Olvastuk gyerekkorunkban, hogy tyúkanyó úgy megijedt a fejére esett kőtől, hogy égszakadást, földindulást kiáltva rohanni kezdett. Manapság nem a rohanással magát s társait bajba keverő kerge tyúkot emlegetjük, hanem a majákat, s ha nem is hiszi senki sem, december 21-ét viccelődésnek és reklámnak azért kihasználják.

Érdekes, hogy senki nem beszél, - legalábbis nem találkoztam vele, - arról, hogy ennek a mi világunknak egyszer biztosan vége lesz. S ezt most nem a vallásom mondatja velem, hanem a tudomány is állítja: az ismert anyagvilágnak van kezdete és lesz vége.

Az egyik régen volt, a másik soká lesz. Miközben jóleső érzéssel könyvelhetjük el, hogy a Bibliának igaza van, nem ezekkel a távoli dolgokkal kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy a mi életünknek is van kezdete, s ami a földi megjelenési formát illeti, lesz vége is.

Vallásszociológusok kimutatták, hogy a különféle hittételekben, például a túlvilági létben a templomba járó embereknek is csak egy bizonyos része hisz. Öreg hiba. Ugyanis az örök életben hinni, s a földi létet érdemszerzésre használni, befektetésnek sem rossz. A vallás parancsait megtartó ember élete már itt is nyugodtabb, boldogabb, odaát pedig csak arra számíthatunk, ami jót itt cselekedtünk. Ha még sincs folytatás? Akkor is ez a szerencsésebb út. XVI Benedek pápa javasolta: Ha nem is tudod biztosan, hogy van örök élet, próbálj meg úgy élni, mintha lenne.

Hát akkor rajta.