Magyar Krónika
Marsi mintákat szállítana a Földre a NASA és az ESA
Magyar Krónika 2018. 05. 01. események
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
hirdetés
Klikk ide
Az Európai Űrügynökség (ESA) és a NASA olyan megállapodást kötött, melynek célja egy közös missziósorozat létrehozása. A küldetések során mintákat gyűjtenének a Marson, majd a Földre szállítanák azokat.
Forrás: Thinkstock

A missziósorozat azért fontos, mert a földi laborokban végzett elemzések sokkal pontosabbak, mint a marsjárók műszereivel folytatott vizsgálatok.

Az IFLScience szerint a két űrügynökség három lépésben valósítaná meg a missziót. Az első szerkezet egy marsjáró lenne, amely a mintagyűjtést végezné. Egy második eszköz felvenné az első által elraktározott kőzeteket, és átszállítaná azokat egy felszállóegységhez. Utóbbi szerkezet aztán Mars-körüli pályára állna, ahol egy újabb űreszköz átvenné a mintákat, hogy a Földre szállítsa a rakományt.

A küldetéssorozat első fázisához szükséges marsjárók már a következő évtized elején a vörös bolygón lehetnek. A NASA által finanszírozott, 2020-ban induló Mars 2020 képes lesz begyűjteni és kis konténerekben megőrizni a marsi mintákat. Az ESA ExoMars missziójának második, 2018-ban induló eszköze pedig 2 méteres mélységbe fúrhat majd le a vörös bolygó talajában.

David Parker, az ESA munkatársa szerint az ősi, gondosan kiválasztott marsi minták földi vizsgálata kivételes lehetőség.

A Mars történetének rekonstrukciója és a múltjával kapcsolatos kérdések megválaszolása csak két kutatási terület, melyek jelentősen fejlődhetnek egy ilyen misszióval

– nyilatkozta a szakértő.

Bár az ESA és a NASA megtette az első lépést a közös missziósorozat létrehozása felé, nem kötöttek kizárólagos partneri megállapodást. A két űrhivatal további űrszervezetekkel és magáncégekkel is folytatni fogja a közös munkát. Parker szerint a küldetés megvalósításhoz nemzetközi, a magánvállalatokat is magába foglaló összefogásra lesz szükség.

Az ESA és a NASA egyelőre nem tűzte ki a missziók megkezdésének tervezett idejét, ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a marsi minták gyűjtése már a közeljövőben megindulhat.

24.hu

Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusa
Tiszteletbeli konzul Szentmihályi Gyula Fogadóórák, minden kedden 13.00 - 17.00 óráig 65 rue Ontario, Ouest, Montreal, QC. H2X 1Y8
Tel: 514-288-7378 Email: itt
HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Dr. Machan Tamás Családi fogorvos
6600. Trans Canada,
Suite 807
Pointe Claire, QC.
H9R 4S2
Tel:
514-426-4228
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212