Magyar Krónika
Tudja-e, hol olvasható az első fennmaradt magyar szitkozódás?
Magyar Krónika 2018. 08. 08. eseményekSZOMOR ANIKÓ
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A KENGURUAz asszony, akinek egyelőre egy csöppet sem szilfidi alakja azt mutatja, hogy néhány hét múlva gyermeke születik, még korántsem fiahordó, már csak azért sem, mert hátha leánya születik majd.
hirdetés
Klikk ide
A magyarokról régóta úgy tartják, hogy igen gazdag káromkodós szókinccsel rendelkező nemzet, akik ráadásul még kitűnően cifrázzák is a szitkozódásokat. A történeti források szerint eleink is roppant kreatívak voltak a káromkodások szókincsének fejlesztésében. Az első fennmaradt magyar szitok az 1479-es Dubnici-krónikában olvasható.

Mátyás király korából származik az első dokumentált káromkodásunk
A szép cifra káromkodás, ha úgy tetszik, ősi magyar szokás, ami a vérünkben van, hiszen a változatos szitkozódásokban már eleink is roppant leleményesek voltak.
„Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi" - így szól a tízparancsolat harmadik pontja, amelyet egykor az Úr adott Mózesnek a Sínai-hegyen.

De nem csak a Biblia, hanem a középkori törvények is tiltották, büntették a káromkodást, ám mindhiába.
Az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában lévő latin nyelven íródott Dubnici-krónikában – amely a magyar történelem eseményeit rögzíti 1479-ig -olvasható az első fennmaradt magyar szitkozódás,a krónika utolsó mondatában, amelyet  a kódex latin szövegétől eltérően, magyarul vetettek pergamenre.
Dubnic ma szlovák város, itt fedezték fel a nevezetes krónikát a 19. század közepén, amely a városról kapta elnevezését.
Veszteg, kurvanő fia szaros német!
Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket"- írja kevéssé visszafogott szenvedéllyel a krónikának nem csak a históriában, hanem szemmel láthatóan a káromkodás mesterségében is járatos tudós szerzője.
A pergamenre vetett káromkodás apropója I. (Nagy) Lajos magyar király (uralkodott 1342 és 1382 között.) németekkel vívott egyik csatája. II. Albert osztrák herceg az Anjou-házból való Lajoshoz fordul segítségért Zürich, valamint szövetségesei, a svábok elleni harcához 1355-ben.
Lajosnak külpolitikai okokból mindig is fontos volt II. Alberttel és szövetségesével, IV. Károly német-római császár és cseh királlyal (Prága, 1316. május 14. – Prága, 1378. november 29.) való jó viszony.
Lajos már közvetlenül az 1342. július 16-án történt trónra lépése után megerősítette az osztrák herceggel fennálló szövetséget, melyet még apja, Károly Róbert kötött meg II. Alberttel.
Mi köze van Nagy Lajos királyunknak a fennmaradt szitokhoz?
Albert 1355. július 26-án e megerősített szövetség alapján fordult Lajoshoz katonai segítségért, a svájciakkal vívott küzdelmében.
A magyar király Lackfi Pált és 400 harcedzett íjászát küldte II. Albert herceg támogatására.
Az 1355. augusztus 11-én lezajlott véres ütközetben Albert hadai a magyarok segítségével csúfos vereséget mértek a svájci és sváb csapatokra.
A vereség hatására a svábok különbékét kértek II. Alberttől, amely augusztus 18-án meg is köttetett. A szövetséges magyar csapatkontingens parancsnoka, a Hermann nemzetségbeli Dénes sarj, Lackfi Pál
a győzelem örömére nagy jutalomban részesült az osztrák hercegtől.

Albert Lackfi Pál útján személyes levelet küldött Lajosnak, amelyben azon túl hogy kifejezte háláját a segítségnyújtásért, arra kérte a magyar királyt, hogy ő is jutalmazza meg Lackfi Pált, mivel a Lackfi vezette 400 magyar vitézeknek oroszlánrésze volt a fényes győzelem kivívásában.
Valószínűleg pogány szokásból származik az istenkáromlás
Már az Árpád-házi királyaink, valamint utódaik is sokat viaskodtak a „pórnép", és sajnálatos módon az urak körében is rendkívül elharapódzott káromkodás, valamint a trágár szitkozódások visszaszorításáért.
Bár számos törvény, királyi dekrétum tiltotta a káromkodást,
ám a trágár beszéd a kilátásba helyezett szankciók ellenére is fennmaradt, mit több, egyre jobban virágzott.

Az 1563. évi 42. törvénycikk szerint, aki Istent, a Szentlelket, vagy a keresztséget káromolja, enyhébb esetben megvesszőzésre kerül, de a különösen trágár, súlyos istenkáromolást akár halállal is sújthatták.
A törvény arról is rendelkezett, hogy aki hallotta, ám mégsem jelentette a szentségtelen gyalázkodást, az 3 márka bírsággal büntettessék.
Nyelvi bizonyítékok utalnak arra, hogy már a honfoglalás korában is bevett szokás volt a káromkodás
a pusztai magyar nép körében.
Az istenkáromlás gyökerét tekintve valószínűleg pogány szokásból eredt; az ősi hiedelemvilágukhoz ragaszkodó pogány magyarok szórták így a szitkaikat a keresztényekre.
Tudjuk például, hogy a Szeged szomszédságában letelepedett kunok nagyon káromkodós népség volt, a városba be nem járó tanyai nép pedig tőlük tanulta el a csúnya beszédet.
Hitetlen gyaur kutyák, és pokol tüzére való kurafi törökök
A 16. századtól, a hódoltság korától felerősödött a szitkozódás szokása,
ami tovább „színesedett" immár az oszmán hódítók gyalázásával.
Persze, a törököket sem kellett félteni.
Még a pasák Isztambulnak címzett hivatalos felirataiban is bevett szokás volt a meghódoltatottak megnevezésére az „átkozottak" kifejezés használata, de nem ment ritkaságszámba a „hitetlen gyaur kutyák" cseppet sem hízelgő titulusa sem.
A magyar végvári várkapitányokat sem kellett félteni természetesen,
akiknek leveleiben az olyan kifejezések, mint például „az pokol kénköves tüzére való pagán (pogány, a szerk.) kurafi terek" még az udvarias titulusok sorába tartozott az ellenfeleik megnevezésére.
A törvényi tiltás és büntetés ellenére még a hódoltság után,
a 18. században is rendkívül elterjedt volt a trágár káromkodás és az istenkáromlás,
amit a számos egyházi szemle (canonica visitatio) egykori jegyzőkönyve bizonyít. A derék egyházfik azon keseregnek e jegyzőkönyvekben, hogy hiába jár nagy számban és rendszeresen templomba a nép, a csúnya beszédről szinte lehetetlen vállalkozás leszoktatni a híveket.
Valószínű, hogy ez nem csak a 18. században volt megoldhatatlan feladat, de még napjainkban is reménytelen vállalkozásnak számít, igaz, hogy most már a szólásszabadság jegyében mindezt nem fenyegeti pálcázás, legfeljebb csak becsületsértési per.