbanása felé, bonyolult döntési mechanizmusaink, lomha és körülményes adminisztrációnk és a körülményekhez igazodni nem képes jogrendszerünk sebezhetővé teszi földrészünket az agresszió és a vallási fanatizmussal szemben. Az Unió intézményei pedig se megnyugtató szót nem mondanak, sem kiutat nem mutatnak. Miközben sokan érezzük, hogy az európai összefogás valóban megoldás lehetne. De csak önazonosságunk, nemzeti értékeink megtartása és a kultúránk lényegét adó kereszténységhez való visszatérés révén.

Már Schuman figyelmeztetett: az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Szeretném, ha lenne.