Mondják, Kanadában az ősz a legszebb. Rengeteg utat szerveznek ilyenkor, s a napokban magam is résztvettem egy csoportos kiránduláson. A cél Shawinigan volt. Hét közepén, langyos, csodálatosan tiszta időben mentünk, és szerencsére nem volt túl nagy forgalom.
Kanada méreteit és a távolságokat tekintve Shawinigan csak egy ugrás Montrealtól északra, a Riviere Saint-Maurice / Szent Móric folyó mentén, mely Trois-Rivieresnél torkollik a Fleuve Saint Laurent / Szent Lőrinc folyamba. A folyócska fontos szerepet játszott a kanadai kereskedelem kialakulásában.

A szó - shawinigan - nagyjából azt jelenti: "átrakodó." Az a hely, ahol a csomagokat, árut át kell pakolni egy másik járműbe -, itt másik kenuba - ugyanis e helyen a folyó 44 métert zuhan. E vízesésen kívül a folyón még számtalan rapid (sebes vízfolyás, zubogó) található, azonban azokon az őslakosok át tudtak kelni áruval megpakolt kanujaikkal, de a 44 méteres vízeséssel már lehetetlen volt megbírkózniok, tehát átrakodásra kényszerültek 
A folyón szállították a bőröket, szőrmét az innen már viszonylag közeli Trois-Rivieresbe, ahol ezen értékek gazdát cseréltek: a franciáktól fegyvert, lovat, alkoholt, kést, baltát, csecse-becséket kaptak cserébe.

Így ment ez több, mint háromszáz esztendőn körösztül.

Az energia városa

A huszadik század elején aztán mindenütt a világon megindult a villamosítás. Ebből Kanada sem maradhatott ki! Kézenfekvő volt, hogy kihasználva az elkeskenyedő, 44 métert zuhanó folyó vizének erejét, ide gátat építsenek, s Kanadában elsőként áramot termeljenek. A jelentéktelen kis "átrakodó telepből" komoly iparváros vált. Gyorsan növekedett a város, rengeteg gyár telepedett ide. Az energia-igényes alumíniumgyártáshoz az Egyesült Államokból szállították a timföldet, a szennyező papírgyártáshoz viszont itt voltak a környező erdőségek, csak le kellett tarolni, de volt vasgyártás, és minden-minden, amihez elektromosság szükségeltetett. Itt világították először az utcákat is Kanadában. - Az ötvenes évek végére Shawinigánban éltek a legjobban fizetett munkások.

A város elegáns volt, s ez még ma is jól látszik rajta, pedig napjainkban már a fönnmaradásáért küzd, mert az üzemeket szép sorban bezárták, bezárják, de nem akarnak Detroit sorsára jutni. Az alumínium gyártása még úgy-ahogy folyik, de sokkal kevesebb munkással.
Mivel a környezet gyönyörű a turizmusból igyekeznek megélni, és változatos, igényes program-csomagokat kínálnak az idelátogatóknak.

Minket könnyű ebéddel vártak az idegenforgalmi központban, aztán ugyanott következett a múzeum meglátogatása, utána egy öt kilométeres hajóút fölfele a folyón, az első rapidig. Láttuk Shawinigan hajdani pompáját, a hangulatos parti sétányt, aztán a fák mögül kikandikáló "fantom-épületek" következtek: elhagyott, bezárt üzemek.

A hajókirándulás befejeztével a 105 méter magas toronyba  röpített föl bennünket a felvonó, s mikor újból a biztonságos talajon volt a lábunk, ismét a kis hajóba tereltek minket. Ám most csak átkeltünk a folyón. A kikötőben egy réges-réginek látszó autóbusz kacskaringós szerpentinen szállította a látogatókat a folyó 44 méterrel lejjebbi szintjére. Egy múzeummá alakított turbina-házat tekintettünk meg, majd ismét a visszaszálltunk a buszba, s az visszakapaszkodott velünk ugyanoda, ahonnan indult: a kicsiny kikötőbe. Innen a kishajó visszavitte a turistákat (és bennünket) az idegenforgalmi központhoz.
És ez csak a "kis" program volt! - Van nagyobb is.

Itt a "hosszú hétvége," a kanadai Hálaadás Napja. (Thanksgiving / Action de Grace)
Kanada középső, északabbi területeire már beköszöntött a tél, megérkezett a havazás, de Québec tartomány napfényes idővel kecsegtet.
Rajta nyugdíjasok!  A falevelek már színesek, az út gyönyörű, nem hosszú, nem fárasztó. Menjenek az ünnepen Shawiniganba, válasszanak ki egy - a pénztárcájuknak megfelelő - programot, (kínálnak családi programot is gyerekekkel érkezőknek) s ettől kezdve szinte egy lépést sem kell gyalogolni.
.