A Kanadai Magyar Mérnökök Montreali Csoportja 2010. március 10-én, szombaton, harmadszor is ugyanott (A la Feuille d’Érable 156, ch. du Sous-bois Mont St-Grégoire,
Qc J0J 1K0 www.alafeuillederable.com1(450)460-7778) rendezte tagjai és az érdeklődők részére szokásos tavaszi cukorpartiját. A meghívók – ahogyan az lenni szokott, kissé megkésve – rendre kimentek (késő este) az interneten, és a szervezők remélték, innentől minden simán fog menni.

Ám a nyugalom csak hajnalig tartott, mivel a híradásokat hallgatva, többen fölfigyeltünk arra, hogy a Mont St-Gregoire tövében éjfél óta lángol az egyik „cukorház,” és a tűzoltók már nem is a tűz megfékezésével, hanem a továbbterjedés megakadályozásával foglalkoznak. Izgatottan hívogattuk egymást, mert, hogy melyik ház égett porig, azt egyikünk sem figyelte. Hamarosan, még a délelőtti órákban kiderült, hogy szerencsére nem a „mi házunk,” így tehát újabb értesítés ment a tagoknak, hogy minden rendben, nem marad el a cukorparty.

Csupán az időjárás nem volt bíztató. A partyt megelőző héten esős, hideg idő volt, de lássanak csudát! Szombatra kiderült az ég, s kellemes napsütés fogadott minket a Mont St-Gregoir tövében. Több, mint ötvenen jöttünk össze. A jó idő azokat is kicsalogatta a Montrealtól cc. 40 km-re levő, magányosan álló kis Grergoire-hegyhez, akik nem is jelentkeztek.

A gyerekek azonnal megrohanták a – hó hiányában őrölt jéggel töltött – juharszirup-csurdító vályúkat, és örömmel szopogatták a hatalmas, lágy cukorgombócokat.

A Kanadai halabalu című könyvemben így írok erről:

„Künn, a hóra loccsantott és azonnal megdermedt szirupfoltocskák föltekerhetők egy pálcikára. A ping-pong labda nagyságú, ragadós, jéghideg szirupgombócot szopogatni ajánlatos, ráharapni nem tanácsos. Alsó-fölső protézis rögvest beleragad, s egy mozdulattal a kettő könnyedén kiemelhető véle. – Ha ép fogú anyós kap rá, hosszú ideig ki nem nyitja a száját.
Az éhenmaradottak megehetik a pálcikájukat is, bár az ma már nem juharfából van, hanem Kínából.”

Cukorgombócot enni általában étkezés után szoktak a látogatók, amikor már jóllaktak, de a gyerekeket, nem lehetett visszatartani. Természetesen, őket a fent említett veszély nem fenyegette, de félő volt, hogy nem nagyon lesz étvágyuk, mint ahogy nem is volt, s csak a szirupot öntötték maguknak üptre a tányérba.

A nagyszámú részvétel miatt néhányan nem fértek el a kisteremben.
Akik kicsit elkéstek, a szomszéd különteremben kaptak elhelyezést.
A késéseknek az volt az oka, hogy a meghívón az állt: „balra, a második cukorház.” Többeket ez vezetett félre, mert sajnos a „szomszéd” – az első cukorház – égett le. Helyén óriási fekete gödör tátongott.

Ha a tagság másként nem óhajtja, „jövőre velük ugyanitt,” s remélhetőleg, a feketén tátongó lik helyén vadonatúj, csinos cukorháznak is örvendhetünk.