A kivégzett és elűzött magyar hősök emlékére rendezett előadás a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség dísztermében került bemutatásra 2011 október 21-én, Monteálban.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 55. évfordulójának tiszteletére történő megemlékezés rendézése a Montreali Magyar Iskola, a Cserkészet, és az Egyházközség közös összefogásával jött létre.
Az emlékműsor ünnepi szónoka Raffay Ernő történész volt Budapestről. A műsor - A magyarok vére – Hommazse a 1956 - címmel került bemutatásra a meghívott magyar színművészek vendégszereplésével, a Kormorán együttes zenéjével, Koltay Gábor, rendezésében.

A bemutatott előadás, dinamikus, megható egyben határozott üzenetet tolmácsolt a magyar nép soha meg nem törhető hazaszeretetéről. A mai Magyarország küldte ezt az üzenetet, azok a mai fiatalok, akik még nem éltek 55 évvel ezelőtt, de őszintén átérzik annak a napnak jelentőségét és fontosságát az egész világpolitika fordulataiban. Jó volt érezni ezt az erőt és őszinte megnyilvánulást, ami a mai, még mindig viharos világban tüzelt a bemutatott előadásból.

Az ünnepi szónoklatok megnyitójaként, Androvic Tamás plébános úr szólt.
Íme teljes beszéde:

Mélyen Tisztelt Nagytiszteletű György Attila lelkész úr, Szentmihályi Gyula tiszteletbeli konzul úr, Raffay Ernő történész úr, Koltay Gábor rendező úr, művészek és honfitársak!

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Nagy megtiszteltetésben van részünk a mai napon, hiszen megemlékezünk azokról, akik 55 évvel ezelőtt megálljt mondtak az erőszaknak, a gyűlöletnek, az elnyomásnak és a hazugságnak. Ők felismerték azt, hogy magukra számíthatnak csupán, és nekik kell visszavenniük az országot; és ki kell venni a hatalmat az idegen kezekből. Ők azok, akik Mindszenty József bíboros, hercegprímáshoz fordultak segítségül.  A magyar Egyház és annak feje útmutatást és bátorítást adott, sőt felszólalt a társadalmi igazságtalanságok ellen, rávilágított a valótlan állításokra, és vállalta a szenvedést és az üldözést a népért. Azok, akikről ma megemlékezünk igazi hősök, hiszen életüket Istenért, hazáért, és honfitársukért áldozták fel. Ezek az emberek valódi forradalmárok voltak, nem pedig csőcselék, csürhe banda vagy ellenforradalmárok, ahogyan a meghamisított történelemkönyvekben tanították.

A magyar nép a forradalom 50. évfordulóját nagy izgalmak közepette várták, hogy az egész nemzet méltóságteljesen emlékezzenek meg az 56-osok bátorságukról és tetteiről, és méltassák azt. Ehelyett, az akkori kormány kordonokkal zárták ki az ünneplő közönséget a Kossuth-térről, majd az ártatlan tömegre uszítatta a karhatalmat, amely az emberekre lőttek, szemeket lőttek ki, és kardlappal turistákat, országgyűlési képviselőket és papokat vertek meg.

E történtek óta 5 év telt el, és most már – hosszú évek után – újra nemzeti érzelmű kormány áll az ország élén, akinek köszönhetően ma nincs kordon, se gumilövedék, se kardlap. Azonban, még most is működnek bizonyos erők, akik a nemzeti érdekek ellen cselekszenek; mind odahaza, mind idekint. Pénteken megalakult a Kanadai Magyar Demokratikus Charta, amely már megfogantatásakor vádlevelet fogalmazott, amelyben a jelenlegi magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort autokratának nevez, és kormányzati intézkedéseit pedig diktatórikusnak minősíti. Ez a Charta nyilvánosan hasonlítja össze a nemzeti érdekeket védő kormányfő tevékenységét Hitler Németországához és a Sztálin-féle Szovjetunióhoz. Magukról azt mondják, hogy függetlenek, holott ez a Charta a magyarországi Magyar Demokratikus Charta szárnyszervezete, amely Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök hathatós támogatását elvezi, és aki készül egy új baloldali pártot alapítani. Hol itt a függetlenség!? Azt vallják, hogy elállnak attól az esetleges vádtól, hogy a vádiratuk a magyar népet sértené, vagy támadná. Ők pedig azt teszik, amikor fasisztákkal hozza össze azokat, akik a nemzeti érdekeket védik és képviselik. Olyannyira támadnak, hogy képesek egy egyházi személyt az érseki hivatalnál feljelenteni véleménynyilvánítása miatt, sőt bírósági perrel fenyegetni, ha nem vonja vissza azt. Kérem, hogy mindenki jól figyeljen, és hallgasson meg: nem vonom vissza azt, amit véleményként írtam, és nem kérek bocsánatot azért, mert mertem a véleményemet megmondani. Ha így tennék, akkor szégyent vallanék Prohászka Ottokár püspökre, Minszenty József bíboros hercegprímásra, Márton Áron püspökre, II. János Pál pápára, és sok más egyházi személyre, akik igenis felszólaltak különféle társadalmi kérdésekben.

Mi mindannyian 1956 szellemében gyűltünk össze, és ennek a szellemében ma megálljt mondunk. Megálljt mondunk a bankároknak, megálljt a hitelezőknek, megálljt a pénzintézeteknek, megálljt a multinacionális cégeknek, megálljt a fosztogatásnak, megálljt az idegenhatalmak érdekeinek és megálljt a hazugságoknak. Nem leszünk többé a bankároknak még az idegenérdekeknek rabjai, hanem Magyarországot visszavesszük, és kivesszük a kezükből. Saját hazánkban nem leszünk rabszolgák többé.  1956-ban a rendszerváltást elindították, 1989-ben a rendszerváltást elkezdték, és most itt az idő, hogy a rendszerváltást befejezzük.

Ezzel a szellemmel és ezekkel a gondolatokkal fogadják ünnepi programunkat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

A Plébános urat követően, a montreali tiszteletbeli magyar konzul, Szentmihályi Gyula, szintén meghatóan emlékezett az 56-os eseményekről, saját élményein keresztül, majd bemutatta Raffay Ernő történészt.

Raffay úr beszédében rávilágított a magyar forradalom hatalmas jelentőségére mind a hazai, mind a világpolitika terén. A politikai életben történt óriási változást amit a magyar forradalom idézett elő,  a kommunizmus alapjainak majd később teljes megbukásának bekövetkeztét.
Emlékezett az ötvenöt évvel ezelőtti eseményekre, a mártírokra, a szétlőtt Budapestre, a visszavonuló Vörös Hadseregre. De emlékezett az öt évvel ezelőtti szomorú eseményekre is, a kilőtt szeműekről, a megvakítottról, az összetört végtagokról, a betört fejű képviselőn gúnyolódó szadeszes vezérről. Ha igazi arcukat keressük, a könnygázfüstön át találhatjuk meg.
Összefogásra hívott és buzdított mindenkit, mert a tűz, a láng, az erő nem a kitartásban, hanem az összefogásban rejlik;

Raffay professzor úrnak jutott a megtisztelő feladat, hogy az ünnep keretében egy emlékérmet nyújtson át Korsós Lászlónak, a montreali magyar szervezetekben sok éven át teljesített áldozatos munkájáért.
Gratulálunk és kívánunk jó egészséget még nagyon sokáig.

Befejezésül Nt. György Attila református lelkészünk záróbeszédének, szinopszisa:

Tisztelettel, szeretettel és hálával köszönjük a mai nagyszerű ünnepi műsort a művészeknek, a szereplőknek és a rendezőségnek. Szívdobogással, könnyekkel és hálásan fogadtuk ezt a csodálatos ünnepi megemlékezést.

Ezen a napon, az  1956-os forradalmi hősökre való emlékezéssel  kapcsolatban nem tudom megállni, hogy meg ne említsem lengyel barátainkat, akik sem az 1848-as, sem  1956-os megemlékezéseinkből nem maradhatnak ki.
Az 1956-os forradalom azzal kezdődött, hogy a lengyelországi Poznanban munkásfelkelés volt, és a politikai rendőrség a tömegbe lövetett- Halottak és sebesültek százai.
A budapesti műszaki egyetem hallgatóit többek között a lengyelek melletti szolidaritás indította gyülekezésre a Bem szobor köré, megemlékezvén az 1848-as  forradalom és szabadságharc legendás lengyel tábornokáról, Bem Józsefről és az 1000 éves lengyel magyar barátságról.
A magyar munkásságot is a lengyelországi események lendítették mozgásba, hiszen a poznani vérengzést általános munkás sztrájk követte és októberben pedig a népszerű Wladislav Gomulka hatalomrajutása.

Dicsőség adassék a hősöknek, a példát mutató magyar fiataloknak, de dicséret  és dicsőség lengyel barátainknak is a szabadságért vívott közös küzdelemben.
Magunk elé idézhetjük ma is Tamási Áron regénybeli Ábeljét, amint Ábel a Székelyföldről  áthajózott Amerikába. Ábel még a „bábeli” tornyok tövében is meg kellett, hogy állapítsa, hogy az Amerikai Egyesült Államok története voltaképpen jól kezdődött.
Ezt a mondatot meg is ismétlem. Az Amerikai Egyesült Államok története voltaképpen nagyon is jól kezdődött. Talán mindenki tudja, hogy a  Függetlenségi Nyilatkozattal, ami arról szól a bevezetőjében, hogy a teremtő Isten minden embert egyenlőnek teremtett. Ebből a teremtői akaratból való egyenlőségünk folytán, a teremtő akaratából mindnyájunknak egyformán, elvitathatatlan jogunk van az élethez, a szabadsághoz és boldogsághoz.
Ebből a  háromból hogy élet, szabadság és boldogság, ezek közül, Petőfihez híven, a szabadság a legfontosabb. (Szabadság szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom az életet, a Szabadságért föláldozom,  Szerelmemet. - Pest, 1847. január 1.- )
A legfontosabb a szabadság, mert szabadság nélkül nem élet az élet, és szabadság nélkül a boldogság pedig egyszerűen lehetetlenné válik.

A függetlenségi nyilatkozat azt mondja, hogy akármilyen kormányzat szerveződik, a Föld bármely pontján, az elméletileg azért áll fel, hogy a nép akaratából, az élethez,  a szabadsághoz, a boldogsághoz való jogot biztosítsa egyformán mindenkinek.
Amennyiben valamelyik kormányzat nyilvánvaló módon visszaél hatalmával, és a nép vesztére igyekezvén a nép életére tör (ugye haláltáborok, internálótáborok, gulágok stb,), ha nyilvánvalóan és gonosz módon a nép szabadságára és boldogságára tör, diktatúrát és körmönfont zsarnokságokat építve, akkor a nép minden egyes tagjának, egyenként és közösen is, joga, mi több, kötelessége a nyilvánvalóan istentelen és törvénytelen hatalomnak való ellenállás.
Így kezdődik a Függetlenségi Nyilatkozat és az Amerikai Egyesült Államok története úgy 1776 táján.

Történt azonban ötszázötvenévvel még azelőtt, hogy II. Endre magyar király kiadta a magyar írott történelmi alkotmányosság egyik sarokkövét, az úgynevezett Aranybullát 1222-ben, amelyben szintén benne foglaltatik az ellenállásnak a joga, és amely egyébként demokratikus alapjog, még ha királyi pátensre is írták.

E szerint ugyan legális szinten a király a legnagyobb felsőség az országban, de csak addig, amíg az ország törvényeit, alkotmányosságát, jogszokásait tiszteletben tartja. Ebben az esetben minden alattvaló az első és utolsó vérig is, Istenért, a Hazáért, a magyar Szent Korona jogi szellemében köteles engedelmeskedni a felsőbbségnek, sőt  akár az életét is odaadni a hazáért, ha kell.

Ebben az esetben, de csakis ebben az esetben a felsőbb kormányzatnak való engedelmesség szinte Isten iránti engedelmességgel egyenlő, ahogy ezt Pál apostol egykor nyomatékosan tanácsolta a Rómában lakó keresztényeknek.
De amennyiben a király vagy akármilyen felsőbbség a régi tradícióktól, az alkotmányosságtól, az ország ősi törvényeitől nyilvánvalóan elrugaszkodik,  öntörvényű zsarnokká válik, akkor minden alattvalónak,  egyenként és közösen is joga, sőt alkotmányba foglalt törvényes kötelessége az ellenállás.

Ez az ellenállási jog ábrázolódott ki az 1848-49-es  szabadságharcban,  és ugyanez 1956- ban is. Az 1956-osok 1848-ra hagyatkoztak, a Nemzeti Dalt szavalták (Sinkovits Imre) a Bem szobornál, hangoztatva a 48-as jelszavakat.

Ma is még mindig így vagyunk, hogy nem engedhetünk a 48-ból és most már nem engedhetünk az 56-ból sem, mert a minden embernek egyformán járó jogot, úgy mint az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz való jogot manapság és világszerte, úgy tűnik, hogy ismét egyre nyomorítóbb zsarnokságok kérdőjelezik meg.
Talán mindannyiunkra megint szükség van, hogy Kossuth hívó szavaira a szabadság zászlait megint kibontsuk. Talán soha nem volt még - beleértve a 48-as és az 56 -os időket sem -, ennyire globális, ennyire szörnyűséges és ennyire álcázott az elnyomás, mint amiben éppen ma élünk.

Az ünnepi megemlékezés felemelő és időnként könnyekig megható pillanataiban is tudatosítanunk kell azt, hogy a megemlékezés szép és jó, de ahhoz, hogy valóban méltóak lehessünk az előttünk járt hősökhöz, nekünk magunknak is tennünk kell valamit gyermekeink, unokáink és a  következő nemzedékek jövőjéért és boldogságáért.
Olyan világban, ahol a farkasok szervezetten munkálkodnak a bárányok kihasználásán, sőt gyakran lemészárlásán, a bárányoknak is kötelessége az összefogás, az együttműködés és a Krisztustól  tanult szelíd, de határozott fellépés minden gonosz ellen, beleértve a zsarnokságot is.

Kérjük az örökké való Isten áldását a mai napon ennek a  csodálatos műsornak a szereplőire, az ünnepi szónokra, a szervezőkre és erre a drága montreáli közönségre.  Erősítsen meg bennünket úgy az Úr Isten, hogy képesek legyünk Ő általa az előttünk álló feladatok teljesítésére és a világ bajainak orvoslására, hogy Áldás, Békesség lehessen köztünk mindenkor.

Úgy legyen!