Villámlik, rendesen... Pár napja már idéztem Nyirő József fenti mondatát, amellyel előfizetőket toborzott első novelláskötete megjelentetéséhez. Másképp nem ment; és másképp ma is csak egy kicsit könnyebb. Legalábbis a most ajánlott szerző esetében – akinek első kötete, bizony, erősen megkésett. De végre előttünk fekszik, annak, amelyről az elmúlt évben írtam, egy bővített változata. Szerettük volna még most, tavasszal, olvasóinkat egy bemutatóra invitálni, ahol nem csak a könyv, hanem egy kiállítás is prezentálta volna azt a munkásságot, amely visszaviszi nézőit (és a kötet lapozgatóit) az ötvenes-hatvanas-hetvenes és nyolcvanas évekbe; no, ez nem zenerádió-reklám akart lenni, hanem a valóság. Gátfalvi István munkái ugyanis az említett kort dokumentálják, izgalmas módon; megidézve a régi fotólaborok eltéveszthetetlen hangulatát is. Koltai Lajos mondta egyszer, hogy aki celluloidra forgatott, az soha nem szokik át a digitális eljárásokra; nos, soha ne mondd, hogy soha, ez igaz a filmiparra is, de a könyv kapcsán – Egy kiáltás képei – megfelel a valóságnak.

A szerző nem illesztett új képeket a régiek közé, nem akart digitális változatokat; eredeti, natúr valóság tárul annak látványvilágából elénk. Mondom, jó lett volna ezt egy élő könyvbemutatón érzékeltetni, de bizonytalan ideig elmarad ennek lehetősége. A szerzőt ugyanis, most nem ide véve alapbetegségét, amely miatt tíz éve dialízis-kezelésre szorul – közel egy éve ritka pech-sorozat elszenvedője. Hogy súlyosabb szavakat ne használjunk. Az első fázisban egy infarktus, a következőben egy ennek utókezelésével összefüggő szívritmus-szabályzó beültetése, majd műtendő gerincsérv miatt mankók segítségével tudott csak közlekedni, s a legfrissebb: egy combnyaktörés.

Mert a mankó sem mindig segít...  Marad, mert mi lenne más, marad a vers, amit ír és amit kap a költő; mert hát barátom az is, csak nem nagyon van neki mit.

Bocsánat a profanizálás miatt, de hát István a barátom, tényleg sírva röhögtünk, noha az egyik nem a másikból adódott, az újabb történeten, történetünkön. Hogy én lassan két hónapja egy sokkal kisebb baj miatt – achilles-ín – szintén nagyon nehezen állok lábra; de ez itt mellékes. A lényeg: barátomról amúgy már sokszor írtam, meséltem; arról, hogy életkörülményei nem túl fényesek. Ám azon e kötet is segíthet; ha sikerül eladni. Kiadásához sikerült a Nemzeti Kulturális Alap hozzájárulását kiérdemelni; ezt csupán azért emelem ki, hogy a szakmai szűrőt nem csupán az én esetleges elfogultságom támasztja alá. Egy megméretett és súlyosnak talált munkát ajánlok tehát most olvasóinknak, amely szerkesztőségi postánkon keresztül (info@mkdsz.hu)  rendelhető, ára 4500 Ft, és nem személyes átvétel esetén a postaköltség. Ez utóbbit, de csak fővárosi cím esetében, a kiadó átvállalja. Igény szerint természetesen dedikált példány is kérhető, ettől a könyv nem lesz drágább, csak értékesebb a könyvespolcon. A cikkben kis ízelítőt láthatnak a kötet fotográfiáiból; a többit a könyv átvétele után ismerhetik meg. Várjuk megrendeléseiket.