Március 15-i megemlékezések

Montrealban Glaser János és Victoriában Miska János
igy emlékeznek a magyarok ünnepén

Magyar Krónika,március 17

2011. március 15.
Glaser János

“Forr a világ bús tengere ó magyar” írta Berzsenyi Dániel 1807-ben, a híres 19. századbeli forradalmi időszak kezdetén. 1848  március 15 és a szabadságharc jelezte nagyjából ennek az időszaknak a végét. forradalmai.”

Manapság meglehetősen hasonló történelmi időszakot élünk. A Közel-Kelet forrong: gyakorlatilag az egész arab világban felkelések, forradalmak dúlnak. Még ott is, ahol, pillanatnyilag csend van, mint Egyiptomban, nem lehet tudni, meddig marad így, de azt sem, hogy mi lesz az egésznek a kimenetele.

Ha a történelemkönyveket nézzük, úgy tűnik, hogy a 19. századbeli felkelések, forradalmak közül a legtöbben, megbuktak. Például a szabadságharc a világosi fegyverletétellel és az aradi kivégzésekkel végződött. Azonban valójában nem ez volt a vége, mert alig húsz évvel később, 1867-ben a Kiegyezés a magyar nemzetnek majdnem minden fontosabb követelését megadta. Bővebb szemszögből nézve a többi forradalomnak is megvolt a világ-alakító hatása. A 19. század végére Latin- Amerika minden országa gyarmatból független lett. Ugyanígy önálló ország lett Európában Norvégia, Görögország, Belgium, Olaszország és Románia is. Magyarország függetlenségét is elismerte a király és császár. Németországot megteremtették a német fejedelemségek egyesítésével, Franciaország végleg köztársaság lett, és folytathatnám. A 19. századbeli forradalmak nagy része, ha nem is ért el mindent, amit a nép kívánt, végeredményben sok és nagy eredményt ért el, és megváltoztatta a világ képét.

A helyzet, mint mondtam, ma nagyon is hasonló a 19. századéhoz. Hogy mi lesz a végeredmény, azt senki sem tudhatja, de azt majdnem biztosra vehetjük, hogy komoly, egész világra kiható változásokra számíthatunk akkor is, ha lesznek olyanok, ahol látszólag vagy ideiglenesen az elnyomás győz.

De mi köze ennek március 15-e ünnepéhez?
Az, hogy 1848-tól sokat tanulhatunk arról, hogyan nézzünk mi szembe a változó világ kihívásaival akkor is, ha nem tudhatjuk, ezek vajjon mik és milyenk lesznek.
1848 március 15. vértelen, erőszak nélküli forradalom volt. Egyetlen lövés sem hangzott el, nem öltek meg senkit, nem állítottak fel sem akasztófát, sem guillotint, végül mégis megkapta magyar nép, amit kivánt. Hogy közben volt egy kétéves véres háború és utána egy talán még véresebb megtorlás, az nem volt sem a márciusi fiatalok, sem a magyar nép akarata, ezt a osztrák császárság támadása okozta. Berzsenyi előbb idézet versében majd egy fél évszázaddal előbb már leszögezte: „Nem sokaság, hanem lélek, S szabad nép tesz csuda dolgokat.” Bár Berzsenyi nem érte meg 1848-at, pontosan ez volt a márciusi események végső győzelmének titka.
A lélek itt a nemzethez tartozás és a nemzeti érdekek fontosságának tudata volt, az, hogy a szabadság és a a közös akarat a legfontosabb.

A márciusi fiatalok és az ország akkori vezetői nem mindig értettek egyet. Ezt bizonyitja Kossuth és Széchenyi igen csak különböző véleménye és éha nagyon is éles vitái; a március 15-i események békés lefolyása azt is bizonyítja, hogy Peőfi felhívásával, hogy „Akasszátok föl a királyokat!” nem mindenki értett egyet. Magyar emberek lévén biztos vagyok benne, hogy tizenkét pont megfogalmazása sem ment vita nélkül.

De nekik NEM EZ VOLT A FONTOS.
Mikor arra került a sor, hogy kiálljanak, minden különbséget félretettek, és csak egy vezette őket: kiállni Magyarországért, a magyar nép nevében és a magyar nép érdekében. Mikor csatára került a sor, mikor a szabadságharc leverése után szenvedni kellett az elnyomást, magyar akkor is a magyarral váll- vállhoz, kéz a kézben együtt állt.

A márciusi fiatalok és a szabadságharc honvédei megérezték, viselkedésük alapjává tették az elvet, hogy a szabadságot nem lehet feldarabolni.
„Szabad vagy addig, amig azt csinálod, amit én akarok” nem szabadság, hanem pont az ellenkezője, parancsuralom. Nehéz elfogadni, de csak akkor van szabadság, ha annak is szabad gondolkozni, véleményt nyilvánítani, sőt, cselekedni, akinek pontosan ellenkező a véleménye, mint az enyém.

Igaz, valódi szabadság nem létezik felelősség nélkül. Felelőtlenség nem szabadság, hanem szabadosság, és mivel nagyon is veszélyes, korlátokat kell szabni. Ezek a korlátok azonban nem  vehetik el az alapvető jogokat senkitől és nem tehetnek kivételt. A két végletet elválasztó határ igen vékony, és nagyon is kell vigyázni az egyensúlyra.
De ez lényegében  a törvényhozók dolga. Mi a mi feladatunk? Mit vár március 15-e öröksége a 21. század magyarjaitól?

Röviden: ugyanazt, amit 1848 magyarjaitól: hogy rakjuk félre a különbségeket, dolgozzunk, éljünk, alkossunk a magyarság szabadságáért, függetlenségéért, lényegében magáért életéért.
És itt állandóan szemünk elött kell tartanunk Berzsenyi mondását: Nem sokaság, hanem lélek tesz csuda dolgokat!

A lélek, amiről itt szó van, az a márciusi fiatalok példája: az összetartás, a közös cél, a nemzet fenntartásának célja. Nem számít, hogy nem vagyunk mindig egy véleményen. Nem az a fontos, hogy nekem legyen igazam. Magyarságunkban testvérek vagyunk, egy test, egy vér vagyunk, együtt élünk, együtt halunk – mint magyarok. Még akkor is, ha fél világ választ el egymástól.

Amit a magyarországi helyzetről, az emberek véleményéről, az ott megjelenő cikkekről, beszédekről, nyilatkozatokról hallok és tudok, az bizony nem éppen ebbe az irányba mutat. Egyre élesebbnek látszanak az ellentétek és a szavak, akár a pártok politikájára, ujságcikkekre, emberek viselkedésére, a bevándorlókra, kisebbségekre, fajokra, vagy majdnem minden másra vonatkozik. Vitathatatlan, hogy Magyarországon egyre nehezebb lesz a megélhetés. Ebben persze nem kivétel az ország, az egész világ bajban van. Az elmúlt fél évszázad hibái és bűnei ott még komolyabbá teszik a helyzetet, és ehhez járul az is, hogy a magyar nép legalább két generációs parancsuralom után most tanulja meg újból, mit jelent szabadnak lenni, és a nyugati példa nem a legépületesebb; csak meg kell hallgatni, mi folyik a kanadai parlamentben.
  
Ez azonban nem oldja meg a problémát. A történelem bizonyítja, hogy magyarok nem tudnak sokáig szabadság nélkül élni. Ha ezt elvesztenék, a nemzet léte forog kockán.
Viszont láttuk, hogy szabadság csak akkor létezik, ha mindenki szabad, és ezt csak akkor lehet elérni, ha hajlandók vagyunk egymás különbözőségét elfogadni. Kívülről nézve Magyaroszág ma nem errefelé tart.
Itt van a mi lehetőségünk, hogy március 15-e örökségének szellemében szolgáljuk az országot.

Két kérdés merülhet itt fel: miért és hogyan. Van, aki kérdőre vonja, miért szolgáljuk azt az országot, mely lényegében kiűzött minket vagy lehetetlenné tette az otthonmaradásunkat?
A válasz lényege egyszerű: azért, mert amit kaptunk a magyarságtól, sokkal többet ér, mint a szenvedés, ami ennek ára volt. Mert az ember, aki és ami vagyok, azt legnagyobbrészben a magyarságtól kaptam. Szüleim  magyarok voltak, tanítóim, tanáraim, barátaim, szomszédjaim mind magyarok voltak, magyarul gondolkozom, a magyarságtól örököltem személyemet, tehetségemet, hibáimat, mindent, ami emberré tesz. Igy van ez nagyrészt a második generációra is, hiszen gyermekeink életüket, személyiségük alapjait tőlünk kapták, és bár sokban hozzájárult az a nép is, amelyben felnőttek, a magyar eredet bélyege mégis meghatározza létüket. Ez az örökség pedig felelősséget von maga után azokkal szemben, akik ezt átadták – nemcsak az egyes személyek, hanem a nép is. Ha szabad emberek akarunk maradni, a felelősséget is el kell vállalnuk.

A hogyan kérdést talán nem ilyen egyszerű megválaszolni, mert a lehetőségek  minden egyén számára különbözőek. De a lényeg ugyanaz: nekünk, akik a nagyvilágban élünk, akik megismertünk egy más, vagy esetleg több más társadalmat minden előnyével és hátrányával, példát kell adnunk az otthiniaknak, mit jelent szabadon élni.
Ha meggondoljuk tapasztalatainkat, nyilvánvalónak kell lennie, hogy igazi szabadság csak akkor létezik, ha minden megkülönböztetés nélkül megadjuk mindenkinek ugyanazt a szabadságot, amit magunk számára megkövetelünk és ugyanígy mindenkitől megköveteljük ugyanazt a felelősségérzést is — belelértve önmagunkat. Itt a mi közösségünkben kell megteremteni azt az egységet, mely elfogadja a különbözőséget, mely minden elletét ellenére akar és tud együtt élni, együtt kűzdeni és együtt élni, mert mind magyarok vagyunk. Ha mi meg tudjuk ezt tenni, példát adunk az otthoniaknak, hogy lehet a huszonegyedik században is 1848 példáját követni, és ezzel eredményeket elérni, ezzel boldognak lenni. De ez mindannyiunkon múlik.

Magyarnak lenni azt jelenti, hogy tagja vagyok a nemzetnek, és ezért felelős vagyok a nemzet fenntartásáért is. És  mindenki, aki ehhez a nemzethez tartozik, az én vérem, együtt élünk, egymásnak és egymásért élünk, mert ha nem, együtt halunk, kihalunk.
1848 március 15-e megmutatta az utat. Hölgyeim és uraim, rajtunk, együtt is és külön-külön is rajtunk múlik, járjuk-e ezt az utat, amelyik egyedül biztosítja a magyar nemzet fennmaradását, vagy hagyjuk, hogy nézetkülönbségek, véleménykülönbségek, vallás, faj, vagy akármilyen más különbségek elválasszanak és ezzel eláruljuk 48 örökségét és magát a magyar nemzetet is. Hogy én hogyan gondokozom, hogyan viselkedek, hogyan élek, az csak rajtam múlik.

Ha szabad ember vagyok, ha szabadon akarok élni —és hiszen éppen ezért hagytam ott szüleimet, családomat, otthonomat, a földet, amin felnőttem — akkor nem számít más mit csinál, hogyan él, én vállalom a felelősségemet ami szabadságommal jár és képességem szerint szolgálom a magyarságot és az itteni magyar közösséget azáltal is, hogy együtt élek, együtt dolgozom mindenkivel, aki magyar. Ezt azonban mindenkinek magának kell eldönteni

2011. március 15.
Miska János

For those of you whose English is better than your Hungarian, in a nutshell: 163 years ago, a group of young Hungarian intellectuals, polititians, lawyers, historians, poets and novelists gathered together in the Pilvax Coffehouse to discuss politics, read text, deliver presentations and recite poetry. Enthused by their own oratory they tremped the streets of Central Pest, marched to the National Museum where a slim young poet, Sándor Petõfi, just like our very own Imre Székely, recited his Nemzet dal, the poem that came to symbolize the Revolution of 1848, and the day that became the Hungarian National Day.

A Szabadságharc előtt és annak idején is,  alkotmányos vezérelvek alapján cselekedtek őseink. Pozsonyban, majd a pesti zsinaton a Széchenyi-vezette haladó konzervatív szárny, s a Kossuth-inspirálta radikális ágazat az ország sorsát igyekezett egyengetni törekvéseivel. Nem is gondoltak ők forradalomra! Ellenkezőleg, törvényes deklarációkat, reális követeléseket intéztek a bécsi udvarhoz. Követelték az ország belügyeibe, külügyeibe, pénzügyi, honvédelmi ügyeibe való beleszólás jogát. A gyengekezű császár, az Európaszerte fellángoló forradalmaktól való félelmében, engedett a magyar követeléseknek.  Kinevezte Batthány Lajos miniszterelnöksége alatt az első felelős magyar kormányt.

Minő eredményeket ért el ez a fiatal kormány rövid idő alatt! Többek között, eltörölte a feudális törvényeket; felszabadította a jobbágyokat; bevezette az általános adóintézmény-rendszert; törvénybe iktatta az általános szavazati jogot. Mind-mind a humanitás ragyogó példája. Büszkék lehetünk rájuk, bárhol éljünk a világon.

Milyen irónikus, hogy hajdan is, ma is, sokan pont az ellenkezőjét terjesztik a magyarságról. Rasszizmussal, idegengyűlölettel illetik ezt a népet. Napjainkban azért vádolják a magyar kormányt a demokratikus elvek megszegésével, félremagyarázott médiatörvény alapján, mert ezt a kormányt a szavazók kétharmada választotta meg.  Mert a nép végre szabadulni akart egy felelőtlen, a nemzet érdekeivel mit sem törődő, idegeneket kiszolgáló hatalomtól.

Meg kellene már születnie a világnyelveken egy új történelem könyvnek, s tudtára kellene adnia a világnak igazi nemzeti értékeinket; a magyar nép humánusságát. Félő azonban, hogy ehhez a megírandó könyvhöz is a magyar balliberális pártok, s azok történészei és filoszai szolgáltatnák a hamis adatokat. Akik azt hirdetik rólunk, az új alkotmány kidolgozása idején (minek megalkotásában ők nem hajlandók részt vállalni!), hogy a magyarság 200 évvel  lemaradt a demokrácia és az alkotmányosság gyakorlatában, s tanuljunk szorgalmasan a nyugati nagy demorciáktól. Érdekes, alig húsz évvel ezelőtt ezek az elemek még a Szovjetuniót tartották példaképünknek, s ahhoz futottak okulásért.

Nincs abban semmi rossz, ha tanulni akarunk más népektől. De ne a saját értékeink lealacsonyításával. Nálunk 1222-ben jelent meg az első alkotmány, az Aranybulla. Hány európai országnak van ezer éves alkotmánya? Talán az egyedüli Angliának? A nagymúltú Spanyolországnak 600 éves, Hollandiának 400, Olaszországnak 150 éves alkotmánya van. Nem is szólva a fiatal utódállamokról. S hogy hiányzik bennünk az alkotmányos szellem? Mint a Magyar Hírlap feljegyezte, az Aranybulla 31 pontja között szerepel olyan tétel, amely kimondja: a törvény előtt mindenki egyenlő, még a király is. Ha megszegi a törvényt, büntethető. Leváltható. Hol volt ilyen paragrafus az angol alkotmányban? Ahol a király háromszáz évvel később is a maga érdekei szerint alakította a törvényt. Nemhogy elmaradottak vagyunk, de sok dologban élen jártunk a világon. Az első kisebbségvédő törvényt  például Pesten hozták, 1848-ban, a Szemere Bertalan kormány égisze alatt. Itt vált törvénnyé a jobbágyfelszabadítás is. Amerikában még évtizedekkel utána is törvényes rabszolgatartó intézmények működtek. Magyarországon 1920-tól szavaztak az írni-olvasni tudó nők. Svájcban 1971-től!

De maradjunk csak a magunk kanadai portáján. A második világháborút követően, magas végzettségű magyar nők, orvosok, tanárok, mérnökök, gyógyszerészek, könyvtárosok érkeztek az áldott befogadó Kanadába. Az Ottawai Egyetem orvosi karán több magyar tanárnő tanított, dr. Tolnai, dr. Beznák Margit dékán, dr. Várnai Pálné és mások. Kossuth Éva édesanyja, született Buza Ilona hivatásos gyógyszerészként érkezett az új hazába. Hány nő tagja volt a soproni erdőmérnöki gárdának, Andódi Edit, Kováts Márta, Viszlai Éva, Gyöngyös Erzsébet, hogy csupán a victoriai mérnököket említsük! S mégis, mégis, a hamiltoni McMaster Egyetemen, Molnár Emese iskolatársunkat 1957-ben próbálta lebeszélni a vegyészeti tanszék a beiratkozásról, mert a vegyészet férfi szakmának számított!

Merjünk kis nemzet lenni, tanítja a Moszkvában végzett, s immár az Európai Parlamentben nagyon befolyásos politikus. Ha egy 10 milliós ország kis nemzet, minek nevezhetjük Luxemburgot? Vagy a 2 milliós Észtországot? Földrajzilag, még megcsonkított állapotunkban is háromszorosa vagyunk Svájcnak vagy Szlovákiának. Mi középnemzet vagyunk! S hogy rasszisták, kiközösítők? Országunkban otthonra talált a hazájából elüldözött bolgár, osztrák, lengyel, zsidó, kelet-német hazafi. 1551-től szabad vallásgyakorlás létezett nálunk, mialatt Nyugat-Európában torát ülte az inkvizícó, a gyarmatosító háborúskodás. Történelmi tény, hogy az 1800-as években a magyar parlament 27 erdélyi román képviselője testületileg kivonult, ha nem tetszett nekik valami.     

A 48-as forradalom, alig fél év leforgása alatt több fázison ment keresztül. A zsinat reformköveteléseit parlamentáris államforma követte. Utána jött a vér nélküli forradalom, mely szeptemberben Jellacic horvát bánnak, az országunkra való támadása után szabadságharccá, a debreceni trónfosztás után pedig függetlenségi háborúvá vált.

Szabadságharcunk lelkes fogadtatásban részesült szerte a világon. Mint a Szigeti Magyarság egyik számában megírtuk: más népek legjobbjai, költők, művészek, államférfiak ünnepelték szellemét. Neves vezérek, tudósok, történészek azt írták javára: A magyarság ráébredt, hogy a megalkuvásnál többet hoz a nyílt felkelés.   S annyiban különbözik a korabeli forradalmaktól, hogy egyetemes eszmék érdekében szállt síkra. Mint a francia forradalomban kinyilvánított világszabadság, egyenlőség és testvériség elve. Hangsúlyozta a nemzetek békés egymásmellett élését, melyről milliók és milliók álmodoztak századokon át, s álmodozunk ma is.

48-ban sem voltunk magunkra hagyatva. Részt vettek küzdelmünkben lengyel, osztrák, olasz légiók. Németek, svédek, amerikaiak harcoltak eleinkkel a csatamezőkön. A bécsi udvar ellenünk való bújtogatása ellenére is, elődeink oldalán küzdött sok horvát, szerb, román hazafi. A szlovákok és ruszinok mindvégig kitartottak a szabadságharcban.

A forradalom szelleme örökérvényű. Elkísér bennünket az élet útján, bárhol a világon. We should be proud of the humane values of the Freedom Fight. We should do our best to preserve the spirit of our national heritage. So that we can pass it on to our next generations for their embetterment. Ne feledjük, hagyományaink tiszteletben tartása és megőrzése nem aláássa, de igazolja hű kanadai állampolgárságunkat és biztosítja választott hazánk elismerését is. Preserving our national traditions makes us complete human beings. Mert a kettő, a magyar és a kanadai eszmeiség kiegészíti egymást. Ezt jelenti számunkra 1848.