Saját bőrömön éreztem, mit is jelent a vörösiszap-katasztrófa és bizony pár dolgot másképpen is lehetett volna. Még most sem késő, hát lássuk, miben segíthetne a technika...

Nem vagyok kibic, devecseri vagyok. Persze már évek óta Budapesten élek, de a számomra legfontosabb emberek zöme még mindig Devecserben lakik. Szüleim,  anyósom,  sógornőm, sógorom és tündéri keresztlányom,  feleségem apai ági rokonainak zöme és végül, de nem utolsó sorban gyerekkori barátaim, ismerőseim, volt osztálytársaim. Így aztán én egészen másként nézek az iszapkatasztrófára és saját bőrömön is megtapasztaltam, mit is jelent mindez.

Arról, hogy baj van, nagyjából a gátszakadás után pár perccel értesültem. Itt Budapesten. Annak ellenére, hogy én majd 160 kilométerre voltam a helyszíntől, több információm volt a történtekről, mint a helyszínen tartózkodó rokonaimnak és barátaimnak. Miért is van ez így? Hol került porszem az információs gépezetbe? Hogyan segíthetett volna az információ és a technika a bajbajutottakon? Lássuk!

Miért történt minden olyan hirtelen?

A kolontáriaknak gyakorlatilag esélyük sem volt. Még ha látja is valaki, amikor átbukik a gáton az iszap első hulláma, akkor is nagyjából 2-3 percük lett volna a menekülésre. Ez soknak tűnhet, de tegyük hozzá azt, hogy nem csupán huszonéves férfiakról van szó, hanem öregekről, gyerekekről, kisgyermekes anyákról. De miért is ért oda olyan hamar az áradat? Erről a sajtó nem nagyon beszél, pedig a műholdképek alapján - és itt lép először a képbe a térinformatika - jól beazonosítható oka van. Amikor én a középiskolát megkezdtem, a Torna patak és a vasút is a zagykazetták között haladt Ajkáról Kolontárra. Akkoriban volt még egy vasúti megálló Ajka-Tósokberénden is, ahol gyakorlatilag szintén a zagykazetták tövében élnek az emberek. A jobb érthetőség kedvéért egy műholdképen nagyjából berajzolom a régi patakmedret pirossal. Íme:

A régi meder

 

A nyolcvanas évek végén a patakot és a vasutat akkori árfolyamon mérve is milliárdokért elterelték, azóta közlekedik arra, amerre ma (a műholdképen kékkel jelöltem). Annak idején az a mendemonda járta, hogy a terelésre azért volt szükség, hogy a két oldalon lévő zagykazettákat egybenyithassák és így nyerjenek néhány millió köbmétert. Az elterelés után a régi patak medrét természetesen nem temették be, így az gyakorlatilag tökéletesen alkalmas volt arra, hogy pont azon a sarkon kiszakadt gátból kiömlő iszapos lúgot a közeli Kolontárra vezesse. A hömpölygő áradatnak semmilyen akadállyal nem kellett megküzdenie. Íme egy másik légi fotó a helyszínről, amelyen a régi patakmedernek a töréstől Kolontár határáig vezető szakaszát szintén pirossal berajzoltam, nyílegyenes:

Egyenesen Kolontárig...

Ezen a légi felvételen egyébként már látszik, hogy elkezdték a földmunkálatokat és a Kolontár védelmét szolgáló gátrendszer megépítését, csak az a kár, hogy csak most. A kérdés persze mégis az, hogy a mérnök uraknak annak idején miért is nem jutott eszébe az, hogy egy esetleges katasztrófa esetén a régi patakmeder igencsak felgyorsíthatja az iszapos, vizes lúg áramlását? Úgy is mondhatjuk, hogy ha gyorsan szeretnénk sok embert eltenni láb alól, akkor építsünk 30 méter magas iszaptároló kazettát a falu fölé, töltsük meg lúgos iszappal, majd az esetleges gátszakadás során keletkező lúgot egy csatornán közvetlenül vezessük be a faluba. Így kell ezt csinálni...

Hová lett a falurádió?
Gyerekkoromból még jól emlékszem arra, hogy minden településen ott díszelegtek a tölcséres hangszórók, amelyeket a köznyelv csak úgy emlegetett, hogy "falurádió". Még olyan falvakban is ott voltak, ahol (az "imperialista agresszión kívül") semmiféle veszély nem fenyegette a lakosságot. Ez még akkoriban volt, amikor a technika igencsak elmaradt a mai színvonalától, azóta sokkal kisebb ráfordítással, sokkal hatékonyabb rendszert is ki lehetett volna építeni. Nos, akkor Kolontáron és Devecserben miért is nincsenek ilyen hangszórók? Miért is nincs kiépítve semmilyen riasztási rendszer? A kérdés szinte költői, hiszen tudjuk rá a választ: sokba kerülne. Nos, a zagykazetták megépítése nem került sokba? Egy komplett folyó és vasútvonal 6-7 kilométeres szakaszon történő elterelése nem került sokba? Hogyan aránylik mindezen költségekhez egy pár százezres hangosbemondó rendszer kiépítése és az évenként pár tízezres fenntartási költsége?

Hogy miért is feszegetem ezt a témát? Nos, saját bőrömön éreztem Devecserben, hogy milyen érzés az információ hiánya és az ebből táplálkozó rémhírterjesztés. Utóbbit egyébként a törvény bünteti...

Jön a nyolcméteres ár!
A katasztrófa napján nem voltam odahaza, előtte nap este jöttünk fel Budapestre. Nagyjából a kiömlést követő egy órában én értesítettem szüleimet arról, hogy valami történt. Vasárnap önkormányzati választás volt, édesapám a demokrácia újraéledése óta részt vesz a szavazatszámláló bizottság munkájában. Így aztán éjjel négykor ért haza, a katasztrófa hajnalán. Délben, amikor az iszap elöntötte Devecser alacsonyabban fekvő részeit, ő még javában aludt, én ébresztettem fel. Ez persze még a szerencsésebb eset, hiszen ébreszthette volna az ablakon beömlő lúg is. Természetesen a városban a mobiltelefonálás szinte lehetetlen volt, hiszen mindenki egyszerre akart hívni mindenkit. Szerencsém az volt, hogy szüleim a vezetékes telefont interneten keresztül kapják, az a rendszer nem volt túlterhelve.

A másik szerencse az, hogy a vezetékes telefon is vezeték nélküli, így azt az udvarra és az utcára is ki lehet vinni, 100 méterig tökéletesen működik. Apu ki is ment vele a ház elé, így saját fülemmel hallottam az utcán az üvöltözést, miszerint "Meneküljünk, átszakadt egy másik gát is, jön a nyolcméteres áradat!" Én az internet előtt ültem és a Napló online oldalán már olvastam is egy perccel azelőtti bejegyzést, miszerint a katasztrófavédelem cáfolja az újabb gátszakadást. Apu ezt közölte is az utcán összegyűlt szomszédokkal, akik erre kicsit megnyugodtak. Azt mondanom sem kell, hogy az ő házuk és az egész utca olyan magasan fekszik, hogy egy "8 méteres ár" sem érte volna el, de erről természetesen a helyi lakosokat senki nem tájékoztatta, ahogyan arról sem, hogy egy 8 méteres ár kialakulásának nincsenek meg a feltételei. A szüleimnél is van internet, de sajnos mobilinternet, így esély nem volt bármit is megnézni rajta, úgy be volt lassulva. Így aztán jobb megoldás nem volt, én nyomogattam a frissítést a Napló online-on, ahol szerencsére óra-perc megjelölésével viszonylag friss információkkal próbálták ellátni a lakosságot. Megjegyzem, ez volt az egyetlen internetes újság, gratulálok nekik és ezúton is köszönöm! Az innen kinyert információkat telefonon olvastam be a szüleimnek.

Az űrből is látszik

 

Szerencsére a YouTube és az arra történő feltöltés nagyot fejlődött az elmúlt években, így hamarosan megjelentek az iszapkatasztrófáról készült magánvideók. A tévékben ekkor még mindig nem volt egyetlen kép sem az áradásról, a híradók nagyon sokáig a YouTube-ról lenyert felvételeket mutogatták.

Az elvárható technikai színvonalról
Idézek, és a lényeget vastaggal ki is emelem: "Munkahely, létesítmény, technológia tervezése, kivitelezése, használatba vétele és üzemeltetése, továbbá munkaeszköz, anyag, energia, egyéni védőeszköz előállítása, gyártása, tárolása, mozgatása, szállítása, felhasználása, forgalmazása, importálása, üzemeltetése a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott, ezek hiányában a tudományos, technikai színvonal mellett elvárható követelmények megtartásával történhet." A munkavédelmi törvényből idéztem, amelyről annyit kell még tudni, hogy már az elején, azaz az alapelveknél megtaláljuk az alábbi mondatot is: "Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat úgy kell meghatározni, hogy végrehajtásuk megfelelő védelmet nyújtson a munkavállalókon túlmenően a munkavégzés hatókörében tartózkodónak és a szolgáltatást igénybe vevőnek is."

Autó...volt

 

Tehát egyértelmű az üzemeltető felelőssége azáltal, hogy a hatókörben tartózkodókkal nem, vagy nem eléggé foglalkozott. De nem is ez a lényeg, jogászkodni nem akarok, annak ellenére sem, hogy munkavédelmi diplomám van 15 éve és januárig ebben a szép szakmában is dolgoztam és csak januárban nyergeltem át tűzvédelemre, mert egyébként környezetmérnök is vagyok, a Szent István Egyetemen szakosodtam katasztrófavédelemre. Szóval nem a jog a lényeg, azzal birkózzanak majd a jogászok. A lényeg a tudományos technikai színvonal mellett elvárható követelményeken van. A mai tudományos, technikai színvonal mellett számomra az az elvárható, hogy a zagykazettát olyan monitoring, azaz megfigyelő rendszer vigyázza, amely azonnal értesít a legkisebb rendellenességről is. Számomra tehát az, hogy "reggel megnéztük, még rendben volt" nem tűnik a mai tudományos, technikai színvonal mellett elfogadhatónak. Egy napelemmel működő, mobilinterneten képeket és videót továbbítani képes kamera már megközelíti azt.

 

 Ipari méretekkel mérve egyébként nevetséges összegekről beszélünk. És azt is hozzáteszem, hogy a lakosság tájékoztatása érdekében akár a katasztrófa utáni napon, vagy napokban is ki lehetett volna helyezni egy ilyen kamerát, amelynek a képét akár Kolontár, akár Devecser főterén egy monitoron meg is lehetett volna jeleníteni, de akár a városi kábeltévére is ki lehetett volna tenni. Így talán elkerülhető lett volna az, ami Kolontáron történ, ahol egy ilyen rémhírre egymást taposták az emberek, a híradásokból arról is értesültünk, hogy éppen újraélesztenek valakit, mert rosszul lett az izgalomtól. 

Hajnali ébresztő
Nincs is annál jobb, mint amikor egy iszaplapátolással eltöltött nap, vagy egyeseknél inkább hét után éjjel fél háromkor ébresztik az embert, mondván, hogy átszakadt a gát, menekülni kell. Persze az információ Kolontárról érkezett mobiltelefonon,  magánembertől. A hatóságok, így  a katasztrófavédelem egészen hajnali öt óráig semmilyen információt nem közöltek a lakossággal, így azt sem lehetett tudni, hogy a hír igaz, vagy hamis. A kereskedelmi tévéken szünetjel ment, a magyar tévé valamilyen klasszikus koncertet sugárzott. Mit tehet ilyenkor az ember? Abban bízik, hogy ha tényleg gond van, akkor majd megszólalnak a szirénák. Így aztán ha ruhában is, vissza lehetett feküdni. Valamikor 5 óra körül, azaz majdnem három óra múlva a távolból felhangzott egy sziréna, amire természetesen mindenki ugrott. Az egész utca lakossága, köztük öregek és gyerekek is kinn álltak, senki nem tudta megint, hogy mi is a helyzet. Aztán messziről, úgy 3-4 utcányi távolságból alig hallhatóan elkaptunk egy hangfoszlányt, miszerint megkezdték Kolontár kitelepítését és felkészülnek Devecser kitelepítésére.

A hangosbemondó el sem kanyarodott a mi utcánkba, így kénytelen voltam utánarohanni, és csupán véletlenül hallottam meg azt is, hogy a további információkat a kábeltévén találunk. A hatóságok nem tudom, miből gondolták, hogy a devecseri kábeltévé mindenkinek be van kötve, de sokat egyébként nem veszítettünk volna vele, hiszen mindössze két lapból állt, az egyiken a javasolt felszerelés, míg a másikon egy rövid információ, miszerint a szakemberek nem tartják biztonságosnak a tározó falát, ezért az elővigyázatosság. A kitelepítésre végül nem volt szükség és reméljük, hogy nem is lesz.

Természetesen ezekről a bevágásokról sem lelhető fel a mai napig semmiféle információ, semmi közlés nem történt ezidáig sem a hatóságok, sem a szennyezésért felelő cég részéről. Pedig egy ilyen bevágás simán vezethetett az áradat elszabadulásához és a helyszínen pletykálják is, hogy bevett gyakorlat volt így "könnyíteni" a túltöltött tározók terhelésén. Ha már a francia tévénél tartunk, íme még egy képkocka egy videóból, amelyben Európa jobbik felén azt találgatják, hogy vajh' a kedves "szakemberek" éppen mit és miért szivattyúznak ki az egyébként nem szennyezett szabadba a kérdéses tározó mellett:

Ha megszárad, még veszélyesebb...      

 

Egy kis fizika
Arról sem beszél senki, hogy miért pont itt tört el a tározó fala, vagy ha jobban tetszik, a gát. Nos, szintén az interneten terjednek elméletek, de akik valaha tanultak szilárdságtant, azok ha másra nem is, arra biztosan emlékeznek, hogy a szegleteket lehetőleg kerülni kell, legalábbis akkor, ha az építménynek vagy szerkezetnek nyomást kell tartania. Leegyszerűsítve, ha ezt a gátat kör alakúra építették volna, vagy legalább a sarkokat kerekítik, talán még ma is állna- mondják a statikusok.

Aztán, bár a híradásokban láthattuk, de arról sem beszél senki, hogy a Devecser határában található fatelep vasúti rakodójáról hogyan emelte fel az áradat a több mázsás farönköket és azok hogyan taroltak le mindent, ami az útjukba került. A képeken, Devecserben látható rombolás tetemes részét nem a lúgos víz, hanem az általa elragadott tárgyak okozták.

 

Amiben a kütyük segíthetnek
Ha azt hiszi a kedves olvasó, hogy lassan megtelik az a mély lyuk, amit az iszapáradat mosott ki Devecserben az emberek életéből... téves következtetés. Nagy szükség van természetesen bútorokra, ruhákra és élelmiszerre is, ezekből érkezik is rendesen. De csak gondoljunk bele, majdnem 300 háztartás teljes felszerelését kell pótolni a kávédarálótól a műholdvevőig. Az emberektől a katasztrófa normális életüket vette el, ebbe pedig sok minden beletartozik. Vannak, akik például a katasztrófa óta nem néztek tévét, mert vagy tévéjük nincs, vagy a szükséglakásokban nincs megfelelő antenna. Ezen persze mi is próbáltunk segíteni, az egyik tesztünkben szereplő MinDig tévévevőt nagy örömmel használja már az egyik devecseri család, egy szavunkba került és webáruházi partnerünk, a WayteQ Europe azonnal nekik adta. Köszönjük!!!. Persze vannak, akiknek olyan apró dolgok okoznak problémát, mint a vízmelegítés, kávéfőzés. Az iszapos ruhák mosása sem tesz jót a mosógépeknek, így annak is gondjai vannak, akinek a mosógépet meghagyta az ár. És sorolhatnám. A segélyszervezetek kitesznek magukért, le a kalappal előttük, de mégis olyan érzése van az embernek, mintha egy feneketlen zsákba dobálná bele a cuccokat. Pedig nem feneketlen az, csak óriási nagy... Így aki pénzzel nem, de a mindennapi élethez szükséges - akár apró - dolgokkal tud segíteni, ne habozzék!

A technológia és a technika
A világsajtóban a Kolontár-Devecser vörösiszap-katasztrófát már Seveso-hoz hasonlítják. Hasonlóan az 1976-os olasz katasztrófához, sajnos nálunk is egy viszonylag kis cég tette tönkre több ezer ember életét. A Seveso-I katasztrófa alapjaiban változtatta meg  hozzáállást a kémiai biztonsághoz, reméljük így lesz ez most is. Mert amit a közvélemény elvár - a felelősök megbüntetésén és az általuk okozott károk teljes megtérítésén túl -, az az előírások olyan mérvű szigorítása, amelyekkel a jövőben kizárható a hasonló balesetek előfordulása. Gyanítom, hogy ebben nem is lesz hiba. Amit mi elvárunk, az a KOR SZÍNVONALÁNAK megfelelő technológia, amelybe igencsak beletartozik a korszerű térinformatikai megoldások alkalmazása, a korszerű monitoring rendszerek kiépítése. Mindezek célja az, hogy a lakosság visszanyerje a biztonságérzetét és a tudományba vetett hitét, amelyet most sikerült eljátszani, de rendesen.