Akár a magyar hibákról olvasunk, akár ennek a földrésznek a politikusaival foglalkozó cikkek sorozatát nézzük, arra a közel egyforma megállapításra juthatunk, hogy ha bírálatokról van szó, azok nagyjából mindenütt sikertelenek. Európa vagy az Egyesült Államok médiája nem sok eredményt mutathat, ha “meggyőzésről” akar adatokkal szolgálni.
Több alakalommal ennek az újságnak hasábjain is jelentek meg írások a különböző politikai pártok egymás meggyőzését kereső jobb megoldásokról, gondolatokról. De, mint látjuk, általában, nem hallgatunk egymásra, nem figyelünk egymás szavára. A sikertelenségek hosszú évei után nem volna okos inkább dicséretekkel próbálkozni? Nagy merészség lenne, és keresztényi is. A bírálatok olvasása, meghallgatása – és ez az első amit be kell vallani – meglehetősen ritkán komoly, felemelő élmény. Ugyanis a bírálatok legtöbbször komolytalanok, veszekedők inkább, gunyorosak, tehát nem okosak, nem meggyőzőek, és így nincs is miért elfogadni őket.
Kilábolni ebből az iszapból, első lépésként be kellene vallani azt, hogy mindannyian képesek vagyunk a jóra is, és – talán – a most bírálandó írás egy példája lehet ennek a jónak. Bármennyire gyerekesnek tűnjön –, és éppen azért ha az, gyerekes – akkor találnánk meg egymás értékét a közös jó keresésében.
Vagyunk elegen: orvosok, papok, tanárok, tudós emberek, akiknek egész élete mások segítségében telik. Miért nem tudunk hozzájuk fordulni tanácsokért? Igaz, vagyunk viszont elegen arra is –, politikusok – hogy csak egy foglalkozást említsek, akik közül szép számmal ezzel a szóval bírálják, jellemzik a soraikban elkövetett hibákat, rosszat, felelőtlenséget, hogy mert: “politizál”.
Politikus, mit csinál, ha nem politizál, de jót tesz? Mikor teszi? Hogyan teszi?
Az elmúlt rövid pár évben más sem volt, mint ünneplése a műszaki tudományok szülte társadalmi média nagyszerű ígéreteinek, nagy tömegű és egymást segítő, javító híreinek, értesüléseinek. A remény és a cél is az volt, hogy ez az új forma megadja az emberek millióinak a lehetőséget, hogy ne csak az “írástudók” tollára várjanak, hanem közvetlenül kapcsolódjanak egymáshoz, keressék meg egymást az élet javításában, a felemelkedésben.
Ezzel a közvetlenséggel majd kiküszöbölhetők lesznek azok a hibák, mint a megvesztegethetőség, züllöttség, melyek sajnos mindannyiunkat a sikertelenség felé visznek, és melyek képtelenné tesznek bennünket jót tenni, hasznosnak lenni. Láthatjuk, a jelenleg kiadott statisztikai adatokban, hogy mennyien voltak lefizethetők, megvehetők, vagyis megváltoztathatók, meggyőzhetők a társadalom nagy részében, ha a pénz és nem az ész a meggyőzés eszköze. A bíróságoknak már volt, és lesz még évekig munkája.
A társadalmi média alkotta új kapcsolatformáinak ( twitter; blog – akár fizetett vagy nem fizetett – facebook és egyebek ) ünneplését a tisztességesebb, helyesebb hírközlésekért azonban meglepően gyorsan váltották fel a napjainkban megjelenő komoly bírálatok. (Clay Johnson, The Information Diet vagy George Jones article, National Post) A kifogások a megnyilatkozások tartalma, illetve a tartalom hiánya, üressége, értéktelensége miatt jelentek meg.
Az úgynevezett társadalmi média csillogása, formája vagy nagy száma nem pótolja a tartalmi hiányokat! A bizonyítékok sorozata látható, ha éppen “hozzászólásoknak” is hívják őket. Ott vagyunk megint, ahol voltunk: amikor az “Írástudók árulásáról” vagy legalább is írásaik értéktelenségéről, hangneméről, kifejezéseiről panaszkodtunk az utóbbi időkben. A megoldásokat nem lehet elkerülni. Amerre most írástudók és tudatlanok haladunk, azzal egymást megtalálni, egymáson segíteni nem lehet!
Vannak azonban jobb jelek is, és éppen újságokban, főleg hetilapokban. Ma újra olvashatunk arról, hogy bármennyire is lenyűgöző legyen a “kommunikáció” igénye, a hírek közlésének igénye, az események ismeretének vágya tulajdonképpen –, és ez az amit nem felejthetünk el – különbséget, hézagot szeretne takarni. A közösség – ami közös – az az egyezésre utal, egység építését tartja fontosnak, s még mindazt, ami arra utal.
Talán legjobb itt idézni János Pál pápát, aki világosan hirdette, hogy az «emberi élet központi kérdése ma, és minden időben az együttműködés vagy elkülönülés»
Mindannyiunknak ezt a központi kérdést kell megoldanunk a magunk számára és a magunk érdekében! Közléseink tartalmát és formáját aszerint kell válasszuk, hogy mit is akarunk.