A Magyarok Világkapcsolata
 
            
t h e   h u n g a r i a n   w o r l d   c o n n e c t i o n       

FÓRUMOK  ::  HUMOR
 


 RÖVID HíREK
  Hírek röviden...

 ROVATOK
 Mozaik
 Zsebsite
 Dömötor Ödön
 Táltos Ákos


 

Félelem, gyűlölet; féltés, szeretet

Magyar Krónika,
2017. december 3.

                    

Már szinte megszoktuk a menekültek és a sorosok elleni kormányzati gyűlöletet. Közpénzen gyűlölködik a kormányzat, a miniszterelnök még az ünnepi beszédeiben is haragot szít.”

Ezt olvasom a Népszava egyik írásában. (Tóth Zoltán: Hétköznapi gyűlölet Népszava 2017. nov. 23.) Igaza volna a szerzőnek? Ha igen, akkor nagy a baj. Akkor az ország a pusztulás felé halad: gyűlöletből nem épül katedrális.

De valahogy nem hallom ki a kormányoldal üzeneteiből ezt a vad indulatot. Az ragadt meg a fülemben, hogy hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Ennek a hitnek az eredménye, hogy 137 hónapja a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb politikai erő. Más szavakkal: ez hozta magával, hogy 2006 ősze óta minden választást sikerült megnyernünk, azaz három önkormányzati két-két európai, illetve országgyűlési választást. Rajt-cél győzelmekről beszélhetünk. Az előfordulhat, hogy gyűlölködéssel egy-egy választás megnyerhető, de több mint tíz éven át nem lehet egy országot az orránál fogva vezetni.

Nem, itt valami egészen másról van szó. Mintha politikai ellenfeleink a gyűlölet fogalmát úgy értelmeznék, hogy aki nem ért velük egyet, az gyűlöli őket. Pedig nem. Egyetértek azokkal, akik szerint a gyűlölet egyik, talán legfontosabb gyökere a félelem. Mahatma Gandhi mondása: „Az ellenség a félelem. Azt hisszük, hogy a gyűlölet, de a félelem az.” Nyilván van ebben némi leegyszerűsítés, de alapvetően igaz. Ennek fényében gondoljuk végig: mi a csudától féltük volna végig az elmúlt tizenegy évet? Azóta ellenfeleink bemutatták a kollektív politikai öngyilkosság több változatát, ezáltal jelentőségük a hazai közéletben folyamatosan gyengül. Persze az önsorsrontók nem szívesen ismerik el, hogy maguk tehetnek a lecsúszásukért, ezért szívesen vádolnak minket. De távolról sem vagyunk olyan hatalmasok, hogy mi állnánk a háttérben, bár olykor szükséges rámutatnunk, hogy egyik vagy másik emberük nem azért követ el szarvashibákat, mert mi küldtük őket bomlasztani. Hiheti-e valaki komolyan, hogy Gyurcsány vagy Bajnai a Fidesz beépített embere volna?

A gyűlölködéssel való vádaskodás még az Antall kormány alatt kezdődött. Tégy a gyűlölet ellen, adták ki a jelszót, pedig Torgyán József hírhedt féregírtó beszéde még el sem hangzott. (Durva csúsztatás egyébként Torgyánt az egész magyar polgári oldallal azonosítani.)  Kornis Mihálynak a Beszélőben megjelent írása után óvatosabban kellene a balliberális oldalnak a gyűlölet kérdésében megnyilvánulnia. Kornis ugyanis azt állítja, hogy amíg a jobboldal nyíltan gyűlöl, a liberális világ nem meri kimondani, amit valójában gondol, azt, hogy ők jobban gyűlölnek minket, mint mi őket. Gyűlölet dolgában tehát ők vezetnek. Régi baloldali szokás, hogy azzal vádaskodnak, amit maguk követnek el.

Azt állítom, hogy ez az egész gyűlölet vád, ami most minden liberális és baloldali csapból folyik, hamis. A szálkát kifogásolja, miközben a gerenda náluk van. A gyűlöletkeltés szerintük jelenleg nem rájuk, hanem a migránsokra és Soros Györgyre vonatkozik. Ezzel kapcsolatban azonban összetévesztik a félelmet a féltéssel. Sem Soros, sem az Európába áramló menekült-migráns-terrorista tömeg nem félelmetes mivoltuk miatt probléma, hanem azért, mert veszélyeztetnek olyan értékeket, amelyek nekünk fontosak. A félelem gyűlöletet vált ki, a féltés viszont védekezésre késztet. Két egészen más reakció. A gyűlölet lebénít, egyfajta tehetetlen dühöt vált ki, ami olykor agresszivitásba megy át, jó látszott ez például a Fidesz székház ostrománál. A védekezés célja nem a másik pusztítása, hanem a magunk értékének a megóvása. Nekünk érték a saját nemzeti kultúránk. A mi számunkra fontos az európai, sőt az ember kultúra egésze is. Féltjük ezt a kultúrát azoktól, akik értelmetlenül ágyúznak szét többezer éves alkotásokat, csak mert nem felelnek meg bizonyos vallási felfogásnak. Féltjük a női méltóságot, a monogám házasságot, és hiszünk a nemek egyenlőségében. Elismerjük, hogy az iszlám kultúra más, mint a miénk, de az emberiség kulturális értékei közé tartozik. A két kultúra azonban, ha a bennük lévő esetleges túlzásokat nem is számítjuk, annyira eltérő, hogy egy közös térségben a különbségek okvetlenül konfliktusokra vezetnek. A menekültek iránit nyitottság szerintünk nem járhat az emberek országhatárokon át történő mozgására vonatkozó szabályok felszámolásával.

Nem folytatom, mindenki ismeri ezeket a vitákat, csak arra akarok rámutatni, hogy ezekben a vitapontokban részünkről semmi gyűlölködés nincs. Épp ellentétesen: a szeretet vezet, ha azt mondjuk, a migránsokat meg kell menteni az iparszerű embercsempészettől és a döbbenetesen kialakult újkori rabszolgaságtól. A szeretet vezérel, amikor az iskolák, kórházak, templomok újjáépítésére adunk anyagi támogatást oda, ahol már lehetséges a normális élet.

Ne kerüljük meg Soros György személyét sem. Nem vele, hanem nézeteivel van bajunk. Azokkal a nézetekkel, amelyeket Karl Poppertől vett át, amelyek voltaképp a hajdani Monarchia szemléletéből fakadnak és a nemzetekre tagolt világ helyett egyfajta Föld méretű világfalut vizionálnak. Mi ezt utópiának is rossznak tartjuk. Szerintünk a nemzethez tartozás épp oly része az emberi természetnek, mint a családhoz tartozás vagy a lokálpatriotizmus. Az emberi természet megváltoztatására törekvő programok az emberi személyiséget veszélyeztetik. E nézeteltérésekben nincs semmi személyes, és nincs gyűlölet. Ahogy nincs a nemzeti konzultáció kérdéseiben sem. Egyszerűen arról van szó, hogy meg akarjuk mutatni, hogy ezekben a kérdésekben gyökeresen más a felfogásunk. Nem csupán Soros György és Orbán Viktor nézetei térnek el egymástól. A magyar polgárok megkerülhetetlen tömege utasítja el azt a gondolkodást, amelynek elterjesztésére Soros György életét és vagyonát áldozza. Neki erre joga van, ahogy nekünk is jogunk van az elutasításhoz. Nekünk nincs arra módunk, hogy szervezetek sokaságát hozzuk létre és pénzeljünk, de meg tudjuk mutatni, hogy sokan vagyunk, annyian, amennyien demokratikus körülmények között biztosítani tudjuk a kormányzáshoz szükséges többséget. Abban minden vitánk ellenére egyetértünk, hogy az ország kormányzásának az irányát nem fegyverekkel, hanem választásokkal kell eldönteni.

Végül még néhány szó arról, hogy féltjük a kereszténységet. Látjuk, hogy az európaiak többsége nem a keresztény elvek szerint él. Nemcsak demográfiai vákuum alakult ki Európa és az Európát körülvevő tér között, hanem világnézeti is. Nemcsak megmosolyogjuk a naponta többször leboruló imádkozó muszlimokat, hanem elgondolkodunk, hogy jó irányban alakítottuk az életünket, amikor kitörtünk a vallási keretek közül. Látjuk, hogy az ember természetéből fakadó spirituális igényeket mennyi pótcselekvéssel pótolják Európában. Az európai keresztényekre most roppant felelősség hárul. Mintha Robert Schuman megállapítása mára fenyegető jóslattá vált volna: A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Sokan gondoljuk azt, hogy Európa keresztény megújulása megmaradásának létfeltétele és ez a megújulás Lengyelországból, Szlovákiából, Magyarországból indulhat ki. Politikai ellenfeleink durván elutasítják ezt a gondolatot. Az első csata, amit e téren meg kell vívnunk pusztán az emberi jogokra való hivatkozás, pedig ez is egy olyan terület, amit a nyílt társadalom hívei maguknak akarnak kisajátítani. Talán épp azért, hogy kényük-kedvük szerint alakíthassák. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy minden embernek joga van a vallás szabadságához, amibe beletartozik nézeteiknek nyilvános megvallása és hirdetése is.
Akik gyűlölködéssel vádolnak minket fontolják meg: gyűlöletből visel egy nő keresztet a nyakában vagy sem? Nem épp azok a gyűlölködők, akik tűzzel-vassal irtják a keresztény jelképeket mindenhonnan? A karácsonyi üdvözlő lapok képeitől kezdve a köztéri szobrokig?
Mi tehát féltjük a kereszténységet, féltjük a nemzetünket, féltjük a nemzeti kultúránkat.

Csupa olyasmit, ami számukra semmit nem jelent. Ezért nem tudunk szót érteni. Féltjük értékeinket, tehát megvédjük azokat. Most a nemzeti konzultáció során, s majd tavasszal a szavazófülkében is.

 

az oldal tetejére Impresszum | Hirdetési árak | © Magyar Krónika Rt.