Csodaország   Magyar Krónika, május 24. Szendrei Ildikó Veszprém

Gyermekkoromban azt képzeltem, hogy Magyarország a mindenséget jelenti, vagyis azt, hogy mindenhol megértik, amit mondani akarok.
Később azonban azt mondták tanáraim, hogy a magyar nem világnyelv. Ez nagyon megdöbbentett. Idővel még több információt szívtam magamba, de valahogy mindig sokkolóan hatott rám, amikor a felnőttek lenézően, becsmérlően beszéltek erről az országról. . Úgy gondoltam a felnőttség egyfajta hitetlenséggel, kiábrándultsággal jár, ezért nem akartam soha felnőni, attól tartottam, én is olyan leszek, mint ők. De nem lettem olyan.

Szeretem ezt a kicsiny országot. Még akkor is, ha anyanyelvem nem nagy világnyelv, akkor is, ha nincs tengere vagy óceánja, akkor is ha annyian annyifélét írnak, gondolnak, mondanak róla.

Csak az tudja, mennyi csoda rejlik itt, aki látta már a Bakonyt reggelente, aki látott már naplementét a Balatonnál, aki érezte már az egri, badacsonyi, tokaji vagy villányi borok ízét, aki gyönyörködött már a herendi, zsolnay és hollóházi porcelánokban, a halasi csipkékben, vagy látta, milyen szép egy este a Tiszánál, milyen a délibábos Hortobágy, mennyire titokzatos egy éjszaka a Dunánál, miért gyönyörű a reggel a Mátrában, a Bükkben vagy Mecsekben. A fővárosban is számtalan meseszép látnivaló van. A hidak átölelik a Dunát, összekötik Budát és Pestet.

Mégis a Balaton és környéke a mindenem. A kincsem. A hely, ahol éltem. A magyar tenger nekem maga az élet, még télen is. Többször előfordult ugyanis, hogy annyira hiányzott a hullámzó vagy éppen befagyott tó, hogy képes voltam érte több száz km-t utazni. Meg sem álltam, amíg nem pillantottam meg. Csodálatos, felemelő érzés volt, akkor értettem meg igazán, hogy nekem ez az életem. Ahol felnőttem. A honvágyra pedig nincs megfelelő pirula, amit bevehetnék. Csak az otthon adhat nyugalmat.

Rengeteg hely van még ebben az országban, amelyeket nem említettem, Sopron a hűség városa, Nagycenk a Széchenyiek otthona, az édesszájú Győr és Szerencs, Pannonhalma és a bencés apátság, de ott vannak a nagy egyetemi városok is Szeged, Pécs, Debrecen vagy Nyugat-Dunántúl szellemi központja Szombathely, a történelmi emlékekben gazdag Kőszeg és a hévízi, pápai, sárvári, hajdúszoboszlói fürdők. Nem akarok többet kiemelni, mert mindezeket látni kell.

Nekem ez jelenti a belső békét, boldogságot. Ebben lelem meg a tartós örömöt, és bevallom, tetszik, hogy Veszprémben köszönnek az emberek, amikor szembejönnek.