Idén, ötszáz évvel a reformáció után, minden jóérzésű Krisztust hívő ember örömmel veszi, hogy erről az évfordulóról újabb megosztás és sértődés nélkül tudunk beszélni, sőt kimondható: együtt ünnepelünk.

Krisztust hívő ember, írtam, mert meg kellett kerülnöm a keresztény szót. Hiszen sokan ezt keresztyénnek mondják, és ezzel is elkülönülnek a katolikus szóhasználattól. Most pedig, az elmúlt évtizedek közeledésének folyományaként, olyan jó lenne kidobni az ablakon minden megosztó szóhasználatot.

Persze ez nem olyan egyszerű. Hosszú idő óta rögződött bennünk az egyik szó, másokban a másik. Ki fogja feladni a magáét? A nyelvészek aligha döntik el, hogy melyik a helyes, mert alighanem mindkettő. Korunk legalább annyira butító, mint amennyire hasznos vívmánya, a helyesírás ellenőrző, mindkettőt elfogadja: legalább tiszteli az ökumenét.
Azt mondja tudós barátom: nem volt ez mindig így. Pázmány Péter, a magyar ellenreformáció legnagyobb alakja még használta a keresztyén változatot, későbbi a felekezetek szerinti eltérés. Manapság gyakran találkozom azzal, hogy valaki mindkettőt használja: keresztyén/keresztény értékekről beszél például. Ez jó, de ne legyen általános. Kifejezi ugyan a másik iránti tiszteletet, de egyben tudatosítja a megosztottságot. Talán az volna a leghelyesebb, ha mind a két „tábor” vegyesen használná, hol így, hol úgy. Lekoptatnánk a szóról a megosztó jelleget.

A minap egy írásomban a Miatyánk zárómondata szerepelt: Ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Elbizonytalanodtam: vigy vagy vígy a helyes. A helyesírás ellenőrző a számítógépemen a vigy változat mellett van. A magyar helyesírási szótár nem igazított el. A Google mindkét változatra talál több példát. Végül böngészés (Kányádi szerint póklászás) közben belebotlottam a következőbe: A Miatyánk különböző fordításait vetette egybe a szerző. „Egy helyen a mai helyesírástól eltérő alakot figyelhetünk meg: a visz ige felszólító mód egyes szám második személyű rövid alakjában rövid i áll. A helyes szóalak ezzel szemben a vígy. Ez utóbbi található a református fordításban is. A reformátusok szóhasználatában egyébként megfigyelhető, hogy a köznyelvi i a kiejtésben gyakran hangzik í-nek: dícséret, Íge.”

Lám itt van még egy megosztó szóhasználat. Kisebb súlyú, korábban nem figyeltem fel rá. Az idézet forrása a Miskolci Egyetem honlapja. A szerző Dóra Zoltán, akiről így ír a Magyar Kurír: „Dóra Zoltán, a Vácott élő jeles Lőrincze-díjas nyelvész-nyelvművelő immár 15 éve írja tudományos ismeretterjesztő jellegű, olykor az irodalomtörténeti és publicisztikai műfajokkal is határos, sajátos stílusú, és rendkívül olvasmányos nyelvi esszéit, melyekben mindig hangot kap a keresztény nyelvi kultúra is.”

Ezek szerint a vígy volna a helyes, de valamiért a katolikus bibliafordítások a vigy formát használják. A kiejtés a hosszú í mellett van. Ennek megfelelően leírom az időszerű fohászt:
Isten Szent Lelke, vígy el minket abba az egy akolba, ahol egy a Pásztor.