A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk
Magyar Krónika, február 15. |
|
|
|
|
|
|
Nagyon szeretem, hogy itt vagyunk a református kollégium épületében. Nagyon szeretem a református kollégiumok könyvtárát. Török időkben a török például nem jutott fel Észak-Magyarországra. A német választófejedelmek azt mondták, amennyiben a katolikus monarchia hozzányúl az új valláshoz, akkor vége a monarchiának. Osztrák volt három és félmillió, a németek pedig tizenöt-tizennyolcmilliónyian. A sárospataki könyvtárban ugyanúgy megmaradt minden. Négyszázhatvan éves tankönyveket olvasok. Hál` Istennek nem rendszerezték
Nagyon vigyáznak rá, hogy ne rendszerezzék, mert akkor a Széchenyi Könyvtár kiemeli, elviszi és csak kutatási engedéllyel kérhető ki. Elolvasom a négyszázhatvan éves tankönyveket és a következő áll benne: a magyarság három hullámban jött be a Kárpát-medencébe. 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok és 895. május 10-én, mint Árpád népe. Akikhez 1235-ben hozzáköltöznek a jászok, 1243-ban és `46-ban a kis és nagykunok. A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk. Ebből ki szokták emelni Árpád népének a vonulását és a vonulási területét. Ez a magyar őstörténet. A hunoktól a kunokig ez a népesség belső Ázsiából hozta magával kultúráját, nyelvét. Bejött.
Ezzel szemben mit tart Európa és mit tanítanak nekünk a Monarchia gondolatában? Attila pusztítva száguldott Európa, Ázsia és Afrika között és embervért ivott gyermekkorában és kutya szülei voltak meg szarvai. Mi a valóság? A hunokat 361-ben a római császár hívja be a Kárpát-medencébe, Meotisz vidékéről, hogy kordában tartsák a Duna-Tisza közén lévő szarmatákat és a Tiszántúlon lévő gepidákat. Attila 395-ben Tápiószentmártonban született. Meghalt 453-ban. A maradék hun elmegy Csiglemezőre, a Mezőségre és benépesíti Erdélyt. Ők a székelyek. Ezt jól tudjuk.
A magyarságnak genetikailag semmi köze a finnugorhoz
Kétféle történelem van. Az egyik történelmet a történész írja. De hát a történész nem miniszterelnök, nem agysebész: a történésznek mindig szüksége van a vajas-kenyerére egy kis szalámira, netán kaviárra. A történész mindig kiszolgálja az adott hatalmat. A másik oldalon van a nép, mi, akik az igaz történelmet írjuk, mert egymásnak adjuk át az ismereteket, a kódolt ismereteket a vasárnapi ebédeknél, a kukoricafosztásnál, a beszélgetéseknél.
|