Jel élet     

 

Magyar Krónika januar 7. Surján László\MHL

 

Ha barátunk, gyermekünk, házastársunk távolra utazik, hányszor kérjük, adj életjelet. Ha barlangba, bányába rekednek emberek, a mentőcsapat feszülten figyeli, jön-e valami életjel a mélyből. Igen, adott esetben az életjel igen-igen fontos. De a jel élet fontosabb.

Ilyenkor advent táján érdemes elgondolkodni, mit is ér az életünk nekünk, és mit másoknak. Hagyunk-e nyomot magunk után és jelez-e valamit a többi embernek.

Igaz ez, akárkiről beszélünk. Olykor egy-egy írót megragad egy látszólag egyszerű emberi élet és megismerteti vele olvasóit. De magunk is láthatunk sok példamutató emberi életet akár a tanulatlan kétkezi munkából élők körében is, sőt napjainkban e körben inkább, mint az úgynevezett intelligencia világában. Érdemes tudatosítani, hogy például az 1956-ot követő megtorlások során a kivégzettek zöme munkásember volt, vagy paraszti sorból származott. Az értelmiséget hasznosabb volt megvennie a rendszernek, mint elpusztítania. Ráadásul olcsóbb is. Egy kis előnyért hamarabb lett besúgó a tanult ember, mint a lázadó munkás. A kivégzettek mesterségesen megrövidített élete igazi jel élet. A hazához, a tisztességhez, a szabad jövőhöz való hűség jele. Hűség, szó szerint értve, mindhalálig.

Az ilyen jellé válás csak történelmi, nagy időkben lehetséges. De jellé mindenkor és mindenki lehet. Sőt, nem az a kérdés, hogy jellé leszel-e vagy sem, hanem az, hogy minek leszel, minek vagy a jele. Hatósugarunk lehet kicsi vagy nagy, de mindenképp létezik.

Lehetünk ügyeskedők, egyéni kis előnyök hajkurászói, az önzés jelei. Lehetünk a szolgálat, a szeretet, a szolidaritás jelei.

Aki közéleti pályára lép, az messzebbre látszik. Jelebb jel, mint más. De vajon mi látszik belőle? Elvben tettei világítanak. De láthatóságuk politikai harctér. Saját életemből is tudnék félremagyarázásokra példákat. Szorgos intimpisták hordják a híreket, rágalmak pókhálóját szövik politikai ellenfeleik köré.

Nem állítom, hogy ezt a meglehetősen aljas módszert csak az egyik oldal veti be. De a baloldal ezirányú akciói durvábbak és gyakoribbak.

A tisztességes ember elutasítja a jólértesültség köntösét magára öltő rágalmakat. Amióta internet van, ezek terjesztése igencsak könnyebbé lett. Ez ellen igen nehéz eredményesen védekezni. Cáfolni a hamis híreket? Kell persze, de nincs annyi becsület a hiszékenyekben, az önkéntes terjesztőkben, hogy mindenkinek visszajelezzenek, ha egy ilyen cáfolattal találkoznak.

Aki a tisztesség jele kíván lenni, a mai világban nem terjeszt ellenőrizetlen híreket. Ezek becsapnak, hangulatot keltenek, lázítanak. Esetleg annyit tudsz megállapítani, hogy „Lehet benne valami”. Vagy azt mondod: „És ha igaz? Tenni kell valamit!”

Igen, jó lenne, ha ez vagy az a hiba nem létezne. De mekkora a veszélye annak, hogy hamis híren háborgunk? Eldönthetetlen. Aki nem tud utána járni, kisebbet hibázik, ha szemétkosárba helyezi ezeket a leveleket, mint ha részt vesz terjesztésben.

Visszatérve a jel élet-ségre, mindössze azt kell tudatosítani, hogy mindenképp jelek vagyunk. Ne legyünk a rágalmazás vagy a hiszékenység jelei.

Gondoljuk végig, mit sugárzunk bele a világba. Ha őszinte az elemzés, kiderül: jót is rosszat is. Javítsunk az arányokon minden nap legalább egy kicsit! Nemcsak adventi feladat: egy életre szól.