Miska János...................,

53 évvel ezelőtt tört ki a múlt század legtisztább, legnemesebb forradalma. Útban ide a Magyar Házba, felidéződött bennem a gondolat, hogy a diaszpóra magyarsága, felekezeti, társadalmi és bizonyos fokig politikai különbözősége ellenére is, a nap ezen órájában adózik az októberi forradalom emlékének. Victoria magyarjai is  minden alkalommal megemlékeznek annak szelleméről, hőseiről és áldozatairól. A múlt évben is, mint láthatjuk a programon szereplő filmvetítésben, pénzbeli adománnyal támogattunk olyan egyéneket Egerben, akik részt vettek a forradalomban és ezért megbélyegzett, hátrányos helyzetben éltek hosszú évtizedeken át. Legyen ez az összefoglaló, ünnepi szónoklat helyett, megemlékezés. A forradalomban részt vett szemtanú vallomása. Vannak közöttünk páran, akik jelen voltak, részt vettek az eseményekben, s igazolni tudják a szavak valódiságát.

Forradalmunkat az idegen nyelvű enciklopédiák így fogalmazzák meg:

„Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma  és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt...”

Budapesten, október 23-án az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sünkkel kezdődött a felkelés. Békés tüntetésünk a kommunista  pártvezetés ellen irányult. Kezdetben ,,lengyel-magyar barátságot!” skandálva vonultunk, ami, mire az Országház elé értünk, ,,Ruszkik haza!” jelszóvá változott. Szinte hihetetlen, hogy 6-8 kilométernyi menetelés alatt a békés tüntetés forradalommá, majd a szovjet harckocsik a városba való bevonulásával függetlenségi háborúvá változott.

Ne vegyék szerénytelenségnek, ha elmondom, hogy talán a véletlen következtében maradtam életben. Okt. 25-én, véres csütörtökön, a Parlament felé vonultunk, tüntetésül  Gerő bennünket ócsároló rádió beszéde miatt. Szovjet harckocsikkal egyetemben meneteltünk. Akkor még jól beszéltünk oroszul, s elmondtuk azoknak a páncélos legényeknek, hogy nem egyiptomiak vagyunk, mi jót akarunk, azt akarjuk, hogy ők is otthon lehessenek szüleikkel, kedveseikkel. Tetszett is nekik, fordítottak egyet a tankokon, s megindultunk az Országház felé.  Évfolyamtársammal közvetlenül egy harckocsi mögött meneteltünk, s már majdnem elértük a Kossuth-teret, amikor barátom közölte, hogy lévén asztmás, nem bírja tovább a kipufogó füstöt. Lementünk a járdára. Akik  helyünket elfoglalták, bejutottak a térre. Az ÁVÓ golyózáporral fogadta a tömeget. Mi pincegádorba húzódtunk. Édes Istenem, fohászkodtam, hát így kell kimúlnunk? Én nyári katonai kiképzésen mesterlövészi fokozatot értem el. Csak lenne egy árva flinta  kezünkben, hogy legalább egy válaszlövést leadhatnánk a cinkosok ellen! Iszonyatos volt az esztelen öldöklés. Még ma is ámulattal emlékezem a mentősökre. Azok az áldott fehér köpenyes férfiak és nők életük kockáztatásával mentették a sebesülteket, s vitték el az áldozatokat. Van ehhez hasonló jelenség a harctereken is, de ott legalább tudni lehet, hogy melyik irányból lő az ellenség. Hajdan nagy filmek mutatták, ha egy falusi csendőr rálőtt valakire. Erről azonban nem készült maradandó filmalkotás.

November első napjaiban a forradalmi kormány megkezdte  tárgyalásait a Szovjetunióval, a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet kormányt váratlanul érte a forradalom. Kezdetben szót is értett, s megkezdte csapatai kivonását az országból. Miután azonban a nyugati országok sietve biztosították a Kreml urait be nem avatkozásukról, sőt Margaret asszony Londonban hallani sem akart a Varsói Szerződés felbolygatásáról, a szovjet hatalom hadüzenet nélkül megtámadta Magyarországot és a forradalmat November 4-én, pontosabban November 11-én vérbefojtotta.

Újabb statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A sebesültek száma magyar oldalon 19,226, míg szovjet oldalon 1,540 fő volt. A forradalom következményeként a megtorlás elől menekülve, negyedmillióan hagytuk el az országot, nyugaton keresve menedéket. 1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat, egyedül már 1957-ben 400-at,  kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az Egyesült Nemzetek Szövetsége  és a világ közvéleménye elítélte. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1989 október óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep hazánkban: az 1956-os forradalom kitörésének és az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának napja.

A forradalom nemzetközi utóhatása

A forradalmat a keleti blokkban valóságos terrorhullám követte. A Szovetunióban a szimpatizálók brutális eljárásban, letartóztatásban, kivégzésben részesültek. Romániában nagyobb volt a megtorlás, mint Magyarországon. Magyar diákok százait tartóztatták le, megkínozták őket, sokat kivégeztek. Csehszlovákiában az első napoktól megindultak a büntető perek százai az ott élő magyarok ellen. Egyedül Lengyelországban élt túl a forradalom, igazi szellemében. A Pro Prostu napilap riportere álmélkodva állt a ledöntött Sztálin szobor előtt:

,,Van ebben a látványban valami mélységesen megható – írja. – E napok tragikumát és halhatatlanságát jelképezi ez a látvány. A magyar nép ledöntötte a szolgaság jelképét. Ledőlt a bronz állvány! A szabadság zászlaja leng romjai fölött. Új korszak nyílik, felszabadítván a népet a gonoszság, a cinikusság rendszere alól…”

Az ENSZ külön bizottságot hozott létre, a magyar események kivizsgálására. Az 1957-ben kiadott könyv megbélyegzi a Kádár-kormányt és a Szovjetuniót a magyar nép emberi jogainak eltiprása miatt. Az év embere – a Times magazin választása szerint 1956-ban - a magyar szabadságharcos lett. Milyen irónikus, ‘57-ben Hruscsov lett Az év embere!

A Life folyóirat ezt írta ‘56. októberi cikkében:
“A múlt héten milliók lábdobbanásától rengett a föld Magyarországon. Egy bolygó, mely eddig céltalanul keringett a szovjet űrben, most megtagadta a gravitáció törvényét. Míg a világ tamáskodva állt, egy kis nemzet, a bátorság, az elszántság egyedüli fegyverével kivívta a modern idők legcsodálatosabb forradalmát…”

Alberto Moravia író azt javasolta a forradalom elfojtása után, hogy minden országban azokat az utcákat, ahol szovjet nagykövetség van, kereszteljék a Legyilkolt magyarok utcájának. Olaszországban ez a jelszó vált divatossá – Avanti ragazzi di Budapest! – Előre budapesti srácok!

Magasztos érzés volt egymásra találnunk a Petőfi, a Bem szobornál, a Parlament és a Rádió épülete előtt. Elmondhatjuk, hogy küzdelmünk, véráldozatunk nem volt hiába való. A világ-történelemben új szakasz csírái kezdtek kibontakozni, amik a kommunizmus későbbi bukását eredményezték. A hazájából menekülni kényszerült magyarságról elmondtuk, megírtuk, hogy az új életalapítás nehézségei ellenére is, megállta  helyét. Ezt bizonyítja az a tény, hogy itt, ma is, adózunk hagyományainknak, nemzeti örökségünknek. A hazában idén vérontás nélkül ünnepelték a forradalom szellemét. Az 50 éves évforduló borzalmaira azonban megtört lélekkel emlékeznek. Surján László dockor, az első szabadon választott kormány egészségügyi minisztere, ma az EP képviselője, többekközött így írt a Magyar-Hon-Lap október 23-i számában:

Törni-zúzni szeretnék, visszaadni, visszavágni. Ezért aztán visszafogom magam.  Aki kardot húz, kard által vész el. Keresem a kenyeret, s remélem, jó száraz lesz, mire visszadobom. Mert a kő, gumilövedéknek álcázva bár, de megérkezett. Uram, szabadits meg a bosszúszomjtól, add, hogy jeled lehessek és békét, kiengesztelődést hirdessek. De kérlek, ne tégy rám nagyobb terhet, mint amit elbírok. És szabadíts meg minket a gonosz folyton visszatérő uralmától. Adj esélyt még ennek a nemzetnek, hogy emelkedjék, hogy ismét rád találjon. Jöjj és kötélből font ostoroddal kergessed ki a kufárokat nemzetünk templomából. De még a környékéről is. Most és mindörökké.

Reméljük, a tavaszi országos választás ismét igazán demokratikus rendszert hoz hazánk számára, amely lehetővé teszi, hogy népe emelt fővel ünnepelheti nemzeti napjainkat. S az emberek közötti feszültség, gyűlölködés és vérlázító korrupció helyett békésen alkothatnak egy szebb jövőt, egy boldog hazát, melyre büszkék lehetünk valamennyien.