Kis csoport nagy élménnyel, 4. befejező rész

Magyar Krónika,december 29

Mailáth Mária

	Horvátország térképe

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Opatija / Abbázia

 

Induljunk el a 12 kilométer hosszú tengerparti sétányon a fenséges Opatijai Riviérán, melynek idegenforgalmi hagyományai egészen 1844 –ig nyúlnak vissza, amikor egy jövőbe látó gabonakereskedő felépíttette az első opatijai szállodát – a napjainkban is nevezetes Angiolina Villát. Majd aztán a monarchia egyik legelőkelőbb üdülőhelyévé
avanzsált Abbázia vendégkönyvébe császári családok tagjai, művészek, tudósok
és politikusok jegyezték be nevüket. A pompás opatijai villák, szállodák, kertek
és parkok mentén folytassuk sétánkat az Opatijai Riviérától...

Leány a sirállyal szobor

A Lungomare sétányon található szobor Zvonko Car szobrászművész munkája, és 1956-os elkészülte óta Opatija szimbólumának számít. Korábban a Madonna nevű szobor állt ugyanezen a helyen. Azt a szobrot azonban ekkor lerombolták, így ma a városban az eredeti Madonnának csupána másolata látható.

Angyali üdvözlet templom

A jellegzetes, zöld kupolás, egész Abbáziából látható neoromán stílusban épült templom alapkövét 1906-ban fektették le, de a háború miatt a templom befejezte többször is késlekedést szenvedett. Az utolsó simításokat végül 1926-ban végezték el rajta.

Hotel Kvarner

 

A Hotel Kvarner Abbázia, és egyben valószínüleg az Adria keleti partjának legrégebbi szállodája. 1884-ben mindössze 10 hónap alatt épült meg - a Monarchia minden részéről hoztak ide építőanyagokat, és mesterembereket.

Zadar

A 72 ezer lakosú, a "horvát Rómaként" emlegetett Zadar, vagy magyar nevén Zára Dalmácia fővárosa volt sok éven át, ma a csodás zadari Riviéra központja. Szinte az összes többi horvát szigethez, és városhoz hasonlóan Zadar is nagy múltú (kb. 3000 éves) régi városka. Sőt, Zadar az egyik legrégebbi horvát város. Tartozott a Római Birodalomhoz, Bizánchoz, Velencéhez, a Habsburg Birodalomhoz, Olaszországhoz, Jugoszláviához, és persze Magyarországhoz is, a délszláv háború óta pedig Horvátország része. Gazdag történelmét és kultúráját bizonyítja az is, hogy 1396-ban itt létesült az első horvát egyetem, 1536-ban itt írták az első horvát regényt, és az első horvát újságot is itt adták ki. A város környékén öt csodás nemzeti park is található, melyek kiváló kirándulási célpontot nyújtanak.

Zárának fantasztikus tengerpartja van: tagoltságának köszönhetően a partszakaszon kb. 200 szigetet, öblöket, és szorosokat találhatunk. A szigetek között pedig izgalmas, és nagy élményt nyújtó hajós körutazást is tehetünk. A régi templomok, és a román stílusú építészet rajongói pedig Horvátország legszebb román templomait találhatják itt, a történelmet a jól megőrzött városfalak is megidézik. Építészeti kincsek, szigetek, öblök, kristálytiszta víz, természeti szépségek, köztük csodás nemzeti parkok a közelben, és azt mondják, hogy a világ legszebb naplementéje - Zadaron minden adott egy csodás nyaraláshoz!
A régió a székhelyeként szolgáló háromezer éves Zadar városával, amely olyan kulturális-építészeti örökséggel dicsekedhet, mint az Adria ezen oldalának
legnagyobb feltárt római fóruma, a lenyűgöző románkori Szt. Donát-, Szt. Anasztázia és a Szt. Krševan- templomok, valamint a világ legkisebb székesegyházának
tartott - a mindössze 36 lépés hosszú - Szt. Kereszt-templom a legősibb horvát királyi városnak számító Ninben, bármely könyvnél élvezetesebben mesél a horvát
kulturális örökség forrásairól.

A nem kevesebb, mint négy védőszent - Zoil, Simon, Krševan és Anasztázia-oltalmát élvező Zadar az elmúlt évszázadok alatt féltőn óvott gazdag régészeti és műemléki kincsein felül azzal is büszkélkedhet, hogy 1396-ban itt helyezték el a legrégebbi horvát egyetem alapjait. A gazdag és egyedülálló levéltárakkal, könyvtárakkal és jelentős egyházzenei tárházakkal büszkélkedő Zadarban született meg az első horvát regény és itt nyomtatták ki az első horvát nyelvű újságot.
Több nemzeti park is található. A hegyektől, tavaktól és vízesésektől a szurdokokon, a
sziklafalakon, hasadékokon és sziklákon át egészen a szelíd kikötőhelyekkel és romantikus fövenyekkel teli legszebb szigetek füzérétől övezett azúrkék tengerig - ezt a vidéket mindig is könynyebb volt megörökíteni ecsettel, mint szavakkal. A zadari riva - amelyről Alfred Hitchock, a híres rendező szerint a  világ legszebb naplementéjét látni –, egy szelet pagi juhsajt és egy pohárka Maraschino mellett,

Sibenik

Krka-folyó csodálatos karsztbirodalmának a tengerig vezető mesés ösvényeit követve jó úton járunk ahhoz, hogy feltárjuk a Közép-Adria legvédettebb természetes kikötőjének kapuit és megismerkedjünk Šibenikkel, Krešimir király büszke városával. E smaragdzöld
út mentén megannyi ókori település maradványaival találkozhatunk, a természet varázslatos környezete több mint 222 madárfajjal és Horvátország egyetlen sólyomközpontjával büszkélkedik.

 Trojir   (Trogir)

Splittől 27 km-re a Kastelanski-öböl végénél fekvő kisváros és kikötő. A város tulajdonképpen egy kis szigeten fekszik Ciovo-sziget és a szárazföld között. Környékén számos festői öböl található, különösen a Seget és a Saldun-öböl nagyon szép.

Először az illírek alapítottak itt települést, ők voltak az őslakosok amikor első gyarmatosítóként a Siracusai görögök hódították meg a környéket és Kr. e. 390-ben Vis szigetén megalapították Issát és a Kr. e. 3. században Traguriont. E görög településeket görög geográfusok is megemlítik. Pompeius elleni győzelme után Caesar megszüntette a települések függetlenségét és a terület a Római Birodalom része lett. Plinius római történész az 1. században Traguriumot mint római várost és fontos kikötőt említi. A birodalom kettészakadása után a város Dalmáciával együtt a Bizánci Birodalom része lett. A bizánciakat hamarosan elsöpörte a népvándorlás vihara, majd a 7. században avarok és szlávok érkeztek erre a vidékre és az új hódítók a korábbi romanizált őslakókkal keveredtek. 814 körül Nagy Károly hódította meg a várost.

 

A 10. században Trau a megalakuló horvát állam része lett és a horvát királyoktól kiváltságokat kapott. A horvát királyi ház kihalásával a terület a Magyar Királyság része lett és 1105-ben a város megnyitotta kapuit Kálmán király serege előtt. 1108-ban a király a várost kiváltságokban részesítette. 1116-ban Velence foglalta el, de még ez évben visszatért a magyar uralom alá. 1124-ben II. István ismét elfoglalta, de 1125-ben ismét Velencéé lett. 1137-ben II. Béla serege foglalta el. 1164-ben Bizánc békekötéssel szerezte meg, de 1167-ben behódolt III. Istvánnak. 1170-ben ismét bizánci sereg foglalta el, de 1180-ban III. Béla visszafoglalta. 1242-ben ide menekült IV. Béla az üldöző tatárok elől. 1322-ben a velenceieké lett, de 1356-ban Nagy Lajosnak meghódolt.

1420 júniusában a velencei sereg véres csatában fodlalta el a várost, ezzel addigi kiváltságait elveszítette. A velencei uralom a 18. század végéig tartott. A város vezetői ez időszakban folyamatos harcot vívtak a kormányzók és nemesek önkényeskedései ellen. A török hódítók elleni szüntelen harc a 17. századra tönkretette a város gazdaságát. A Velencei Köztársaság megszűnésével a város Napóleon illír tartományának része lett, a francia uralom 1814-ig tartott. A város ezután a Habsburg Birodalom része lett. 1867-ben Strossmayer püspök támogatásával horvát nemzeti könyvtárat alapítottak és a város a horvát kultúra egyik központja lett. 1918-ban a Monarchia összeomlásával a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1941 áprilisában olasz csapatok szállták meg Traut és a város Olaszország része lett, de 1944-ben felszabadult és 1990-ben népszavazás után a független Horvátország része lett.

Split

A város Közép-Dalmáciában a Jadro és Žrnovica folyók torkolatánál fekszik, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Közlekedési csomópont, vasútvonal köti össze Zágrábbal, Budapesttel, közvetlen vonat indul ide Budapestről (Maestral nemzetközi gyorsvonat).

A város helyén eredetileg görög kolónia volt, majd római uralom alá került. A település első lakója Diocletianus császár volt, aki 293-ban palotát épített a barátságos tengeröbölhöz. Lemondása után ide vonult vissza és itt, ebben a 3000 négyzetméteres luxuspalotában töltötte élete utolsó éveit. A népvándorlás során a 7. században a közeli Salona lakossága a hódítók elől a palota biztonságos falai közé menekült.

A palota körül alakult ki a későbbi város, majd horvát uralom alá került. A 9. században elterjedt a kereszténység is és felépítették a város első templomát. A városi kikötőtől nyugatra lévő félszigeten a 10. században kezdték el építeni a benedek-kolostort, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek fel. Ezt a félszigetet később Sustipan-félszigetnek nevezték el. 1105-ben magyar uralom alá került, amikor Kálmán király seregei vették be. 1116-ban Velence foglalta el, de még ez évben visszatért a magyar uralom alá. 1124-ben II. István rövid időre ismét elfoglalta, de 1125-ben ismét Velencéé lett. 1137-ben II. Béla serege foglalta el. 1164-ben Bizánc békekötéssel szerezte meg, 1167-ben behódolt III. Istvánnak. 1170-ben ismét bizánci sereg foglalta el, de 1180-ban III. Béla visszafoglalta. Itt szállt tengerre 1217-ben Szentföldre menvén II. András király. Ide menekült 1241-ben IV. Béla a tatárok elől, itt a székesegyházban vannak eltemetve lányai Katalin és Margit.

1322-ben a város Velencéhez pártolt, de 1357. július 8-án a magyarok visszafoglalták. 1420-ban azonban végleg Velence birtoka lett és a városállam uralma csak 1797-ben ért véget. Ekkor előbb osztrák, majd 1806 és 1813 között francia, végül ismét osztrák uralom alá került.
1805 - 1813 között Dalmácia és ezzel együtt Split is Napóleon uralma alá került. Ezt az uralmat ma egy utca a Marmontova utca őrzi. 1813-ban a Habsburg Birodalom része lett.

1912-ben megépítették a vasutat, így Dalmácia összekötetésben volt Horvátországgal.
A Monarchia felbomlásával a független Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1941-ben olasz megszállás alá került, de 1943-ban az olasz kapitulációval megszűnt az olasz uralom is. 1979-ben az UNESCO a belvárost a világörökség részévé nyilvánította.

 

 Dubrovnik.

Ahol a szavak nem elegendőek.

Azoknak, akik a földi mennyországot keresik, el kell jönniük Dubrovnikba” írta elragadtatva egy helyütt G. B. Shaw a városról, melynek az UNESCO védettséget élvező érintetlen városfala 1940 méter hosszan öleli körbe a hazájában és a világban egyaránt az
„Adria gyöngyszeme” –ként aposztrofált Dubrovnikot. Horvátország e legdélebben fekvő városában, amelyet évszázadokon át nemesítettek alkotásaikkal a legkiválóbb építészek és művészek, a kellemes éghajlat áldásaként a mediterrán vegetáción kívül olyan szubtrópusi növényzet is megterem, mint az illatozó citrom, narancs és mandarin,
vagy a középkori kőből emelt paloták és zárkózott kolostorok reneszánsz parkjait
és virágzó kertjeit díszítő pálmafák és agavék.

A Neretva-folyódeltavidékén kívül a Dubrovnik-Neretva tartományhoz tartozik még az a keskeny partvidék is, amelyet hegylánc választ el a szárazföldi belső területektől . A Dinári-hegységnek ez a hegyláncolata három hegysorrá ágazik el, melynek bércei a külső területekről is jól láthatók. Ezeknek a hegyláncoknak a csúcsai képeznek természetes határt a partvidék és a szárazföldbeli, ott elhelyezkedő Hercegovinaközött, antropogeográfiai és klimatikus határt is képezve az Adria-part és a szárazföld belső területei között.

A Dubrovik-Neretva tartomány partvonal-szakasza előtt számtalan sziget található. Ezeket nyugaton a Korčula, Lastovo és Mljet-sziget vezeti be.
A Neretva-torkolat és kifejezetten Korčula szigete - amely részek jelenleg is a tartományhoz tartoznak - a mintegy 1375 km²-es területükkel a hajdanvoltRaguzai Köztársaság - a Földközi-tengere kicsi, de jelentős kalmár-köztársaságának – ahhoz a területéhez tartoztak, amelyen a Kelet kalmárútvonalai a Nyugatiakkal találkoztak, s a Földközi-tenger térségének azon félreesőnek ítélt területének számított, amely pedig – főként a 14-17. századok során - igen nagy jelentőséggel bírt. Ezek a települések alkották a „Dubrovniki Városállam” magját, vagyis: a „Raguzai Köztársaság”-ot.

A Raguzai erőd

A sziget és a szárazföld között  szűk tengerszoros nyúlt el oly módon, hogy a szigeten létesített települést a tenger és a szárazföld felől is védte. A menekültek érkezését megelőzően a sziget bizonyára már lakott volt, és ezért az oda tartozó népességszám jócskán megnövekedett. A legújabb archeológiai kutatások és különösen a Dubrovnik korai 7. századi házainak feltárása alapján az  látszik, hogy –Velence és Splitt alapításához hasonlóan ezt a várost is menekültek alapították.
A város két kisváros Laus és Dubrava egyesítésével keletkezett. Laust az itáliai Epidaurumból menekülők alapították, míg Dubrava szláv betelepülők települése volt. 7. századi alapításától a város a Bizánci Birodalom fennhatósága alatt állt. Dubrovniki Katedrális renoválásakor derült ki, hogy már az 5. századbanis állt ott egy templom. Első említése 85O-ből való. A 1O. századbanalapították a dubrovniki érsekséget.
-ben az arabok elleni háborúban a dubrovniki hajók a bizánci flottához csatlakoztak.1153-ban Al Idrisi arab szerző azt írja, hogy a korabeli 1O32 Horvátországterületének legjelentősebb városa Raguza (ezidőben inkább a Raguza/Ragusinum elnevezést használták), Dubrovniknak sok hajója van, amelyek távoli tengeri utazásokat hajtanak véégre.

 

 

12O4-ben a Keresztesek által elfoglalt Konstantinaápoly, vagyis Bizánc nem tud védelmet nyújtani, s így a város kénytelen Velence fennhatóságát elismerni, s ettől kezdve mintegy 150 éven át Velence hatalma alá tartozott. A hatalmas - de távoli - Signoriát Velencéből küldött bizalmi személy, a rektor képviseli. Ekkor vezetik be a velencei intézményeket: alakul meg a minden nemest magában foglaló Nagytanács, s a rektor nevében kormányzó Kistanács. Dubrovniknak a Velence által kijelölt rektort és püspököt kellett vállalnia, Velence nevezte meg a Nagytanács tagjait és mindent elkövetett, hogy a várost ellenőrzése alatt tarthassa. A 13. század folyamán Dubrovnik sokszor akart kiszabadulni Velence fennhatósága alól.

A keresztes haborúk után Velence fennhatósága alá került. Ebben az időszakban a városlakók három alkalommal is fellázadtak, hogy kivívják szabadságukat.
A lakosságot ekkor gazdag nemesek, kereskedők, írók, parasztok alkották. A nemesek alkották a város vezetőrétegét.

1358-ban a Zárai békével a Magyar Királyság része lett, szimbolikusan I. Lajos lett az uralkodó. Valójában 18O8-ig Raguzai Köztársaságnéven szabad állam volt. A korábbi „Comunitas Regusina” címet mostantól „Respublica Ragusina” váltotta fel.
Az oszmánok balkáni uralma idején a kereskedelem, a hajózás és a hajóépítés a köztársaság legfontosabb gazdasági ágainak számított. A dubrovniki hajóépítés világszerte ismert volt ("Hajóépítés Dubrovniki Módra”). Már a 16. század közepén Dubrovniknak több, mint 180 nagy hajója, 36 000 kocsirakománynak megfelelő hajótérrel rendelkezett.

18O8 . január 31-én Auguste Frederic Louis Viesse de Marmont marsall megszüntette a Raguzai Köztársaságot és a francia Illír tartományhoz csatolta. A várossal szemközt Lokrum sziget csúcsán a Napóleon-kori francia erőd romjai ma is láthatók. 1813-ban Điva Natalija Dubrovčani felkelést robbantott ki a szabadságért, de az osztrák hadsereg leverte és bevonult a városba.

1815-ben a Bécsi Kongresszus Dubrovnikot a Habsburg Birodalomhozcsatolta és 1918-ig osztrák uralom alatt maradt.
Az első világháború végén (1918. december 1.) a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része. A várost és környékét egy körzetbe sorolták és Dubrovnikot tették meg központtá.
A második világháborúelején a Horvát Állam része része lett, azonban 1914-ben olasz megszállás alá került, majd német csapatok vonultak be. A városban működött a partizánok  egy csoportja, emiatt a fasiszták sorozatosan terrorizálták. 1944 őszén a fasiszták kiűzése után felszabadult a környék és kommunista írányítás alá került. A kommunisták 109 civilt öltek meg. A háború után a Szocialista Jugoszlávia része lett.

19O9-ben a horvátországi többpártú választáson a legtöbb szavazatot a HDZ szerezte meg. Ekkoriban a város lakossága 70 ezer fő volt, amiből 58 ezer horvát és 4500 szerb volt. Az 1991-ben tartott népszavazáson a választók többsége a horvát függetlenségre szavazott. A város sokat szenvedett a szerb–horvát háborúban is, 1919 októberétől 1992májusáig lőtték a szerb és montenegrói csapatok, akik a belváros műemlékeit sem kímélték. A háborúnak a városban 114 polgár esett áldozatul. A háború után a megrongálódott épületeket az UNESCO segítségével állították helyre.

 

A szép kirándulásunk végére járt, utban hazafelé a hajón.