Így gondozd a magyarodat

Magyar Krónika, december 12

Montreál

Népszava online/ Ambrus Judit

Ki gépen száll fölébe, annak keveset mond e táj
Hogy gondozni kell (így vagy úgy) a magyarát, a magyarodat, rendszeresen, szinte naponta, erre mindenki jól emlékszik, illetlenség is lenne felhívni a figyelmet rá. Viszont ha a magyar helyes, illő, célszerű sőt sok szempontból nagyszabású gondozását vesszük észre valahol, akkor mégsem tűnik oktalannak legalábbis diszkréten szólni miatta, rámutatni, ujjunk egy finom nézz-csak-oda jelzésével tapintatosan rábökni.
A magyargondozásnak sokféle udvarias módozata van, például bemutatni a magyar gondolkodás, tudomány, kultúra, művészet nagyjait, építészi, festészeti alkotásokat, regényeket és költeményeket, netalán szeretett (imádott) szavakat.

A magyargondozásnak példának okáért sok tekintetben rokonszenves eseménye volt a 2001-2002-es Álmok álmodói – Világra szóló magyarok kiállítás, bár másokban meghűlt ettől a magyarozástól is a vér, pedig büszkének lenni valamire, amire van miért, ez akkor is indokolható, ha maga a büszkélkedés aktusa vagy a gondolatoknak az a kaotikus volta, ami a büszkélkedés társául szegődik, sokak számára riasztó.

A magyar művészet bemutatása is egyféle büszkélkedés. Büszkélkedés a múltunkra és a jelenünkre, büszkélkedés arra, amink van, amit létrehoztunk, amilyen környezetbe beilleszkedtünk, aminek méltó követőjévé tudtunk válni, amit meg tudtunk újítani, amibe valami változást, valami ránk jellemző plusz vonást tudtunk hozni.

A magyar művészet bemutatása igen rokonszenves büszkélkedés, hiszen nem hivalkodás, de nem is szerénykedés, pusztán bemutatása annak, ami ténylegesen a miénk. És mindez nagyon szép kivitelben történik, egy szép sorozatba beékelődve. A Corvina Kiadónak A művészet története című sorozatában, a sorozat tizenhatodik tagjaként, a többi kötethez méltóan, napsütötten, fényesen, illeszkedve az egyiptomiakhoz, a görögökhöz, a barokkhoz vagy a szecesszióhoz, kitűnő képanyaggal, érdekes műelemzésekkel, amolyan tanítva ismertető kivitelben.

Ki gépen száll fölébe, annak keveset mond e táj, keveset, szinte semmit nem jelent az, hogy Zoboki és Demeter, hogy Lejtő utca, de még az is alig valamit, hogy Rippl-Rónai. Szent László nyomainak feltárása vagy a Feldebrői altemplomba való betekintés aligha lehet szívügye. Ám aki helyesen és helyén kívánja gondozni azt, amije van, ami körülveszi, amire méltán, minden mellékzönge nélkül büszke lehet, azt aligha hagyja hűvösen e kötetnek anyaga.

Zoboki és Demeter, e mord hangzású kettős a Művészetek Palotájának tervezői. E grandiózus, ám mégis visszafogott hatást keltő, igen ifjú épület 2006-ban a FIABCI pályázatán nyert elismerést a „nagyközönség számára szolgáltatásokat kínáló épületek” kategóriában. A Lejtő utca 2/a-ban (Budapest, XII. kerület) levő Molnár Farkas-tervezte épület pedig 1933-ban, Milánóban a „legjobb villa” címet kapta. Így igazán nem állíthatjuk, hogy csak nekünk szépek ezek az épületek, a saját elfogultságaink rabjaiként látjuk őket nagyszerűeknek (már amennyiben látjuk őket, mert például a Lejtő utcai villából e kötet megjelentéig tán a legtöbbet Gábor Eszter könyvéből láttuk, az utcáról még a budapesti épületek nagy vadászai is alig leshetnek ki belőle valamit).

Ez a nagyszerű, most megjelent, a magyar művészet több mint tizenegy századát bemutató kötet öt neves művészettörténész munkáját dicséri: Bellák Gábor és Mikó Árpád a Magyar Nemzeti Galéria, Jernyei Kiss János és Szakács Béla Zsolt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Keserü Katalin pedig az ELTE kutatója. A kötetben helyet kapott a festészet, a szobrászat bemutatása, az építészet, a fotóművészet, az iparművészet és a design is.

Ha valaki valóban, saját nagyszabású fényében kívánja gondozni magyarját, büszkén mindarra, ami valóban vívmányunk, kevélység helyett annak a magabiztos tudását választva, hogy a magyar művészet maga is sokat tett le a Művészet (bizony nagy m-mel) dúsan megrakott asztalára, az bizonyára élvezni fogja ezt a könyvet. Élvezi a hatalmas képanyagot, a közérthető, a szakmaiság dzsungelébe csak ritkán tévedő leírásokat, és örömmel olvassa majd a látni tanító műelemzéseket is.