Hurrá! Itt a kanadai... de mi is?

Magyar Krónika, február 4.

Montreal

irókéz

Űdögétem a kőkemény lépcsőn, telefonáltam, közben kibámulva az ablakon szemléltem a mesébe illő hóesést. Sűrűn, szabályosan, függőlegesen, egyforma pelyhekben hullott, mintha az Állami Operház zsinórpadlásáról szórták volna a díszletekre: park, fák, a háttérben apró családi házak, a színpad üres... – Senki. Csak a nagy nyugalom, és csönd.
A nézőtéren – a lépcsőn – már laposra ültem a fenekemet, és régen nem a beszélgetésre figyeltem, hanem a hóesésre. Mikulás körül, az első havazások szoktak ennyire békések lenni.
Aztán, mint egy varázsütésre, hirtelen változott a kép.
- Várj csak! Visszahívlak. – s ugrottam a fényképezőgépemért.

A háttér apró családi házai eltűntek, a park fái alig látszottak. Az ágakra telepedett vastag hó dinnye nagyságú darabokban potyogott mindenfele, de mielőtt leértek volna, a levegőben porrá oszlottak. – Szétfújta őket a szél.
Az első felvételeket még kint, a bejárat előtt állva készítettem, de a gép lencséje pillanatok alatt megtelt hóval.
Az ajtót nem csutam be magam mögött, csak behúztam. Erősen szorul, s legyen akármekkora vihar, még sohasem nyomta be.
Egyszer kiírtam a vendégeknek:
A CSÖNGŐ NEM JÓ, AZ AJTÓ NYITVA, GYERTEK BE!
Olyan óvatosan próbálkoztak, hogy a bejárat nem adta meg magát, s végén telefonon kérték engedjem végre be őket, mert egyikőjüknek nagyon kell .....
Ám ez a hóförgeteg nem bátortalan vendég volt! Nekilódított az ajtónak, s én olyan erővel hömbölödtem az előszobába, hogy le sem kellett vernem magamról a havat, minden hó azonal lepotyogott rólam.
A további felvételeket már odabentről, kétes tisztaságú ablaküvegen körösztül készítettem. –Hát nem vált a minőség javára!
A varázslatos vihar nem tartott 15 percnél tovább. Elzavarta falunk fölül a felhőket, csak a délnyugati látóhatár alján, Montreal felé feketéllettek fenyegetőn. A lenyugvó Nap lángolón fityiszt intett nekik.
A hőmérő higanyszála nagyot esett. Egész nap alig egy-két fokkal nulla alatt állt, s most minusz 16 fokot mutatott.
Szélvihar kisérétében hidegfront szabadult Québecre. Egész éjjel tombolt, úgy festett, a kerekedő holdat is le akarja cibálni az égről. Reggelre hatalmas hódűnéket épített mindenütt, a parkban a fák törzse köré tányért rajzolt. Odalett az eltakarított bejárat, a kicsibeállót telepakolta hóval, ráadásul a hókotró is benyomott egy hatalmas torlaszt.

 

Négy nap múlva február 2., a “Mormota Napja.”
Kirángatják szerencsétlen, jámbor, növényevő jószágot a vackából – ha egyáltalán megtalálják a likát a hó alatt – azt’ szegény, téli álmából frissen fölvert, riadt kis állat monnya má’ meg mikor jön a tavasz?

Én a helyében kitérnék a vegetáriánus hitemből, és alaposan megharapnám azt, aki ezt velem megteszi!

Hurrá! Itt a kanadai... de mi is?