Még a tehetősebb magyarok sem gyakran nyaralnak Japánban, népeink rokonságának is kevés a híve, valamiért mégis befészkelte szívünkbe a rokonszenv. Gondoljunk rájuk!

Van egy ország, ahol munkahelyet úgy választanak, mint hitvest, egész életre. A vállalat, a munkatársak a család részei, mindig ott állnak a gondolkodás középpontjában. Már az óvodában megtanulják, hogy a közösség minden tagja felelős a munkakörnyezetért. Az öt évesek is takarítanak, az óvodai munka nem merül ki a játékok helyre rakásában. Már az iskolások egyenruhája eltünteti a vagyoni különbségeket, de ez nem jelenti azt, hogy kis szürke robotokká válnának a tanulók. Közelebbről megismerve őket azonnal kiderül, hogy mennyire színes egyéniségek.

A hierarchia szigorúan megszabott korlátokat ad a viselkedésnek, jogoknak és kötelességeknek. A beosztott pontosan tudja, hogy mit tehet, és mit kell tegyen. A felettes bírálata nem divat. Ez a szemlélet sokáig a politikai állásfoglalásokat is jellemezte, csak az ezredforduló hozta el az alternatíva keresés igényét. Az azonos, vagy közel azonos szinten álló között a tréfálkozás gyakori, legalább annyira mint minálunk, de nem munka közben, csak utána. A kollégák ugyanis igen gyakran tartanak közös esti összejöveteleket, ahonnan csak késő este érhetnek haza. Mondhatjuk úgy is, a csapatépítés nem munkaidőben zajlik.

A legegyszerűbb tevékenységek is fontosnak számítanak, annak értelmével láthatóan tisztában vannak. Elmondásuk szerint örömmel végzik a munkájukat, és ez általában látszik is. Pontosan körülírt rend uralkodik a munkaasztalokon, és a technológiában, és tervezett a fejlesztés iránya és üteme is, de ez nem jelenti azt, hogy szükség esetén ne végezzenek egy gyors váltást, akár stratégiait.

Egyre több hagyományosan japán termék készül japán tervek alapján japán technológiával, de külföldön, talán ezért is érezhető a munkanélküliség, ami ebben a munkán alapuló társadalomban Isten csapása.