Átéltem – átéreztem – egy földrengést (Gyorsan megírom, amíg tart a riadalom, mert kissémegijedtem.)

A számítógépnél ültem, azt’ valami hirtelen támadt gondolat miatt páros lábbal talpra szökkentem, kirúgva magam alól a széket. – Talán nem egészen így volt, mindenesetre az emlékezetemben ez a kép maradt meg, meg az, hogy mennyire megdöbbentem.

Megdöbbentem és dühbegurultam, mert a „szökkenésre” kegyetlenül zörögni kezdett az öreg, súlyos, laboratóriumi mérleg, amit – jellemzően – keskeny, magas polc tetejére helyezett a férjem. Sem csodálni sem leporolni nem lehet, és egyszer majd agyoncsap valami kíváncsiskodó vendéget, mert a magasan levő súlypont miatt borulékonnyá vált a polc.

Ahányszor elmegy két utcával távolabb a vonat, zörög. A napi 2-3 szerelvény időről-időre alaposan megrözögteti nekem, hogy föltétlenül jusson az eszembe, amikor minden mérleg vörös posztó a szememben, még ez a kis „érték” is. – Pont néhány órával ezelőtt írtam egy ismerősömnek, hogy fényképezőgép elé sem merek állni a gólem-formám miatt.

Léptem egyet a polc fele, és kisandítottam az ablakon, látom-é a vonatot, mivel hallani biz’ nem hallottam – holott szoktam.

- Mi az! Már a vonat sem kell? Elég, ha járok-kelek a lakásban, s máris kocognak a csetreszek? – Próbaképpen megindultam lábujjhegyen, de a rázkódás csak folytatódott, mire észbe kaptam, s futni kezdtem le a lépcsőn, ki a lakásból.

De nekünk nem csak vonatunk van ám, hanem légifolyosónk is. A Dorvalba tartó gépek a fejünk felett húznak el hol magasabban, hol alacsonyabban. Szerencsés esetben a féklapokat is itt nyitják ki, s akkor van csak süvítés...! – Ez, itt, most nagyon alacsonyan „húzott.” A park fáinak a leveleit is szinte megsuhogtatta. A suhogást ugyan nem lehetett hallani, mert közben a fák alatt két fűnyíró száguldott egymást kergetve. – Szünidős diákok lehetnek, azért ez a hangos hajsza – dohogtam.
- Tehát a repülőgép volt a bűnös! Az mozgatta meg a házat, nem földrengés, most pedig a két őrült diákmunkás miatt mozog a talpam alatt a talaj.

Visszamentem a mozgó házba, és arra gondoltam, hogy ha mégsem a két megkergült, eszement okozza, hanem mégiscsak földrengés, akkor illene idős barátnőmet hívni, megnyugtatni. Huszonvalahány-emeletes ház tizedik szintjén lakik, biztos halálra rémülhetett. – Szerencsére nem vette föl a telefont, szerencsére nem volt otthon!
Szerencsére, mert egy ilyen ház tizedik emeletén az ötös erősségű földrengést ugyancsak jobban megérezni, mint náluk, vidéken.

          Az epicentrum Ottawától 60 km-re északra, Québec tartományban volt. 13:41-kor kezdődött, fél percig tartott. – 13:44-kor már ismét a számítógépnél ültem, és fogalmam sem volt mi történt valójában. Csak később, a hírekből értesültem a földrengés helyéről, erősségéről.

A földrengés Kanada fővárosának kormányhivatalaiban komoly riadalmat okozott. A rengéseket Montrealban és Torontóban is érezték.

Epilógus
Egy kedves ismerősömnek küldtem el frissiben történetet, aki az alábbiakat válaszolta:
"Fél percbe sok minden belefér. Egyszer biciklitúrán eltanyáltam egy kanyarban. Az első kerék kifordult a padkán, tigrisbukfenc, felülés, vérző térd, fájó csukló, bicikli szemrevételezése, dudáló-anyázó autós észrevételezése, bicikli felkapása és útról levonulás, mielőtt még el is ütne valamelyik újabb paraszt.
Na, ez kb. fél perc volt, mégis órákat tudnék mesélni arról a tahó autósról, aki hiába látja, hogy az út közepén heverészik egy biciklis, aligha jószántából, és inkább rádudál s elküldi az anyjába”

A történet neki könnyen tragédiával végződhetett volna, mégis, ahogyan beszámolt róla, az nagyon megnevettetett.
Valóban elképzelhetetlen, hogyan férhet időnként fél percbe olyan sok minden.