,,Csak egy papír!” Hallani sokszor, sok helyen, ha a házasság téma vetődik fel. ,,Együtt élünk, szeretjük egymást, minek házasodjunk össze?”
,,Az csak egy papír, semmin sem változtat.” Valami azonban mégis van abban a papírban, amiért az emberek, annyira ódzkodnak tőle vagy épp vágynak rá.
Előfordult már, hogy a házasságkötés iránti véleménykülönbségek miatt váltak el párok útjai. Sokan azt vallják, egyszerű az egész kérdés: elrettentő példa kontra jó példa.
Persze mindenkinek megvan a maga verziója, ki miért vagy miért nem: ,,Nem változna semmi! Most is úgy élünk, mint a házasok!”
Összetettebb társaságban érvek, ellenérvek sorozata indul útjára. Értem mindkettőt.
De mit rejt a papír? Miért csak egy hivatalos bejegyzés? Vagy. Miért egy magasabb szint?
A kétkedőknek a papír félelem? A vágyakozóknak biztonság?
Bár hivatalos, száraz, tömör, ugyanakkor mégis kifejezi két ember elköteleződését, kapcsolatuk komolyságát, fajsúlyát, és ami talán a legelrettentőbb, az egymásért vállalt felelősséget. Ezt valljuk be, manapság kevesen bírják el. Talán, mert nincs –tól -ig dátumozva. Csak ettől a naptól, míg a halál el nem választ…
Elcsépelten hangzik ez mostanában, főleg, mert a média és az emberek mindennapi viccévé vált. Elértéktelenedett, elkomolytalanodott a házasság intézménye. Többeken látni, hogy számukra hosszúnak tűnik az az idő, elképzelhetetlen, végtelenbe nyúló, így a reakció: ,,Azt sem tudom, mi lesz egy év múlva, akkor honnan tudjam, mi lesz 20 vagy 30 év múlva?”
Hogy honnan? Sehonnan.
Ez a papír, illetve a házasságkötés szépsége, rejtélye: ugrás az ismeretlen jövőbe.
Nem akarok senkit házasságkötésre buzdítani, sem lebeszélni. Mindenki maga tudja, hogy képes-e, alkalmas-e erre a ,,feladatra”. Tud-e önmagán kívül is gondolkodni, felelősséget vállalni, kitartani, akkor is, ha eltűnik a rózsaszín köd. Mert az bizony eltűnik, kár szépíteni. Régóta morfondíroznak okos emberek azon, hogy miért végződik a Magyarországon kötött házasságok fele válással. Európában, így Magyarországon is az emberek elvileg szerelemből házasodnak, nem kényszerből. És mégsem működnek sokáig. Vannak, akik belerohannak: nagy a szerelem, de fogalmuk sincs, mit vállalnak. Másoknál pedig egyoldalú a dolog: összeházasodunk, mert a párom nagyon akarja, fontos neki. Persze ez is kisiklik. Hogy más egyéb eseteket ne említsek.
Azért elgondolkodtató, hogy ez a papír iránti általános érdektelenség, vagy attól való félelem mitől alakult ki.
Na meg az is, hogy miért tesznek az emberek fogadalmakat a semmibe?
Flegmán, vállhúzogatással: ,,Majd lesz valahogy, ha nem jön össze, legfeljebb elválunk!”- hozzáállással tényleg nem kell házasságot kötni, mert ez esetben tényleg csak egy felesleges papír az egész, ami nem szól semmiről, nem hogy két ember életéről.
Hiába a szerelem, ha nincs komoly, biztos alapja egy kapcsolatnak mindkét fél részéről. És a templomi esküvőről még szót sem ejtettem. Isten előtt esküt tenni valakinek? Hát igen, ahhoz tényleg kell a feltétel nélküli szeretet, némi érett gondolkodás és felelősségérzet a másik iránt.