Magyar Krónika
Utolsó világkörüli turnéjára készül Elton John
Magyar Krónika 2018. 03. 14. eseményekmti
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A FÓKA A fóka a vízben úszik. Persze nem minden vízben található, hanem a földgömb sarkai körül, a jeges tengerekben; ott is úgy, hogy aki keresi, az beugrik a vízbe, lebukik, és addig tapogatódzik, amíg meg nem leli.
hirdetés
Klikk ide
Utolsó világkörüli turnéjára indul az ősszel Elton John, utána befejezi a koncertezést. A brit rock 70 éves szupersztárja szerda este személyes videóüzenetben jelentette be döntését.
Sir Elton közölte: szeptemberben kezdődő hároméves turnéja az összes földrészt érinti - a jegyárusítás február 2-án kezdődik -, de a koncertkörút után már családjával szeretné tölteni ideje javát. Biztosította azonban rajongóit arról is, hogy a koncertezéssel felhagy ugyan, a zenének azonban továbbra sem fordít hátat. Kijelentette: reményei szerint jelennek meg még új albumai, sőt musicaleket is ír. Prioritásai azonban megváltoztak, nem akar teljesen kimaradni gyerekei iskolás éveiből, és fociakadémiára is szeretné vinni őket. "Ez most életem legfontosabb célja" - tette hozzá. Az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas rockveterán csaknem öt évtizedet töltött a színpadon, és több mint 200 millió lemeze fogyott világszerte.
A Candle in the Wind című dal, amelyet az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana hercegnő emlékére írt, önmagában 33 millió példányban fogyott.

Szerda videótájékoztatójában Sir Elton cáfolta azokat a brit médiaértesüléseket, hogy egészségi állapota miatt hagyna fel a koncertezéssel. Kijelentette: ősszel kezdődő hároméves turnéja 300 fellépésből áll majd, "és higgyék el nekem, aki 300 show-t végigcsinál, az nem beteg".

A zenész szervezetébe 1999-ben szívritmus-szabályozót ültettek be, tavaly pedig kilenc fellépését le kellett mondania Las Vegasban és Kaliforniában, miután dél-amerikai turnéján közelebbről nem részletezett, de orvosai szerint "ritka és potenciálisan halálos" baktériumfertőzést szedett össze. A fertőzés miatt két éjszakát intenzív osztályon is kellett töltenie. Sir Eltonnak 2012-ben is koncerteket kellet törölnie súlyos légzőszervi fertőzés miatt.

Szerdai tájékoztatóján azonban hangsúlyozta, hogy betegsége ellenére tavaly is 96 koncertje volt.

Elton John 2014 karácsonya előtt néhány nappal - nem sokkal az azonos neműek házasságát lehetővé tévő brit törvény kihirdetése után - házasodott össze a vele akkor már több mint két évtizede együtt élő partnerével, David Furnish brit-kanadai filmproducerrel.

A pár két fiúgyermeket nevel: Zachary 2010-ben, Elijah 2013-ban született, mindketten ugyanattól a béranyától.

Elton John számára anyagi gondokat nem fog okozni a visszavonulás a koncertezéstől. A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja névsorát - Rich List - a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve és személyekre lebontva. A lap a teljes rangsor ismertetése előtt rendszerint külön közzéteszi kimutatását a brit könnyűzenei élet leggazdagabb szereplőinek vagyoni helyzetéről.

A tavaly májusban közzétett legutóbbi Rich List összeállítóinak becslése szerint Sir Elton 290 millió fontot tudhatott bankszámláján, 10 millió fonttal többet, mint egy évvel korábban.
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Cím: 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mte@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
2021. Szeptember 7-től 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: 2021.szeptember 7-től :
montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212