Magyar Krónika
Átok vagy áldás lesz?
Magyar Krónika 2019. 05. 27. eseményekSurján lászló
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
A FARKAS A farkas vadállat. Azaz nem is olyan vad. Sőt talán szelídnek is mondható. Legalábbis Einstein relativitáselmélete alapján jó pestiesen az mondhatjuk, hogy: ahogy vesszük.
hirdetés
Dr. Tomas Machan DentistKlikk ide
Arany János a jövőről teszi fel ezt a kérdést. De alkalmazhatjuk másra is, például a nemzeti öntudat ébredésére.
Nemzeti öntudatunkat máig meghatározza a reformkor és a szabadságharc. Március 15-e fényét nem tudja beárnyékolni sem a sokkal régebbi Szent István nap, sem az újabb forradalom, 56. Aligha van mégoly picurka falu, ahol Kossuth utca ne lenne. Sokan és alighanem joggal úgy érzik, hogy Herder pusztulásunkat előrevetítő jóslata azért nem teljesedett be, mert a XIX században öntudatra ébredtünk. Hát persze, hogy áldás.

Ámde nem voltunk egyedül, akik számára egyszer csak fontos lett a nyelv, a múlt és az összetartozás. Akkor nem figyeltünk erre, mert legalábbis a környező és részben velünk élő nemzeteknél korábban indultunk el ezen az úton. Abból viszont, hogy az ő – a miénkhez nagyon is hasonló - igényeikre nem voltunk tekintettel, roppant sok baj származott. Megkönnyítettük Bécsnek a megosztó politikát, ami 48-ban már súlyos bajokat okozott, de mivel nem sikerült minden érintett számára kielégítő megoldást találni az un. nemzetiségi kérdésre, a bajok Trianon át voltaképp máig itt vannak a nyakunkon. Ha Trianon, akkor pedig átok, mondhatnánk. De ne keseregjünk holmi elháríthatatlan átokról beszélve, hanem próbáljunk meg az átokból áldást fakasztani. Szükséges mutatványról van szó, mert ahogy Európa ma kinéz, nem maradhatunk meg, csak ha erős, egymást szívvel lélekkel támogató Közép-Európát nem alakítunk ki. Hogy ez sikerüljön, ahhoz nem elég a közös veszedelemben keresni sorstársainkkal az együttműködést. Ez időlegesen sikerülhet, de a tartós közösséghez több kell. A múlt sebeinek feltárása, kitisztítása és meggyógyítása. E folyamat első lépése a múlt hiteles ismerete.
Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva olvassuk Sokcsevits Dénes alábbi sorait.

"Köztudott, hogy a Baltikumtól az Adriáig terjedő térség népeinek XIX. századi nemzeti mozgalmai céljaikban, de eszközeikben is számos hasonlóságot mutatnak. Különösen az egységes nemzeti (irodalmi) nyelv és nemzeti kultúra megteremtése érdekében folytatott küzdelmek, illetve az e tényezőknek tulajdonított fontosság valamennyi nemzeti mozgalomban rendkívül jelentős szerepet játszott Közép-Kelet Európában. Ugyancsak közismert tény, hogy az első komolyabb magyar-horvát politikai nézetkülönbségek is a hivatalos nyelv kérdésében jelentek meg már az 1790-es budai országgyűlésen, s ezek a későbbiekben, a reformkor idején felerősödtek. A magyar-horvát politikai küzdelmek, melyek tulajdonképpen a magyar nemzetállam politikai-területi egysége elleni törekvés és a horvát autonómia védelme, illetve kiszélesítése ügyében folytak, a nyelvért folytatott harc köntösében jelentek meg. A magyar államnyelv bevezetésével szemben a horvát nemesség a középkor óta használt, s nemzeti szempontból semleges latin hivatalos nyelvet védelmezte, s egészen a horvát nemzeti mozgalom, az illírizmus megjelenéséig a középkori szokásjogon alapuló horvát autonómiát szegezte szembe a modern magyar nemzetállami törekvésekkel."

Ne m láttuk tehát, hogy akkor is együtt jártunk az úton, sőt elkövettük azt a hibát, hogy amit magunknak követeltünk Bécstől, azt nem akartuk megadni sem Zágrábnak, sem a még csak ébredező szlovákságnak, illetve a románoknak. Persze ez is árnyalható és árnyalandó, mert a XIX századi Magyarország autonómiák kusza hálózataként is leírható, s a nemzetiségek amikor többlet jogokat követeltek, többnyire meglévő autonóm kereteiket akarták tágítani. Zárjuk ezt a gondolatmenetet azzal, hogy a környező népekkel még akkor is egy cipőben jártunk, amikor egymás ellen tusakodtunk. Ellentéteinknek is közös a gyökere. Azaz Közép-Európának van mire támaszkodnia.